Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.12 . 17 Joe Klein, a Time magazin balközép kolumnistája oslói jegyzetében arról írt: nem véletlen, hog y az amerikai konzervatívok örömmel hallgatták Obama intellektuálisan kérlelhetetlen és erkölcsileg világos beszédét arról, hogy a békésebb és igazságosabb világ megteremtéséhez ironikus módon háborúk folytatására lehet szükség. vissza Múlt és jelen – Magyarságkép és televízió ( 3. ) – A közszolgálatiságról és a kereskedelmi televíziózásról – Kíméletlen harc a nézőkért Bodzsoni István Magyar Szó • 2009. december 12., szombat A nagy és zárt televíziós rendszerek, mint amilyen a Magyar T elevízió, a Duna Televízió és a Vajdasági Televízió, halálra vannak ítélve, amennyiben nem alkalmazkodnak gyorsan a modern technológiai és piaci szabályokhoz. A közszolgálati televíziók válsága a 90es évek közepén kezdődött, amikor a médiaporondon megjele ntek a kereskedelmi adók: például a TV2 és az RTL Klub Magyarországon, a Pink TV Szerbiában, vagy a PRO TV Romániában, amelyek 23 év alatt elfoglalták a nemzeti médiapiacok 6080 százalékát. Új hangulatot, új arcokat, a nézőkért folyó kíméletlen harcot és nyugati profizmust hoztak a volt kommunista országok közönségének, amely már teljesen belefásult az egyeduralomhoz szokott közmédia szürke, újításokra képtelen, túlpolitizált világába. Sokan átkozzák a kereskedelmi televíziók megjelenését, mondván: primit ív, szenzációhajhász, ízléstelen, a hagyományos társadalmi értékeket meghazudtoló, giccses tartalmakkal árasztották el a nézőket. Bár ebben van némi igazság, mégsem lennék ennyire kizárólagos. A kereskedelmi tévék ilyen szintű térhódítása többek között a b efogadó közönség alacsony igényszintjét is jelentette, tehát a köztévék 40 évig tartó agymosótudatnevelő műsorpolitikája nyilván nem járt sok sikerrel. Ugyanakkor a kereskedelmiek megmutatták, miként lehet korszerű tévét csinálni kevesebb emberrel, kevese bb pénzzel, több nézővel és állami támogatás nélkül. Egyes projektumokkal akkora tömegeket mozgattak meg (például a Megasztár…), amekkorákat a legerősebb pártok sem tudtak kicsalni a választásokra. Érdekes volt látni, ahogy a köztévék elcsábított szerkeszt ői, műsorvezetői gyorsan levedlik régi ruhájukat, és bújnak át a kommersz gúnyába. Miként válaszoltak az arcba vágott kesztyűre a köztévék? Először sértődötten és arrogánsan semmibe vették a történteket, majd elkezdtek panaszkodni, majd igyekeztek a polit ika segítségével megfúrni az új versenytársakat, és csak 67 év elteltével gondolkodtak el az újítások elkerülhetetlenségén. De miért várnánk el valakitől, aki 2030 évig élvezte az állami kiváltságok előnyeit, hogy frissen és üdén veselkedjen neki egy új és ismeretlen világnak? A köztévék vezetői, ideológusai katasztrofális hibát követtek el, amikor elhitték, hogy az ellenfél területén le tudják győzni a kereskedelmi tévéket. Háttérbe szorították a közszolgálati funkciókat, és igyekeztek minél hűségesebbe n utánozni a konkurenciánál bevált formákat és tartalmakat. Az eredmény lesújtó volt: a köztévék képernyőiről a kommersz műsorok nézhetetlen változatai köszöntek vissza – mintha valaki egy háromkerekű Trabanttal versenyzett volna egy négykerékmeghajtású A udi A8 ellen. Mi volt a legnagyobb tévedés? A közszolga alkotók régi gyártási szokásokkal, elavult módszerekkel akartak modern tartalmakat produkálni. A hetvenes évek technológiájával, a szocializmusban eltanult munkaszokásokkal kívántak betörni a XXI. sz ázadba. Más hasonlattal élve: régen kiselejtezett, berozsdásodott fegyverekkel hadonásztak a lézerágyúk harcterén. Pedig a megoldás nagyon egyszerű és kézenfekvő volt: tanulmányozni kellett volna a nagy kommersz tévék gyártási technológiáját, belső szerkezetét és munkafolyamatát, majd átvenni a legjobbat, és azt alkalmazni a közszolgálati tartalmak hatékonyabb produkci ójában. Nem a gagyi műsorokra, hanem a hatékony módszerekre volt szükség. Csak röviden: a nyugati beágyazású tévék korszerű műszaki felszerelést használtak, ami nem jelentette a legdrágább, hanem a célnak megfelelő legracionálisabb technikát. Csupán a legs zűkebb vezetői, szerkesztői és produkciós csapatot vették fel állandó munkaviszonyba, mindenki mást az egyes műsorok függvényében alkalmaztak, olyan szerződésekkel, amelyekkel mindenki megmaradását a műsor sikerességéhez (nézettségéhez) kötötték. Tehát nem terhelték magukat több ezres belsős gárdával, amelyben az újságírók egyszerre értenek a sárgarépatermesztéshez, a nőgyógyászathoz és a külpolitikához. A legjobbakat jól megfizették pártpolitikai hovatartozásuktól függetlenül.
