Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 16 Szlovák értelmiségiek egy csoportja virágokat helyezett el hétfőn, március 15e alkalmával Petőfi Sándornak a pozsonyi Medikuskertben álló szobránál. A magyar nemzeti ünnep iránti gesztusértékű megemlékezésen majdnem kéttucatny i szlovák értelmiségi - író, publicista, képzőművész, színész - vett részt. "Azért jöttünk ide, hogy tompítsuk a nacionalista indulatok élét. Akciónk felhívás, hogy nyugalomban és békében éljünk, s mindennapjainkat a nacionalizmus helyett az Európáért való küzdelem jellemezze" - mondta újságíróknak Zuzana Krónerová színésznő. "Ha az 1848/49es forradalmi időszaknak van valamilyen üzenete számunkra, a szlovákmagyar kapcsolatok számára, KözépEurópa számára, akkor az talán az, hogy semmi jóra nem vezet az etnikai elv abszolutizálása. A magyarok és a szlovákok az 1848/49es forradalmat együtt veszítették el" - jelentette ki Rudolf Chmel irodalomtudós, aki a rendszerváltás után Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete volt, most pedig a Híd párt egyik aleln öke Dunaszerdahelyen a városi ünnepségen, ahol több politikai, társadalmi, oktatási, egyházi és kulturális szervezet is képviseltette magát, több száz személy vett részt. A Szózat eléneklése után Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere szólt a jelenlé vőkhöz és üdvözölte a megemlékezőket. Az ünnepi beszédek után átvonultak a Vámbéry téren található 1848as emlékműhöz, ahol elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait. Révkomáromban a megemlékezés hétfőn délután a Jókai szobornál kezdődött színes kul turális műsorral, majd pedig a Klapka téren folytatódott ünnepi beszédekkel. A több órás rendezvénysorozat este a városi művelődési központban fejeződött be - jelentette Kokes János, az MTI pozsonyi tudósítója. Kárpátalján ezúttal Beregszászon tartotta k özponti rendezvényét az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Gajdos István, a szövetség elnöke, Beregszász polgármestere beszédében kiemelte: minden esély megvan arra, hogy az ukrajnai elnökválasztás és hatalomváltás után pozitív irányú változások következ nek be a kárpátaljai magyarság életében, amihez hozzájárult a közösség tagjainak többsége is, amikor voksaival a kisebbségbarát Viktor Janukovicsot támogatta tette hozzá Gajdos. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ung váron a Petőfiszobornál tartotta központi rendezvényét. A szónok, Kovács Miklós, a szövetség elnöke, párhuzamot vonva a 162 évvel ezelőttihez hasonló összefogásra, a nemzetükkel való sorsközösség vállalására szólította a kárpátaljai magyarokat. Kiemelte, hogy a kárpátaljai magyarságnak a megmaradásért folytatott küzdelme csak akkor lehet eredményes, ha tagjai közül elegen vállalják gyermekeik magyar iskolába íratását vagy választásokkor a magyar pártra való szavazást - jelentette Varga Béla, az MTI tudósít ója. MTI vissza Szlovákia is hosszabbítana Nem csak Magyarország nyújtaná a termőföldvásárlási moratóriumot Egyremásra eszmélnek az Európai Unióhoz 2004ben csatlakozott államok, hogy vészesen közel járnak a földvásárlási moratórium lejártához. Magyarország után Szlovákia is jelezte, hosszabbíta ni akar, legalább addig, amíg a támogatásokban meglévő különbségek nem mérséklődnek . Szilvássy József Pozsony| Népszabadság| 2010. március 16. | Szlovákia a külföldiek termőföldvásárlási moratóriumának meghosszabbítását kéri az illetékes uniós szervektő l. Ennek érdekében további egyeztetést javasol a hasonló gondokkal szembesülő új tagállamokkal – jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján Vladimír Chovan szlovák agrárminiszter. A tárcavezető elképzelése szerint az ország termőföldpiacát csak két évvel a zután kell megnyitni a külföldiek előtt, ha majd a régi és az új tagországok közötti, jelenlegi lényeges támogatásbeli különbség kiegyenlítődött. – Az Európai Unió mostani mezőgazdasági politikája nagy tévedés, ezért mielőbb alapos átvilágítást és gyógyít ást igényel – érvelt a miniszter. Szlovákia jelenleg a számára megállapított agrártámogatások plafonjának 70