Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.06 . 9 Az emberiség ra gyogó jövőjének képei csak átmeneti jelenségek a nyugati kultúrában. Jobbára forradalmárok hirdetik őket, és ez a jövő rendszerint katasztrofális véget ér, erre az elmúlt század bőségesen szolgáltat példát. A nyugati szerzők, még azok is, akiknek a történe lemre vonatkozó lelkes mondatait gyakran idézik, nagy adag pesszimizmust hurcolnak magukkal. Így például Immanuel Kant, akinek Az örök béke című tervezetét oly szívesen dicsérjük, kijelentette, hogy az emberiség göcsörtös fájából semmiféle egyenes dolgot n em lehet kialakítani. Ez olyan vélemény, amelyet az európaiaknak sohasem sikerült igazán elfogadtatniuk az amerikaiakkal, akiknek édenkertjéből a jelek szerint hiányzik egy döntő szereplő: a kígyó. Ez a hiány, ha megkockáztathatjuk a kijelentést, különöse n nyilvánvaló az Obamakormányzatban, amely minden szélnek nekifeszül anélkül, hogy tartana a viharoktól. A hanyatlás témája természetesen kockázatos: mindenfajta emberi vállalkozástól elbátortalaníthat vagy még rosszabb esetben a bukásban lel örömet. Az ember dagonyázhat a - nyilvános és magánjellegű - hanyatlásban és még bizonyos kényelmet is találhat benne: „ha így állnak a dolgok, mit is tehetnénk?" A téma ereje ugyanakkor az önelemzésben és a reflexióban rejlik, lehetővé téve számunkra a hibák felméré sét és azt, hogy ítéletet mondjunk az etikai dermedtség fölött, amelybe a világ került. Azok a nemzetek, amelyek elutasítják múltjuk feltárását, sohasem jutnak el a történelmi érettségig. Ezen a téren lehet a nyugati országoknak igazi fölénye Kína és Oros zország fölött: évtizedeket töltöttek el azzal, hogy megpróbálják megérteni, miféle szakadékba jutottak. Az európaiak máig tudatában vannak annak, hogy „egy nagy vihar törmelékei veszik körül őket", ahogy Balzac írta a francia forradalom túlélőiről. Csak a reflexió és az emlékezet fog erőt adni számunkra, hogy felismerjük, mekkora potenciált teremt korunk erőszaka és tévelygése új katasztrófák kirobbantására. A reflexió és az emlékezet jelenti az első lépést e katasztrófák elkerülésére. Ha a múlt mészárlás ai tabut jelentenek, hogyan mondhatunk ítéletet a mai vérengzések felett? Ha a Peking és Pol Pot közötti kapcsolatokat elrejtik a vörös khmerek pere során; ha nem történik komoly erőfeszítés annak felmérésére, hogy hány áldozata volta kínai kulturális forr adalomnak; ha a Gulág archivumait vagy a csecsenföldi háborút még védenie és időnként rejtegetnie kell az orosz hatóságoknak, milyen magatartásra számíthatunk ezeknek az országoknak a részéről az ezután bekövetkező mészárlások tekintetében? Mindazonáltal a szükséges önelemzés egymagában nem elegendő. A nyugati világnak még feszítő problémákkal kell szembenéznie. Azoknak a nagy ügyeknek a fokozatos eltűnése, amelyek valaha felgyújtották képzeletünket, beszűkítette az intellektuális életet. Ugyanakkor a mode rn kommunikációs eszközök révén jelentősen megnőtt az új horizontok elérésének lehetősége. További nagy kihívást jelent a szakrális szféra bosszúja, ami a vallás legerőszakosabb és legrombolóbb formáinak mennydörgő visszatérésében nyilvánul meg - és ami eg yben a társadalmainkban meglévő szellemi űrt is jelzi. Erre mindmáig nem volt más válasz, mint a fegyvereké. A Nyugat csak most kezdi felmérni ezeket a témákat, ám az emlékezés adománya mind a népek, mind az egyének számára a pszichológiai kúra elengedhet etlen kezdetét jelenti. Ebből adódik a hanyatlás témájának fontossága. Ez a téma nem egy hanyatló kultúra fenntartását célozza és még kevésbé „Ázsia századának" sietős meghirdetését. Mit jelentene ez egy ilyen hatalmas földrajzi térség számára? És ki tudj a megmondani, mi jót vagy rosszat tartogatna érkezése? A jövő kevésbé tűnne formátlannak, ha szem előtt tartanánk egy egyszerű igazságot: azok rendelkeznek a legjobb eszközökkel a történelem formálására, akik ugyanakkor a leginkább tudatában vannak a tört énelem tragikus jellegének. A 20. század valamennyi nagy katasztrófája részét képezi örökségünknek. A hanyatlás és a szakadék újjászületésre szomjazó teremtményei vagyunk - olvasható Thérèse Delpech esszéjében. vissza A kele teurópai rendszerváltások 20. évfordulóján – „Gorbacsov a 20. század egyik legnagyobb alakja” World Affairs 20100105 1989 különleges év volt, hiszen a drámai esztendő eseményei üdvös hatásúnak bizonyultak - állapítja meg Joshua Muravchik a World Affa irsben. Érdemes visszatekinteni a 20 évvel ezelőtt történtekre. Általánosan elterjedt az a
