Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.23 . 18 „Szkeptikus vagyok, mivel ez a rendszer nincsen kellőképpen kikísérletezve” – fogalmazott lapu nknak Bencze Mihály, a brassói Áprily Lajos Gimnázium matematikatanára is. A pedagógus szerint össze kellene állítani egy olyan szakbizottságot, amely a tanterv, a tankönyvírás és a tanügyi törvény kérdéseiben konzultál, és kísérleti jelleggel kipróbálja a z újításokat, melyeket így később problémamentesen lehetne gyakorlatba ültetni. „Fontos a változtatás, a folyamatos újítás, de csak megfelelő körültekintéssel” – tette hozzá a pedagógus. Derűlátó a szülők szövetsége Mindenképpen előrelépés az új tanügy i törvénytervezet a korábbiakhoz képest – nyilatkozta a Krónikának Vilcsek Károly, az Országos Szülői Szövetség igazgatótanácsának kisebbségi ügyekkel foglalkozó ügyvezető alelnöke. Vilcsek szerint a tervezet kisebbségi oktatást érintő legfontosabb változt atása, hogy a jövőben valamennyi, teljes egészében magyar tannyelvű iskolában az igazgatónak kötelező tudnia magyarul, míg a vegyes tannyelvű iskolákban legalább egy igazgatóhelyettesnek kell ismernie a magyar nyelvet. „A következő lényeges változás a kor ábbiakhoz képest, hogy az iskolák adminisztratív tanácsában a szülők harmincszázalékos arányban vehetnek részt” – mondta a Krónikának Vilcsek, aki annak a módosításnak is örül, hogy ezentúl nem a tanfelügyelőség nevezi ki a tanárokat, hanem az iskola, azaz közvetlenül az igazgató alkalmazza őket. Hozzátette, a szülői szövetség legutóbbi ülésén a kisebbségi oktatás számára két fontos javaslatot is sikerült elfogadtatni, amely vélhetően bekerül majd a törvénytervezetbe. Az első javaslat szerint a heti maximá lisan megengedett 30 órában benne lesz a kisebbségek nyelvén tanuló diákok anyanyelvórája is. A szövetség ugyanakkor azt is kéri, hogy a közoktatási intézményekben működő különleges osztályok ugyanúgy igényelhessenek ingyenétkeztetést és tanszertámogatást, mint a kisegítő iskolák. Vitatott átrendezés A Maros megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelőhelyettese, Illés Ildikó szerint több vitatható paragrafusa van a tanügyi törvénytervezetnek. „Nem tudom eldönteni, hogy ha a tervezett formában fogadná el a par lament, akkor jobb vagy rosszabb lesz a tanügy helyzete – fejtegette a Krónika kérdésére a pedagógus. – Mi Maros megyében a napokban mindenképpen megszervezzük a tanfelügyelők és tanintézeti vezetők fórumát, összegyűjtjük az ott felmerülő javaslatokat, és eljuttatjuk azokat a szaktárcához.” Illés Ildikó szerint az egyik legfontosabb változás, hogy a 9. osztály még az általános iskolai képzés része lesz. „Jól meg kell gondolni azt, hogy ez a megoldás alkalmazhatóe Romániában. Persze a községekben, falun é lő tanulóknak ez előnyös, mert ők esetleg nem akarnak továbbtanulni, és akkor jó az, ha még egy évet pluszban okosodhatnak. Viszont Erdélyben tradíciója van a nyolcosztályos rendszernek, és nem kellene ettől eltérni” – jegyezte meg. Ugyanezt a törvénycikk elyt tartja a tervezet legnagyobb problémájának Ioan Lung, a nagyszalontai Arany János Gimnázium igazgatója is. Az iskolai elöljáró elmondta, a Bihar megyei városban nem biztos, hogy helyet tudnának szorítani még egy évfolyamnak az általános iskolában. Fu neriu: fölösleges az aggodalom A tiltakozások beszüntetését kérte a tanügyi szakszervezetektől tegnap Daniel Funeriu tárcavezető. Mint mondta, a pedagógusok fölöslegesen aggódnak, a kormánynak ugyanis megvan a szükséges kerete a tanügyi alkalmazottak fizetéseire. „Tudok arról, hogy a s zakszervezetek arra mozgósítanak, hogy a tanárok ne írjanak be jegyeket a naplóba. Arra kérem a tanárokat, ne csatlakozzanak a kezdeményezéshez” – fogalmazott Funeriu. A miniszter külön kiemelte a buzăui tanárok esetét, akik amiatt tiltakoznak, hogy bizony os pótlékokat nem fizettek ki nekik. Mint mondta, a kormány mihamarabb törleszteni fogja a törvényes járandóságokat. Mint arról beszámoltunk, a tanárok egy része tegnaptól azzal tiltakozik az alacsony bérek ellen, hogy nem írja be a jegyeket az osztálynap lóba. „Nagyon kényes probléma ez, hiszen nemcsak a helyhiányról van szó, hanem arról is, hogy a hároméves középiskolában már másoknak kell lenniük a tanárokkal szembeni elvárásoknak is, mint eddig, így fokozottan figyelnünk kell, kit veszünk fel a jövőbe n” – magyarázta.