Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.23 . 19 Meglátása szerint az is gond, hogy a jelenlegi állás szerint nincs elég tanár az iskolában ahhoz, hogy a gimnáziumi órarend változásával együtt járó tanóraszámnövekedést problémamentesen lefedjék, ám általában elég nagy a fluktuáció a ta nári karon belül, így elképzelhető, hogy az új munkaerőt már új szempontoknak megfelelően alkalmazzák, ha erre kerül a sor. Ez azonban az igazgató reményei szerint nem fog megtörténni: hamarosan ugyanis módosító javaslattal áll majd elő, melyben azt kéri, maradjanak a kilencedik osztályok a középiskolai ciklusban. Eközben Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelőhelyettes szerint elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremthet a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint amit az eddigi gyakorlat megengedett. Újabb RMDSZes javaslat Bokor Tibor felsőháromszéki szenátor jelentős fejleménynek nevezte, hogy a tanintézmények jogi személyiségére vonatkozó RMDSZes javaslat is bekerült abba a törvénytervezetbe, amelyet a kormány leg utóbbi ülésén bemutattak. A jelenlegi törvényben egy tanintézmény abban az esetben kaphatja meg a jogi státust, ha 200 feletti gyereklétszámmal rendelkezik, a tervezetben a demokrataliberális párt ezt 300ra emelte. Sikerült bevinni azonban az RMDSZ ja vaslatát, miszerint egy adott közigazgatási területen mindenképpen létezhet egy jogi személyiséggel rendelkező iskola, függetlenül a diáklétszámtól. Egy községben mindenképpen lesz önálló tanintézmény, akkor sem kell a szomszéd község iskolájához csatolni , ha például csak 176 gyerek tanul ott, magyarázta az RMDSZ tanügyi szakértője. A szórvány szempontjából fontos kitétel, hogy városokban a kisebbségi iskolák ugyancsak a gyereklétszámtól függetlenül rendelkezhessenek önálló jogi személyiséggel. Bokor ered ménynek tartja, hogy a tervezetbe bekerült, ha a gyereknek lakóhelyén nincs lehetősége anyanyelvén tanulni, az állam fizeti az ingázás költségeit, vagy ha 50 kilométernél távolabbi iskolában tanul, a bentlakást és az étkezést fedezi. A tanügyi szakember szerint szükséges a változtatás, de sokan csak a reformok bevezetését hangoztatják, ám alkalmazkodni nem akarnak hozzájuk.„Azzal, hogy kötelezővé teszik a 9. osztályt is, megkönynyítik a tanulók helyzetét. A gyerekek 16 évesen, megkomolyodva dönthetnek arr ól, szakiskolát vagy elméleti pályát választanak” – hangsúlyozta. Nem baj a politikai szerepvállalás? Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője pozitívan nyilatkozott az új tanügyi törvényről. „Jónak találom az új tanügyi törvénytervezetet, és ha ellátják a szükséges metodológiákkal is, akkor új alapokra lehetne helyezni a román tanügyi rendszert” – fejtette ki a Krónika kérdésére Ferencz Salamon Alpár, hozzáfűzve, „a román társadalom nincs felnőve a tervezethez”. Mint mondta, a decentralizáci ó sok szempontból jót hoz az iskolák életébe, jónak tartja például, hogy a tervezetben oly módon szabályozzák a humánerőforrás alkalmazását, hogy az iskolaigazgatók dönthetnek arról, kit alkalmaznak és kit nem. Hasonlóan elismerően szólt arról is, hogy a tananyagot csökkenteni akarják, mint mondta, az eddigi tananyag hatvan százaléka képezi majd törzsanyagot, amit a diákoknak el kell sajátítaniuk, ez pedig lazább munkaritmust tesz lehetővé tanárnak és diáknak egyaránt. „Ettől függetlenül vannak módosítójav aslataink” – mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette: az osztályok mellé rendelt tanítók létszámával kapcsolatosan javasolni fogják, hogy vegyék be a keretbe a step by step alternatív módszert is, amely két tanítót ír elő egy osztályhoz. De a főtanfelügyelő ú jragondolná azt is, amely tiltja az iskolaigazgatóknak a politikai elkötelezettséget. vissza Szerző(k): Végh Balázs, Nagy Orsolya, Máthé Éva, Kiss ElődGergely, Jánossy Alíz, Bíró Blanka