Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.23 . 8 P ROGRAMAJÁNLÓ A www.nemzetpolitika.gov.hu honlapon az „ Eseménynaptár ” cím alatt olvasóink tájékozódhatnak a terület várható eseményeiről. Megtekinthető itt: http://nemzetpolitika.gov.hu/index.php Cikkek: Orbán és Fico: rokonlelkek egypártrendszere Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombati számában megjelent kommentár azt állítja, hogy a szlovák kormányfő pártja és Fidesz között sok a hasonlóság. MTI| 2010. január 23. | Az írás szerint a szlovák és a magyar választási kampányban „a sportszerű vetélke dés helyett azonban kínos iszapbirkózás várható, amelynek a végén mindannyian fulladozunk majd a sártól”. A témák nagy valószínűséggel változnak, a séma azonban csaknem minden esetben ugyanaz lesz. A magyar vagy a szlovák oldalon feldobott labdát a másik f él úgy próbálja meg lecsapni, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse be a választóktól. A különbség csupán annyi, hogy míg a SmerSzociáldemokrácia kampányában a magyarellenes hisztériakeltés központi szerepet játszik, a Fidesz a „felvidéki kártyát” csak d zsókerként használja, hiszen a magyarországi választók többsége inkább a szociális demagógiával fűszerezett messiási ígéretekre harap – véli Molnár Iván, az Egy nép, egy párt, egy vezér című írás szerzője. A Smer és a Fidesz azonban egyben megegyeznek: a legtöbb választót úgy szerezhetik meg, ha „alattvalóik” nagy részét etnikai lövészárkokba hajtják, elhitetve velük, hogy csak ők, és senki más nem képes megvédeni a nemzetüket. A Smer és a Fidesz ideológiája így egyre kísértetiesebben közelít egy olyan mod ellhez, amelyet egy, a II. világháborúban csúnyán leszerepelt politikus az „egy nép, egy birodalom, egy vezér” jelszóban sűrített össze. Fico és Orbán szerint csak az ő pártjuk képes felvirágoztatni és megvédeni az országot, ellenségnek tekintve mindenkit, akinek egy kicsit is más a véleménye – írja a szerző. Szlovákiában már megszoktuk, hogy Fico az újságírókat és az ellenzéket válogatott trágárságokkal illeti, miközben – amint ezt a magyar szerkesztőség e heti vitaműsorának a letiltása is jelzi – a közsz olgálati televízióba olyan embereket ültetett, akik a legkeményebb diktatúra éveit idéző cenzúrától sem riadnak vissza. Orbánnal a magyar választóknak már volt hasonló tapasztalatuk, minden jel szerint azonban nem tanultak a történelemből, ezért az elkövet kező négy évben újra belekóstolhatnak az „egypártrendszer” áldásaiba. „Mert valójában mindkét pártnak ez a fő célja: egy, az alkotmány által többpártrendszernek titulált politikai közegben megteremteni az egypártrendszert. Egy olyan rendszert, amelyben az összes fontos politikai döntést a pártvezér és a legfelsőbb pártvezetés hozza meg, és amelyhez a parlament és a köztársasági elnök csak megtűrt, alázatosan bólogató díszletnek kell. Egy olyan rendszert, amely nem tűri a párbeszédet, és amely minden kritik us hangot a rendszer elleni frontális támadásként értékel, kriminalizálva és börtönnel fenyegetve a független újságírókat, az ellenzéket, és ha úgy hozza a sors, akár a sarki fűszerest is” – olvasható a kommentárban. A szerző a legszomorúbbnak azt látja, hogy az „egy nép, egy párt, egy vezér” jelszava a szlovákiai magyarok jelentős részének is imponál. Csáky Pál így nyugodtan kiálthatja világgá, hogy a felvidéki magyaroknak csak egy pártjuk van: az általa vezetett Magyar Koalíció Pártja, hiszen csak ők, és senki más nem képviseli a felvidéki magyarokat. Csak ők tudják, mi a jó nekünk, és aki mást állít, az a magyar egység megbontója, a Híd fizetett ügynöke, aki hűtlen lett a zászlóhoz. Csáky a saját kisebbségi szemétdombján ugyanúgy kriminalizálja az ellenz ékét, az őt bíráló újságírókat és értelmiségieket, mint Fico vagy Orbán, elzárkózva minden értelmes párbeszédtől. Carl Schmitt, az ellentmondásos nézeteiről ismert német államjogász szerint a polgárság párbeszédet folytató osztály, és ez a gyengéje. „Az a z osztály, amelynek az összes fontos politikai döntése a sajtóban és a parlamentben folytatott vitában kristályosodik ki, nem állja meg a helyét a társadalmi konfliktusban. A diktatúra a párbeszéd ellentéte, és mint ilyen, győzelemre van ítélve” – vallotta Schmitt, a parancsuralmi egypártrendszert éltetve.
