Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.07 . 21 megakasztottá k az ország külpolitikáját, s nem vették észre, hogy miközben ők egymással vannak elfoglalva, a világ megváltozott. Ukrajna 2004ben egy világméretű változási hullám csúcsára került, akárcsak a 17. században. A legnépszerűbb téma akkoriban a liberálisdemo kratikus univerzalizmus koncepciója volt. Mint ismeretes, ez az eszme volt hivatott feléleszteni a keleteurópai népek kollektív tudatalattijában a VecseMajdan, azaz a néphatalom mítoszát. Így történt az NDKban, Lengyelországban, Csehszlovákiában húsz év vel korábban, s így történt később a "bársonyos forradalmak" második hulláma idején Szerbiában és Ukrajnában is. Azonban a kirgíziai események már 2005 tavaszán, az úgynevezett tulipános forradalom idején nem annyira egy újabb "Majdant", mint inkább egy "H ordát" eredményeztek, a libanoni cédrusos forradalom pedig nagymértékben aktivizálta a Hezbollahot. Amikor azután Palesztinában a HAMASZ nyerte meg a választásokat, a világsajtó lelkendezése végképp alábbhagyott. A globális egyenlőséggel és liberalizációva l kapcsolatos elképzelések előbb elakadtak, majd az amerikai neokonzervatívok gyors ütemben visszahátráltak a"reálpolitikához" és az angolszászoknak ahhoz a hagyományos gyakorlatához, hogy azokat használják fel a kontinensen, akik - Bismarck közismert kife jezésével élve - kikaparják számukra a gesztenyét a tűzből. De ekkor már késő volt. Az amerikai szíveket már meghódította Obama a maga "újratöltésével" és a Bushféle neokonzervatívok éles bírálatával. Elnökké választásával a világpolitikában gyors változá s kezdődött. Ezt egyébként idejében megérezték szomszédaink és az USA volt szatellitállamai az "Új" Európából, s mindent megtettek, hogy elhatárolódjanak a Bushféle neokonzervatívoktól, ami látványosan meg is mutatkozott, például az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek csehországi és lengyelországi telepítése kapcsán. És úgy tűnik, csupán Ukrajna (s talán még Grúzia) nem döbbent rá, hogy a "világtrend" teljesen megváltozott, és a neokonzervativizmust már nem vállalja senki. Gyakorlatilag megismétlődik a 17. századi "Hetmanscsina" sorsa: az ajtón már a felvilágosodás kora kopogtat, a kozák sztarsinák pedig még mindig a moszkovitákkal harcolnak Konotop alatt. Képes lesze Ukrajna javítani a helyzeten, s a "világdivatnak" megfelelő külsővel állni elő a 20 10es elnökválasztás után? Ehhez vessünk egy pillantást az államfői posztra jelöltek választási programjaira. Bátran figyelmen kívül hagyhatjuk az úgynevezett "technikai" jelölteket, akiknek a többsége programjában egyáltalán nem törődik a külpolitikával. A többieket feltételesen több csoportra oszthatjuk. Az első csoportot az úgynevezett "fehéroroszok" alkotják. Közéjük sorolható Viktor Janukovics, Volodimir Litvin és Szerhij Tihipko. Külpolitikájuk gyakorlatilag visszatérést jelentene a Kucsmaféle sokvek torúsághoz, igaz, annak egy modernizált, lukasenkói változatához. Ezzel összefüggésben érdekes megfigyelni, mennyire javult az ukrajnai tömegtájékoztatási eszközök viszonya a belarusz elnökhöz, pártállástól függetlenül. A második csoportot feltételesen eur oatlantistáknak nevezhetnénk. Ezek elsősorban Viktor Juscsenko és Julija Timosenko; bár a jelenlegi miniszterelnököt legutóbbi nyilatkozatai alapján már inkább a "fehéroroszokhoz" lehetne sorolni. Csupán az államfő áll ki továbbra is annak a Leo Strausnak a nekonzervatív szentenciái mellett, aki a tekintélyelvű rezsimek által irányított országok vonatkozásában a liberalizmus és a demokrácia kompromisszumok nélküli bevezetésének apologetikusa, bár Juscsenko esetében is tapasztalhatók elmozdulások Dmitrij Don cov integrált nacionalizmusa irányában. Végül a harmadik csoporthoz tartozókat romantikusoknak nevezhetnénk. Ezek mindenekelőtt Oleg Tyahnibok és Arszenyij Jacenyuk. Az ősromantikus Tyahnibok Doncov két világ (latingermán és moszkvaiázsiai) létezését val ló elméletére támaszkodik, amelyek állandóan ellenségeskednek, és amelyek határa Belarusz és Ukrajna keleti etnikai határai mentén húzódik. Ezért a Szvoboda választási tömörülés külpolitikai programja egy mondatban úgy foglalható össze, hogy "Miképpen lehe t a helyükre tenni a ruszkikat?". Az újkori romantikusnak tekinthető Jacenyuk a Nagy Európaelképzelésre támaszkodik. Egy államfeletti struktúra létrehozását javasolja, amely a posztszovjet köztársaságokból állna, beleértve Oroszországot is. Ez tulajdonkép pen egy Szovjetunió2 volna, kijevi központtal. Mint láthatjuk, az elképzelések meglehetősen eltérőek, egy vonatkozásban azonban nincs különbség a jelöltek között. Ez pedig nem más, mint a reálpolitikához való visszatérés hangsúlyozása a retorika szintjén; a reálpolitikához, amelyet nem kötnek gúzsba ideálok vagy elvek a külkapcsolatok terén az állam stratégiai hasznának elvén kívül, amelyet oly sikeresen valósított meg a maga idején Otto von Bismarck, a német vaskancellár. vissz a
