Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.06 . 10 vélemény, hogy a kapitalizmus és a szocializmus vetélkedéséből az előbbi került ki győztesen. Robert Heilbroner közgazdász is így látta: szerinte a Szovjetunió össze omlása a szocializmus végét is jelentette egyben. Mások ellenben úgy vélték, a kommunizmus bukása elegyengetheti az utat egy tisztább szocializmus előtt. A demokratikus szocialisták ugyan megvetették a szocializmus szovjet verzióját, de mégis elhitették, h ogy a történelem folyamata a kapitalizmus felől feltartóztathatatlanul valami jobb és hatékonyabb felé halad. Ez az elv így a 20. század páratlan súlyú ideológiája maradt. Mindenesetre azzal, hogy a szociáldemokraták lemondtak a kapitalizmus megdöntéséről, a piacgazdaság pedig hatékonyabbnak bizonyult a tervutasításos gazdaságpolitikánál, a szocializmusnak befellegzett. Vajon a 20082009es gazdasági visszaesés újranyitjae ezt a kérdést? Újra divatba jöne a szocializmus? Erről szó sincs. Csupán arról bes zélhetünk, hogy eddig a javakat túlzott mértékben vettük igénybe. Az a tény, hogy a szabad piac a gazdasági döntések meghozatalának legjobb mechanizmusa, nem jelenti azt, hogy a még nagyobb szabadság még pozitívabb következményekkel is fog járni. A magánsz ektor egyenletes működéséhez szükség van a kormány által fenntartott vázhoz, a köz védelméhez a skrupulus nélküli magatartással szemben és olyan létfontosságú javak fenntartásához, melyek nem termelnek közvetlenül profitot. A kormánynélküliségről álmodó li bertariánusok ugyanolyan utópisták, mint a szocialisták. Mihail Gorbacsov minden ellentmondása ellenére a 20. század egyik legnagyobb alakja. Pedig a század leghíresebb nevei mind tömeggyilkosok voltak. Akikre csupán a jó dolgaik miatt emlékszünk, behelye ttesíthetők voltak. A szövetségesek Roosevelt és Churchill nélkül is megnyerték volna a világháborút, India függetlenné vált volna Gandhi nélkül is, Amerikában felszámolták volna a faji szegregációt Martin Luther King nélkül is. De vajon a szovjet birodalo m összeomlott volnae, a hidegháború véget ért volnae, a kommunizmus megsemmisült volnae békésen Mihail Gorbacsov nélkül? Nem valószínű. Súlyos gazdasági nehézségei ellenére a rendszer időről időre alkalmasnak bizonyult a megújulásra, ráadásul a Vörös H adsereg szilárd támaszt nyújtott neki. Más kérdés, hogy a szovjet állam kis híján a GDP 25 százalékát költötte a fegyveres erőire (ami jóval felülmúlta az amerikai becsléseket). Gazdasága a háborúra volt beállítva. Más szavakkal: gazdasági nehézségei ellen ére a Kreml annyit költött hadi kiadásokra, amennyit csak akart, mert a fogyasztási javak előállítását nem tartotta fontosnak. Ezenkívül a pártfőtitkár óriási hatalommal rendelkezett, pozíciója sziklaszilárd volt. Gorbacsov 1985 után a legnagyobb hatalmú e mber volt a Földön, és megtarthatta volna a hatalmát a halála napjáig, ahogy elődei tették. Ő azonban lemondott róla. A Szolidaritás, a Charta 77, II. János Pál, Margaret Thatcher és Ronald Reagan hatalmas szerepet játszottak, de Gorbacsov mindannyiukat tú lélhette volna. A keleteurópai kommunista rendszereket tömegmozgalmak döntötték meg, ezek azonban szovjet fegyverekkel fenntartott gyarmati rezsimek voltak. Az ellenük való lázadás nemcsak a kommunista hatalom, hanem az idegenek elleni lázadás is volt eg yben. A nem szovjet katonák által fenntartott kommunista rezsimek Jugoszláviában és Albániában még évekig működtek. A hidegháború negyven éven keresztül a világpolitika domináns momentuma maradt. Az igazi kérdés az, mi volt ennek a konfliktusnak a forrása. 1989ben úgy tűnt, Gorbacsovval a szovjet globális ambícióknak vége, így a hidegháború is befejeződhetett. Ezután a nagyvilágban számos helyi, bal- és jobboldaliak között zajló konfliktus megoldódott, hiszen a Szovjetunió immár nem játszotta el a felbujtó szerepét. Csakhogy míg a Nyugat a kommunizmus vereségét a saját győzelmeként könyvelte el, mások ezt egészen másképp látták. Oszama Bin Laden és társai szerint például a Szovjetunió az afganisztáni szabadságharcosok csapásai alatt omlott össze. Ha pedig a radikális iszlám le tud győzni egy szuperhatalmat, le tud győzni egy másikat is. A kommunizmus után képes a demokratikus kapitalizmus megbuktatására is. 2001. szeptember 11én erre történt kísérlet. Az „egyetemes érvényű" demokratikus kapitalizmust minden korábbinál nagyobb kihívás érte. Az iszlámizmus ambíciói immár az egész emberiségre kiterjedtek. A kommunizmusról és a szocializmusról sokan mondták, hogy azért tudott a kapitalizmussal szemben kihívást jelenteni, mert valláspótlékként funkcionált. Akkor hát egy autentikus vallás mennyivel nagyobb mobilizáló erővel bírhat? Ahogy szeptember 11. távolodik, úgy hajlunk arra, hogy az iszlámizmus által jelentett fenyegetést relativizáljuk. Pedig mi történne, ha az iszlámisták hatalomra kerülnének Pakisztánban vagy Egyiptomban? Bekövetkeznee akkor a „civilizációk összecsapása"? Fukuyama demokrácia univerzalizmusáról szóló állítása 1989 után húsz évvel, úgy tűnik, megállja a helyét. A Freedom House szerint 1989ben csak a világ országainak 40 százalékában volt v álasztott kormánnyal. Ma a 62 százalékában, miközben az államok száma két tucattal nőtt, ezek az új államok
