Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 17 Ezek újraidézése helyett csak két, a Róna által hiányolt közösségi szempontot érintő dolgot jegyzek meg. Először: a termelés tervszerű irányítása nem bolsevik trükk, hanem technológiai szükségszerűség, amelyet szerte a világon különböző mélységben alkalmaznak és alkalmaztak a különböző ország ok, nem kevés sikerrel (és a hazai a műszaki értelmiség már az 1932. évi III. mérnökkongresszuson javaslatot tett egy Tervgazdasági Tanács felállítására). Másodszor: bármilyen legyen is az elmúlt 20 év bármilyen szempontból felírt szociális görbéje, 2010 M agyarországán összehasonlíthatatlanul kevesebben dolgoznak, és többen szenvednek fizikai szükséget, mint 1989 előtt. Éhes és bizonytalan jövő elé néző embereket pedig nem szokott vigasztalni, hogy politikai értelemben „szabadok”, ha ugyan annak lehet nevez ni azt a modern polgári joggal kibélelt rendszert, amiben ez a jog – mint arra Kende Péter fent említett cikkében is felhívta a figyelmet - a legkevésbé sem érvényesül. A Hol van a bal? c. Népszavavitában megszólaló ismert értelmiségiek közül többen az ö sszefogás szükségességét vetették fel hazánk siralmas állapotára való tekintettel. Csatlakozom ehhez a törekvéshez, felhívva a figyelmet, hogy már született egy gazdaságitársadalmi átalakítást célzó programtervezet („90 fokos fordulat” www.90fokosfordulat .hu ), amely éppen a Róna Péter által h iányolt közösségi szempont nagyobb érvényesülésére építő gazdaság- és társadalompolitikai lépéseket vázolja fel. A program vitatható és vitatandó nemcsak a szakértelmiség által, hanem mindenki bevonásával, akihez ezt el lehet juttatni. A közösségi érdek ér vényesítése az önző egyén érdekeivel szemben ugyanis csak úgy lehetséges, ha érdekei megfogalmazásában és végrehajtásában ez a közösség maga is részt vesz. Ne csak beszéljünk az összefogásról: kezdjünk is hozzá! Artner Annamária vissza Utóhang a RónaBauer vitához Nszv 20100113 Sajnálom, hogy ennek a két kiváló, nagy tudású és makulátlan tisztességű közéleti személyiségnek, Róna Péternek és Bauer Tamásnak a vitája ilyen élesre, mondhatni gorombára sikeredett. Másrészt me g természetesnek is tartom, hiszen itt alapkérdésekről van szó, ez pedig indokolja a szenvedély föllobbanását. Hiszen itt egyrészt világnézeti alapelvekről, másrészt a haza sorsáról van szó, s mindkettő fontosabb, mint az udvariasság. Nem titok, hogy az én politikai álláspontom sokkal közelebb áll a Róna Péteréhez, mint a Bauer Tamáséhoz, bár Róna Péter filozófiája és kitüntetett hagyománya nem azonos az enyémmel, noha az ő világszemlélete is ismerős és rokonszenves nekem, forrásaival magam is sok időt tölt öttem. Róna Pétert én egyszer korábban „az utolsó humanista nagypolgárnak” neveztem, akire talán egyedül illik ma Magyarországon a „baloldali liberális” kifejezés: Róna a klasszikus szabadelvűség szocializmus felé hajló változatát képviseli, itt olyan nagy szerű ősei vannak, mint Eötvös József és John Stuart Mill. Bauer Tamás pedig – akivel szinte semmiben nem értek egyet – személyes jó barátom, akinek a nemes politikai megszállottságát sokra tartom, s aki az Országgyűlés egyik legkiemelkedőbb képviselője vo lt, amit nem illik elfelejteni. Bauer Tamás eredeti cikkében – a Népszava nagy föltűnést keltett karácsonyi számában – a szociáldemokrácia elhíresült „két árulását” veszi szemügyre: az egyik a szociáldemokrácia bűnrészessége az első világháború kirobbantá sában, a másik pedig a szociáldemokrácia lemondása a kapitalizmus meghaladásáról (az SPD Bad Godesbergi határozata, a Labour Party alapokmánya köztulajdont követelő negyedik cikkelyének, a híres Clause 4nak a módosítása stb.). Bauer professzor az elsőt m aga is elveti (mert a nacionalizmust lát benne), a másodikat – a kapitalizmushoz való megtérést – viszont helyesli. Ez a kiváló politikai gondolkodóhoz, a közgazdaság tudósához nem illő módon fölületes ötlet. Ugyanis a két árulás szorosan összefügg egymás sal, amit egyébként mind Rosa Luxemburg, mind Lenin előre látott. A szociáldemokrácia a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején arra építette a stratégiáját, hogy a szervezettség megnövelésével, az osztályöntudat racionális formába öntésév el, a sztrájk és a sztrájkfenyegetés révén megnövelt társadalmi súlyával tetemesen megemelheti a munkások életszínvonalát, kifejlesztheti műveltségüket, megjavíthatja munkakörülményeiket, a munkaidő rövidítésével emberibb életet teremthet nekik – ennek rév én pedig létrehozhatja a munkásosztály saját intézményeit a társadalombiztosítástól a szocialista proletársajtóig, a munkásotthonokig, a munkás testedző egyletekeig, és főleg: a szocialista tömegpártig. Ez a párt
