Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.25 . 16 független forrásból, független útvonalon KözépEurópába, s ezt kiegészíthetik más, feketetengeri beruházások. „Össze kell kötni észak – déli irányban a térség országainak vezetékeit is, a Baltitengertől az Adriáig” – szögezték le a csúcstalálkozó résztvevői, akik szerint a legfontosabb beruházások 20142015re el is készülhetnek. Regionális összefogással hangolják össze az egyes áll amok krízisterveit, hogy az esetleges újabb energiaválság során gyorsan és hatékonyan segíthessék ki egymást. Egész Európának szolidaritást kell tanúsítania ilyen esetekben, s az esetleges kríziskezelésekben az Európai Bizottságnak kulcsszerepet kell kapni a. „Ezért is fontos, hogy egy jól működő, belső, európai energiapiac jöjjön létre” – szögezték le a nyilatkozat aláírói. A V4ek miniszterelnökei támogatásukról biztosították az EUt abban, hogy további lépéseket tegyen Ukrajna és Moldova vízumliberalizá ciója ügyében. Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország kormányfője hangsúlyozta: támogatják a horvát kormány azon törekvését, hogy az idén lezárja uniós csatlakozási tárgyalásait. Meglátásuk szerint a horvát csatlakozás sikerének kiemelkedő je lentősége van a délkeleteurópai régió egészének stabilitása és integrációja szempontjából. vissza Számháború Belgrád és Újvidék között – Pásztor István: A tartományt nem tudják olyan dinamikával fejleszteni, mint amilyenne l kellene és lehetne Magyar Szó 20100225 A tartományi kormány a Nemzeti Beruházási Tervért (NIP) felelős minisztériumtól szerdán ismét a NIP eszközeinek szétosztásáról szóló döntés módosítását követelte, illetve újfent nagyobb és igazságosabb pénzöss zeg megítélését kérték Vajdaság számára. Emlékeztetésképp: a NIPért felelős minisztérium idén valamennyivel több mint 26 milliárd dinár értékben pénzel különböző projektumokat Szerbiaszerte. A tartományi kormány már napokkal ezelőtt elégedetlenségét fe jezte ki a jóváhagyott projektumokat illetően, a kormány hétfői közleményéből kiderül, hogy a NIP keretében engedélyezett projektumok 3,34 százaléka vajdasági, vagyis a NIP által biztosított keret 1,83 százaléka kerülne Vajdaságba. A NIPért felelős minisz térium kedden reagált a fenti kijelentésre, és közleményében azt közli, hogy a NIP pénzeszközeiből nem 2, hanem 20 százalék jut Vajdaságnak, és nem 13 projektumot valósítanak meg a tartományban, mint azt ahogyan a vajdasági kormány állítja, hanem 20at. Go ran Ješić, Inđija polgármestere tegnap a B92 RTV Kažiprst (Mutatóujj) címűműsorában kijelentette, hogy az állam megsérti az alkotmányt, mivel nem biztosítja Vajdaság számára a szavatolt 7 százalékot a költségvetésből. Ješić azt is elmondta, hogy a VMSZ nég y köztársasági parlamenti képviselője véleménye szerint helyesen cselekedett, amikor tavaly decemberben nem szavazott a költségvetésre. A téma kapcsán lapunk Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, a tartományi kormány alelnökével beszél getett. Hogyan értékeli a NIP eszközeinek idei szétosztását, vagyis a Vajdaságba kerülő részt? – Nagyon visszafogottan csak annyit mondanék az üggyel kapcsolatban, hogy újabb bizonyítékot kaptunk arra, hogy Belgrádban sajnos nem vesznek tudomást Vajdaság létezéséről. Ez a prioritás egyszerűen nem működik a fejükben, a tartományra vonatkozó gondolkodási kód náluk nem létezik. Ez lenne véleményem a legfinomabb keretekbe foglalva. Tavaly decemberben a VMSZ négy köztársasági parlamenti képviselője nem szavaz ott az idei állami költségvetésre, mivel azt alkotmányellenesnek tartották Vajdaság szempontjából. A NIPpel kapcsolatos történések függvényében hogyan látja ma a VMSZ decemberi döntését, illetve láte összefüggést a két eset között? – A két eset között k özvetlen kapcsolatot nem látok. Ha valaki esetleg azt próbálja a közvéleménybe sulykolni, hogy a NIP eszközeit most a VMSZ nemszavazása miatt osztották ki így, akkor ez nagyon nagy csúsztatás, és semmiféle reális alapja sincsen. A kérdés első részére térve leszögezném, hogy számunkra továbbra is a regionális érdek a fontos. Véleményem szerint a hiteles politizálás arról szól, hogy az ember kiáll a fontos dolgok mellett, még akkor is, ha egyedül van. A decemberi eset és a NIP tekintetében olyan párhuzamot lá tok, hogy ha a mostani történet decemberben aktuális, akkor a VMSZ négy képviselője talán nem maradt volna egyedül. Abban az esetben esetleg mások is szóvá tették volna, hogy a vajdasági költségvetésből nem lehet 15 milliárd dinárt kiszippantani. Ebben a p illanatban úgy néz ki, hogy egyesek utángyújtással működnek, bár végül is az a