Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 16 A termelés, a termelőeszközök további fejlő dése a horda összeforrottságát, az együttműködést követelte, ami egyenlő volt a korlátlan és szabályozatlan nemi élet, promiszkuitás kiiktatásának, az exogámia kialakulásának szükségszerűségével. „Az ősemberi horda további fejlődése elsősorban abban állt, hogy a termelőtevékenység előrehaladása jóvoltából a kialakulóban levő termelési, társadalmi viszonyok mind nagyobb mértékben szorították ki az emberek életéből a nemi, gyermeknevelési viszonyokat, … hogy a horda mind nagyobb mértékben társadalmi, termelő közösséggé változott, mind kisebb mértékben maradt gyermektermelői biológiai egyesülés. … A nemzetség akkor jött létre, amikor a termelési viszonyok végleges győzelmet arattak a nemi, biológiai viszonyok felett, és teljesen kiszorították ezeket az emberi k özösségből.” (Szemjonov) Az emberi faj legalapvetőbb megkülönböztető jegye, differentia specificája tehát a közösség. A termelés fejlődése azonban a többlethez, ez a többlet kisajátításához, vele szükségszerűen az elnyomás különböző formáinak kialakulásáh oz vezetett, ami szétválasztotta egymástól, ellenséggé tette a társadalom egyes tagjait. A kollektivizmuson alapuló nemzetségi társadalom tagadásaként kialakult az osztálytársadalom, és ezzel ismét megjelent az individualizmus. „Az a körülmény, hogy az ind ividualizmus tagadja az ember társadalmi lényegét, elkerülhetetlenül újra felélesztette az emberben az állatot” – fogalmaz Szemjonov. Persze a termelőerők ősi kezdetleges formái közepette az egyén teljes elnyomása a továbbfejlődés gátját is jelentette. A tézisből (a túlélés feltétele az egyén alárendelése a közösségnek) megszületett az antitézis: az egyén elsődlegessége a közösség felett , a bellum omnium contra omnes sok évezredes története. Ebben a történelemben nemcsak az anyagi javak, de a velük elkerülhetetlenül járó tudás, kultúra, tudomány, ideológia is mindig csak a társadalom egy részének kezében koncentrálódott, a technika fejlőd ésével egyre inkább. Így aztán a fennálló rend apológiáját könnyű volt érvényesíteni, és mindennél könnyebb ma, különösen Magyarországon, a Kende Péter által mérnöki precizitással és kíméletlen őszinteséggel leírt joggyakorlat és médiapolitika körülményei közepette (Bennünket lecsukatni nem kell félnetek jó lesz, Népszava, 2009., december 27.). De a szintézis szükségessége éppen olyan objektív, mint maga a fejlődés. Ezt a szintézist keresi Róna Péter, nem marxistabolsevista alapon – mint az Bauer Tamás, nem túl elegánsan sugallni igyekszik – hanem az osztálytársadalmakon belül a filozófusok, közgazdák fejében mindig újra és újra megszületett közösségi szempont, mint imperatívusz (túlélési szükségszerűség) felmutatásával. Minden, ami létrejön szükségszerű , és minden, ami létrejön méltó arra, hogy elpusztuljon - mondja Hegel, de nála ez a szükségszerűség azonos az ésszerűség fogalmával: csak az valósulhat meg, amit az emberek ésszerűnek tartanak, és amint megváltoznak a körülmények, és a fennálló már nem ál lja ki az ésszerűség próbáját (megérett a pusztulásra), új ésszerűség születik. Épp így érett meg a pusztulásra az az ultraliberális gazdaságitársadalmi rend, amelyet Bauer Tamás védelmez, és ezért jelentkezik az új szükségszerűség. Mint ahogy szükségsze rű volt annak az 191789 közötti rendszernek a bukása is, amely, még ha – és ez becsületére legyen mondva! – meg is kísérelte a közösségi szempontot az egyéni önzés fölé emelni, ebben csak korlátozott sikereket ért el (többek között győzelmes erőt jelentet t a fasizmussal szemben…), és nem tudott ellenállni a közösséggel szemben felnövő, a közösségen élősködő egyéni érdekek nyomásának. Nem látom értelmét mélyen belemenni abba a kérdéskörbe, amit Róna Péter nem érintett, és így Bauer helytelenül kever bele a vitába, hogy t.i. milyen is volt az 1989 előtti rendszer, mik voltak gazdasági, szociális, technikai, környezeti eredményei és kudarcai. Sokkal komolyabb probléma ez, mintsem vagdalkozó kijelentésekkel, a rendszerváltás körüli évek reflexei szerint elítél ni, megbélyegezni azt, aki akár csak távolról is valami kevésbé elítélőt nyilatkozik róla (bár Róna ezt nem tette). Magam igyekeztem a közgazdasági tények alapján felhívni a figyelmet rá (A mi bőrünkre… Népszabadság, 2007. március 29.), hogy Magyarország X X. századi felemelkedésnek az 1950 és 1989 közötti időszak nemhogy terhe, de hordozója volt, hiszen ekkor – egyebek mellett - az egy főre jutó GDP 5,35,6 szeresére növekedett (a XX. század fennmaradó részében együtt is csak 4550 százalékkal), mint ahogy jelezni próbáltam a kapitalizmus emberi és természeti erőforrásokkal való pazarlásának beláthatatlan, az észlelés előtt rejtett mechanizmusait is (A pöttyös labda és a kapitalizmus pazarlása Eszmélet, 2008, 77. szám).
