Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 26 A madárnak megtiltani, hogy énekeljen, nem lehet - válaszolt a liberális politikus azoknak, akik felrótták neki, hogy nyíltan támogatta Băsescut. Teljesen világos volt, hogy a magyarok közül sokan nem fognak Geoanára szavazni - mondta. Eckstein szerint mindenképpen kormányzati szerepet kell vállalni, hiszen az elkövetkezőkben kerül sor a közigazgatás reformjára, amikor mindenképpen ott kell lenni a döntéshozatalban. Markó Béla a felvetésekre válaszképp elmondta, úgy érzi, nagyon sokan érzelm i dilemmákkal küzdenek, ami a kormányzást illet. Az RMDSZelnök kijelentette, neki is vannak dilemmái a kormányzással kapcsolatban, azonban azok nem érzelmiek. Markó hosszan vázolta, hogy 1990 óta hányféle kormányban vett részt az RMDSZ, illetve az idők során hány elnökjelöltet támogatott a második fordulóban több, vagy kevesebb sikerrel. Sőt, az RMDSZ nem egyszer ellentmondott saját magának is - így Markó, emlékeztetve, hogy miután többször is Constantinescut támogatták Iliescuval szemben, 1996ban arra buzdították a magyarokat: szavazzanak Iliescura, pusztán azért, mert a másik jelölt C.V. Tudor volt. Az RMDSZelnök szerint nincs kihez hűségesnek lenni: Klaus Johannis már a választások másnapján jelezte, hogy megmarad polgármesternek, illetve a PSD és a PNL közötti együttműködés is véget ért. Ilyen körülmények között nincs ki mellett kitartani - mondta, hozzátéve, nincsenek kétségei afelől, hogy az RMDSZ nélkül is 10 napon belül meglenne a kormányzáshoz szükséges parlamenti többség. Az RMDSZ sosem egyik vagy másik román párthoz, hanem az erdélyi magyarsághoz volt hűséges - mondta. Ami a területrendezési tárcát illeti, Markó szerint a kormányzás nem jutalomjáték, a válságban való kormányzás pedig különösképpen nem. Nem lehet azt kijelenteni, hogy egyik vagy másik tárca nélkül semmit nem ér a kormányzás, hiszen, ha így teszünk, akkor már azt is el lehetne mondani, hogy az RMDSZt a kormányzásból csak a területrendezési minisztérium érdekli - mondta, hozzátéve, tegnap este még ő is úgy jött haza Bukarestbő l, hogy területrendezési tárca nélkül nem lépnek kormányra. Aztán ma reggel derült ki, hogy nem lesz meg ez a tárca. A kormányzással kapcsolatban nekem is rossz érzéseim vannak - mondta az elnök, arra kérve az SZKTtagokat, szavazzanak lelkiismeretük sze rint a kormányzásról. Amennyiben leszavazzák, nem fogok örülni, de mindenképpen megkönnyebbülök majd, hiszen a kormányzás rengeteg kockázatot jelent - mondta Markó, hozzátéve: megítélése szerint ebben a pillanatban ellenzékbe kerülni még nagyobb kockázatot jelent. Sipos Zoltán vissza Újraértékeli a kormány a verespataki aranybányaberuházást Transindex 20091221 A hivatalába lépni készülő kormány bevette programtervezetébe, hogy újraértékeli a Verespatakon tervezett aranybá nyaberuházást román és külföldi szakértői vélemények alapján. Ezt Emil Boc miniszterelnökjelölt jelentette ki vasárnap, miután közzétette véglegesített kormánylistáját, amely várhatóan már vasárnap a parlament elé kerül. Boc közölte: kormánya a nem e nergetikai ásványkincsek kiaknázása érdekében új országos stratégiát dolgoz ki, amelynek része a verespataki aranybányaberuházás újraértékelése is. Boc szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a kormány tagjai már most eldöntötték: zöld jelzést adnak a beruházásnak, vagy elutasítják. Hangsúlyozta: ez attól függ, mit javasolnak a törvény által megkövetelt szakértői vélemények. Traian Băsescu államfő a választási kampányban azt mondta: csak a francia szakértők folyamatban lévő véleményezése alapján alakí that ki álláspontot a beruházásról.