Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.25 . 10 – Magyarország nem so kat tudott ez ellen tenni, de eszközei se nagyon voltak. – A magyar pártok között mintaszerű együttműködés alakult ki az elmúlt időszakban Szlovákiával kapcsolatban. Az Országgyűlésben közös állásfoglalás is született ez ügyben. Szerintem ezeket az erőfesz ítéseket siklatta ki a tavaly szeptemberi szécsényi Bajnai – Ficotalálkozó, aminek a mai napig nem értjük a logikáját. Úgy látom, e találkozó a legnagyobb külpolitikai és nemzetpolitikai baklövése volt a Bajnaikormánynak. Az kell mondanom, hogy Szlovákiát illetően még Gyurcsány Ferenc is karakteresebben és eredményesebben lépett fel Ficóval szemben. Szécsényben Bajnait nemcsak leiskolázta Fico, hanem a magyar politika hitelességét is aláásta, hiszen akkortájt már jelentős nemzetközi tiltakozás volt kibontak ozóban a szlovák nyelvtörvény miatt. E nyomásgyakorló tiltakozás vitorlájából azonban Bajnai lényegében kifogta a szelet, és azóta sem sikerült a korábbi szintre emelnünk e szolidaritást és megértést. – Mi hiányzik ehhez? – Nem lesz más út, mint a belső a kcióegység helyreállítása és az ügy nemzetköziesítése. Ehhez talán jó apropót kínál az Európai Bizottság nemzetközi jogi szolgálatának dokumentuma a szlovák nyelvtörvényről. Ez adhat kapaszkodót számunkra , hogy akár az EU kereti között, akár az Európa Tan ácsban folytatható legyen a nyomásgyakorlás Pozsonyra. Nagyon elhibázott dolog lenne, ha a magyar diplomácia leragadna az EBESZ kisebbségi főbiztosánál. – Ön tehát főleg a nyomásgyakorlásban bízik. – Semmiben sem sikerült előrelépni az elmúlt időszakban, semmiben sem sikerült rugalmasságra késztetni Pozsonyt. Azok a fóbiás támadások, amelyeknek most tanúi vagyunk, a jelek szerint nem enyhülni, hanem fokozódni fognak a szlovákiai választások közeledtével. Akkor viszont az a helyes álláspont, hogy Magyarorsz ág, miként eddig is, ezután is felveszi a kesztyűt. Ezek szerint viszont valahol mégiscsak jól kalkulál Fico, amikor azt prognosztizálja, hogy Szlovákiának növekvő gondjai lesznek egy Fideszkormánnyal. A Fidesz szintén arra készül, hogy neki is gondjai l esznek Ficóval? – Mivel e gondok már megvannak, adott esetben nem egy Fideszkormányról van szó, hanem egy olyan pozsonyi magyarellenes kurzusról, amely nemcsak nekünk árt, hanem az ott élő félmillió magyarnak is – megfélemlíti és frusztrálja őket. – És m i ebben a szomorú folyamatban olyan tiszták vagyunk, mint a ma született bárány? – Természetesen nekünk is megvan a magunk terhe. A szélsőséges megnyilvánulások, hangozzanak el ezek a Jobbik részéről az Európai Parlamentben, vagy jelenjenek meg zászlóégeté s formájában a budapesti szlovák nagykövetség előtt, vagy netán „tótozás” formájában különféle rendezvényeken nyilván sokat ártanak. Mert gyengítik az a széles körű felháborodást, amit a felvidéki magyarság helyzete kapcsán tapasztalunk. Sőt, hitelteleníti a nemzetközi fellépésünket is. Ha nem sikerül visszaszorítanunk a szélsőséges megnyilvánulásokat, akkor valójában komoly támogatást nyújtunk a radikalizálódó és hungarofób szlovák politikának. – A „kesztyűfelvételen” és a szélsőségesek visszaszorításán k ívül mit tehet még Magyarország? – Mi a párbeszéd hívei vagyunk. Ezért is éreztem fontosnak, hogy a közelmúltban találkoztam a szlovák külügyminiszterrel. A dialógus fórumait és lehetőségeit a magyar politikának tudatosan kell keresnie a civil szervezetek, az önkormányzatok és a pártok között is. Én egyébként sem konfrontációról beszélnék, hanem a nemzeti érdek képviseletéről. Ez nyilván súrlódásokkal, vitákkal jár, de semmiképp se nevezném konfrontatív politikai stratégiának. Inkább egy karakteres nemzeti érdekérvényesítésnek. A viták semmiképp sem alakulhatnak át totális politikai konfrontációvá, erre vigyázni kell. Szerintem egyébként a szlovák választások után megváltozott klímával lehet majd számolni, mert a a mostani pozsonyi kampányok mögött alapvetőe n választási megfontolások húzódnak meg. Ez lecsenghet. Annál is inkább, mert Magyarországon nem kampánytéma Szlovákia. A mindenkori szlovák miniszterelnökkel a mindenkori magyar kormánynak meg kell találnia az együttműködés lehetőségeit. – A nyelvtörvény ügyében is? – A nyelvtörvény megkerülhetetlen, nem söpörhető a szőnyeg alá. Nem lehet úgy konszolidálni a kapcsolatokat, hogy itt nem lelünk valamilyen megoldást a nemzetközi szervezetek segítségével. Bízom a megoldásban.