Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.10 . 21 és olyan mikrorégiókban koncentrálódik a nyomor és a társadalmi kirekesztés, amelyek súlyos akadályát jelentik a társadalmi fejlődésnek. A képviselő szerint az ilyen térségeket ki kell emelni a számukra esélytelen versenyből és sajátos igényeikhe z igazított intenzív program révén megkezdeni fejlesztésüket. A politikus hangsúlyozta, hogy a szubszidiaritás elvének megfelelően a stratégia felügyeletét és ellenőrzését a helyi szervezeteknek kell végrehajtaniuk, valamint az ír agrártenderekhez hasonlóa n kiterjedt felméréseket kell végezni a helyi célcsoportok igényeivel kapcsolatban. Járóka szerint a program eredményeinek értékeléséhez elengedhetetlen az etnikai bontásban feldolgozott és függetlenül kiértékelt statisztikai adatok gyűjtése. vissza Honpolgárok a hazafiassági törvény ellen Felvidék.ma 2010.03.10. Ma délután 16 órakor diákok és a hazafiasság törvénybe iktatásával egyet állampolgárok fognak tüntetni Pozsonyban, a köztársasági elnök székháza előtt, h ogy az államfőt rábírják a jogszabály megvétózására. Utána csendes menetben elvonulnak a parlament elé, ugyanilyen célból. Róbert Mihály, a tiltakozást szervező Átlátható Demokráciáért Kezdeményezés szóvivője 2000 diákot vár a Hodža térre, s azt mondja: am ennyiben Ivan Gašparovič mégis ellenjegyzi a törvényt, az az elmúlt húsz év legnagyobb demokráciacsődje lesz, elvégre iskolaigazgatók, iskolafenntartók és diákok tiltakoznak ellene. Eddig 7000 aláírás gyűlt össze a törvény ellen indult patíción, s hasonló számban írták alá állampolgárok a nyílt levélben megfogalmazott felhívást az államfőnek, amelyben a törvény aláírásának megtagadására kérik. A kezdeményezés eddig száz szlovákiai középiskola igazgatója is csatlakozott. Ján Mikolaj, a törvényt kidolgozó é s parlamenten átverő Szlovák Nemzeti Párt alelnöke és oktatási minisztere politizálással és manipulációval vádolta meg a tiltakozókat. Azt állította, mivel a törvény végrehajtási utasításai csak később készülnek el, a törvény ellenzői azt sem tudják, mi el len lépnek fel. Róbert Mihály szervezete viszont arra hivatkozik: a hazafiassági törvény az egyetemes emberi jogok nyilatkozatát sérti, s ezzel az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Egyébként pedig törvényben senki nem rendelheti el a hazaszeretetet, mert az k inekkinek belső, saját szabad érzése, az állampolgár egyéni véleményének lecsapódása az országról, amelyben él. Ha az államfő mégis aláírja a törvényt, azt április elsején lép hatályba. vissza Miniszter a kisebbségek ellen Felvidék.ma 2010.03.10. Egyik tévévitájuk során az MKP elnöke találó kifejezéssel élt a szlovák kormány kisebbségek védelméért felelős minisztere, Dušan Čaplovič kormányfőhelyettes tevékenységére: miniszter a kisebbségek ellen. Ő Fico nemzeti szocialista kormányában az újabb szerepet tévesztett ember. Mivel Robert Fico öndicsérgető hadjárata a nevezett úrnál ért véget, aki kormányfőnk szerint úgyszintén jelesre vizsgázott, érdemes górcső alá venni minket elevenen érintő ténykedését. Fura tört énészi képességeit és számítógépes ismereteit már az első nyilvános politikai tévévitában megcsillogtatta, amikor négy évvel ezelőtt megpróbálta elődjét, a Dzurindakormány volt miniszterelnökhelyettesét, Csáky Pált a magyar nemzetiség iránti elfogultságg al, állami támogatások egyoldalú odaítélésével, hozzá nem értéssel, a munkájának folytatásához nélkülözhetetlen dokumentumok megsemmisítésével megvádolni. Ha jól emlékszem, ez három hónappal a kormányváltás után történt, 2006 szeptemberében. Mivel olyan vá dakat próbált az MKP politikusára szórni, amelyek mélyen sértőek és igaztalanok voltak, Csáky sem kímélte a vitapartnerét. Akkor még diplomatikusan megkerülte ugyan, hogy nyíltan megkérdőjelezze Čaplovič politikai alkalmasságát a posztra, de második alkalo mmal, amikor a nemzetiségek égető kérdéseinek orvoslása helyett újabb meddő vitát folytattak, akkor jött a címben idézett találó mondat: miniszter a kisebbségek ellen. Dušan Čaplovič az elkövetkező években ezt a sértést nem tudta feldolgozni. Csáky Pál a s zemében még ma is vörös posztó. Az sem számított - vagy talán éppen az számított , hogy végül a keresett dokumentumokat a Csáky volt számítógépében, a titkárnője segítségével megtalálta. Az sem igazolódott be, hogy a legnagyobb támogatást – ami lélekszámá t tekintve akár jogos is lenne – a magyar nemzetiség kapta. (A legtöbb pénz a ruszinok elkobzott templomainak kárpótlására ment.) Pénzek elherdálásáról szó sem volt, mert pályáztatási eljárással megfelelő helyre kerültek, és később valamennyit rendben elsz ámolták. Ebből a kis epizódból már kiérezhető volt, hogy Dušan Čaplovič olyan szándékkal lépett a kisebbségi tárca élére, hogy a magyar kisebbség anyagi támogatását lefaragja, domináns