Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 25 Ami a kormánykoalíciót illeti, Frunda szerint kisebbségi érdekvédelmi szervezetnek mindig kormányon van a helye, azonban nem mindegy, milyen fel tételekkel. A tárgyalásokon többet is el lehetett volna érni - így a politikus, aki leginkább azt fájlalta, hogy az RMDSZ nem kapta meg a területfejlesztési tárcát. Figyelmeztetett, a PDL eddig háromszor kormányozott koalícióban, de ezek a koalíciók egyszer sem vitték sikerrel végig a mandátumukat. Mi a garancia arra, hogy az RMDSZ 3 évig kormányoz majd? - kérdezte. A Székelyföld frakció nevében Tamás Sándor válaszolt Frundának az elnökválasztási kampányt illetően: az dobja az első követ, aki többe t vett részt kampányrendezvényeken, mint a helyi RMDSZpolitikusok. Persze ez azt jelenti hogy besározzuk a lakkcipőnket, de csak így lehet értékítéletet mondani egyikmásik területi szervezetről - így Tamás. Ami a kormányzati szerepvállalást illeti, a K ovászna megyei tanácselnök szerint alapvetően két, egymással összefüggő dolog érdekli a választókat: a magyar életlehetőségek és a régió fejlesztése. Tamás szerint az RMDSZ tárgyalócsapata jól végezte munkáját, úgy a kulturális, mind a környezetvédelmi tár cák fontosak. Elismerte azt is, hogy az RMDSZ területi szervezeteit át kell fésülni - erre azonban lesz idő a következő években, mondta. A Partiumi frakció nevében Lakatos Péter a közelmúltbeli politikai döntések dilemmáiról beszélt. A kisebbségi politik ai döntéseket az érzelem és az értelem határozza meg, de egyáltalán nem biztos, hogy egyik vagy másik jó tanácsos. Ami a kormányzást illeti, az érzelem azt mondja, az RMDSZ kövesse ellenzékbe a liberálisokat. Az értelem viszont azt súgja, jobb kormányon le nni, mint ellenzékben, persze nem feltétlenül most, amikor a gazdasági válság miatt megcsappannak a források. Kérdés, meddig fog az RMDSZ a demokratákkal együtt kormányozni, s neme mutat a PDL ajtót, ha jobb parti akad? Lakatos ugyanakkor arra is figye lmeztetett, minden jel arra mutat, hogy Băsescu Orbán Viktorral, Magyarország leendő miniszterelnökével együtt egy engedelmesebb erdélyi magyar politikai szervezet felépítésén fognak fáradozni - ilyen helyzetben pedig mindenképpen ott kell lenni a korm ányban. Széll Lőrincz a Tulipán Frakció nevében elmondta, a fiatalok alaposan kivették részüket az elnökválasztással kapcsolatos munkából, most azonban azt kérik, hogy a babérokból is részesedjenek. Széll szerint az RMDSZnek ismét létre kellene hozni az Országos Ifjúsági Hatóságot, és annak élére egy MIÉRTképviselőt kellene kineveznie. A Novum Forum frakció nevében Kelemen Atilla szólalt fel. Elmondta, furcsamód azok kell rosszul érezzék magukat, akik az elnökválasztás második fordulójában jól végezté k a dolgukat, és Mircea Geooană mellett kampányoltak. Viszont azok érezhetik most sikeresnek magukat, akik más pártok színeiben kampányoltak. Ami a kormányzati szerepvállalást illeti, Kelemen szerint most már nincs visszaút: kormányozni kell, akár 1, aká r 3 évig áll fenn a jelenleg körvonalazódó koalíció. Kovács Krisztián a Középerdélyi frakció nevében azt mondta, Kelemen Hunor jó benyomást keltett a Szilágy megyei magyarokban, azonban kár, hogy az elnökjelölt mellett nem sorakozott fel a párt többi na gyágyúja, úgy, ahogy az más pártok esetén látható volt. Kovács szerint nem a magyarokon múlott hogy nem Geoană nyert: a PSDjelölt nem volt egy Overdose, az RMDSZ viszont rossz lóra tett, így ugyanolyan rossz helyzetben van, mint a második forduló előtt. A politikus azon a véleményen volt, kormányozni kell, hiszen „ott van zsozsó”. A Szabadelvű Kör nevében EcksteinKovács Péter szólalt fel: emlékeztetett, a szabadelvűek azt javasolták, ne indítson saját jelöltet az RMDSZ, hanem támogassa a liberális Crin Antonescut. A második forduló előtt azon a véleményen voltak a szabadelvűek, hagyják a helyi szervezetek belátására, melyik jelöltet támogatják, hiszen várhatóan szoros lesz az eredmény. Ha így tettünk volna, most sokkal jobb lenne a lelkiismeretünk - így Eckstein.