Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtó fókusz 20 10 . 02.27 . 17 Nin cs megállapodás – A négy vajdasági magyar párt egyike sem engedett korábbi álláspontjából Magyar szó • Kabók Erika • 2010. február 27., szombat Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és dr. Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössé ge elnökeinek közös indítványára pénteken délután Óbecsén tartottak megbeszélést a vajdasági magyar pártok. Valamennyien kaptak meghívót, ám az utolsó pillanatban a Magyar Remény Mozgalom nevet viselő tömörüléstől Ágoston András visszavonta a meghívást. A Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a vendéglátó VMDK és VMDP vezetői vettek részt a megbeszélésen munkatár saikkal, a Magyar Polgári Szövetséget pedig Sass Tamás alelnök képviselte. A több mint kétórás tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott. Pásztor István, a VMSZ elnöke kérdésünkre elmondta, nem közeledtek ugyan az álláspontok, de a beszélgetés nem volt hiábaval ó. Arra a kérdésre, hogy elfogadtáke a pártok javaslatát, hogy szerepeljenek közös listán a Magyar Nemzeti Tanács közvetlen megválasztásakor, Pásztor azt mondta, egyetlen párt válaszolta, hogy az utolsó pillanatig gondolkodnak, a többi elzárkózott. Később kiderült, hogy a VMDP tartja lehetségesnek a közös listán való szereplést. Dr. Páll Sándor kizárólagos volt: akkor fogadja el a szereplést a közös listán, ha a nemzeti tanácsok megválasztása törvényes lesz. A VMSZen kívül ugyanis a többi magyar párt r ossznak tartja a jelenlegi törvényt, és követelik, hogy a magyar parlamenti képviselők indítványozzák annak megváltoztatását. Ezenkívül azt is el szerették volna érni, hogy a kisebbség ne maga szervezkedjen, és szedje össze a választásokhoz szükséges aláír ásokat, hanem az állam állítsa össze a kisebbségi választók névjegyzékét. A VMDP és a VMDK nem tartja legitimnek az MNT megválasztását, de törvényellenesnek tartják az aláírásgyűjtést is. A MPSZ pedig hivatkozik a Magyar Érdekvédelmi Fórum állásfoglalására , miszerint fontos a nemzeti tanács megválasztása, de a közös állásfoglalást tartja szükségesnek. Pásztor szerint lehet még folytatása a tárgyalásnak, dr. Páll pedig úgy fogalmazott, erre nagyon kevés mozgástér maradt. Pásztor István bejelentette,hogy pé nteken a köztársaság illetékes hivatala regisztrálta a 117 000 aláírást, és ez azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsot biztosan közvetlen módon választják majd meg. vissza Létezike vajdasági magyar szélsőjobb? – Badis Róbert: A vajdasági magyar politikai palettán nincs jelen – Losoncz Alpár: Régiónkban manipulálnak a szélsőség fogalmával Magyar Szó • 20100228 Be kell tiltani a Magyar Remény Mozgalmat, ha valóban a Hatvan négy Vármegye Ifjúsági Mozgalom áll mögötte, jelentette ki Ivica Dačić belügyminiszter s zerdán . Mint megjegyezte, ha így van, akkor az MRM a szerbiai alkotmányt sértve és az ország területi épségét veszélyeztetve működik, ugyanis ez szélsőjobb politizálá st jelent. Lapunk azután igyekezett utánajárni, hogy valójában létezike szélsőjobboldali politizálás a vajdasági magyar pártok körében. Miután Ivica Dačić belügyminiszter szélsőjobboldali váddal illette az ötödik vajdasági magyar pártot, a Magyar Remény Mozgalom közleményben utasította el azt. Mint megjegyezték, a belügyminiszter ezt az állítást semmilyen bizonyítékkal sem támasztotta alá, és igazából nem is tudja alátámasztani. Úgy vélik, hogy nagy veszélyt jelent, ha egy szerb vezető politikus ilyen kij elentéseket hint el a köztudatban, minden realitást és objektivitást mellőzve. – Ezért várjuk a miniszter úr magyarázatát a szóban forgó esettel kapcsolatban – írták közleményükben.