Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főo sztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.11 . 40 Winkler Gyula európai parlamenti képviselő kiemelte, hogy az európai kisebbségvédelem erős eszközt kapott az Európai Né ppárt támogatása révén, a nyilatkozatnak jelentős politikai súlya van, hiszen hivatkozási alap lesz az Európai Parlamentben is. Winkler hangsúlyozta, hogy a néppárti dokumentum az első lépés azon az úton, amelynek végén a cél ez európai kisebbségvédelmi no rmarendszer megteremtése. A Néppárt megerősítette korábbi ajánlását, hogy a nemzeti kisebbségek jogait javítani és korszerűsíteni kell, ugyanakkor bátorítja az előremutató kisebbségvédelmi intézkedéseket, és azt ajánlja a tagállamoknak, hogy folytassanak folyamatos párbeszédet az őshonos nemzeti kisebbségek képviselőivel, vonják be őket a nemzeti, regionális és helyi döntéshozatalba. Végezetül a dokumentum üdvözli az Európai Bizottság elnökének szándékát, hogy egyik biztosa a kisebbségi kérdésekkel is fogl alkozni fog. Háromszék vissza Kormányon vagy ellenzékben? Erdélyma [ 2009. december 11., 07:34 ] [56] Egy évvel a tavalyi parlamenti választások után válaszúthoz érkezett az RMDSZ: véget érni látszik az ellenzéki politi zálás — melynek eredményei közé sorolhatjuk többek között az EPválasztások előtt létrejött magyar összefogást, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, az autonómiamunkacsoport megalakulását, a magyar intézményvezetők eltávolítása elleni fellépést — , és megnyí lhat az út a kormánypalota felé. A demokrataliberálisok ugyancsak udvarolnak a szövetségnek, és az RMDSZ nem is zárkózott el a tárgyalásoktól, jóllehet inkább a Crin Antonescu vezette alakulatra bízná az esetleges pálfordulás felelősségét. Nincs könnyű h elyzetben Markó Béla és csapata: a kormányzati pozíció csábítónak tűnik, korábbi partnereinek cserbenhagyása azonban az elszigetelődés veszélyével fenyeget. Márpedig az elmúlt időszakban a szövetség a bukaresti hatalmi játszmák közepette is igyekezett elvs zerűen politizálni: ellenzéki alakulatként oroszlánrészt vállalt a Bockormány megbuktatásában, majd nemet mondott a Croitorukabinetre is, a választási kampányban pedig Kelemen Hunor a magyar közösség számára fontos kérdéseket vetett fel. Részben még az i s a következetességnek tudható be, hogy az RMDSZ végül Mircea Geoană mellett állt ki — igaz, e döntések előtt a szövetség sorra megfeledkezett a magyar partnereivel való konzultációról. Az RMDSZ átpártolása a Traian Băsescu vezette demokrataliberálisokho z ennek a következetes politizálásnak a végét jelentené, főként ha liberális partnerei nélkül szánná rá magát erre a lépésre — talán ezért is ragaszkodnak az Antonescuékkal való együttműködéshez. De ennél is fontosabb és aggasztóbb, hogy a leendő parlament i többségről és a kormányalakításról szóló tárgyalások során jóformán szó sem esik a Kelemen kampányában világosan megfogalmazott követelésekről, mint például a területi és kulturális autonómiáról. Márpedig egyértelműen rögzített feltételrendszer nélkül — melyben az alkotmánymódosítással és az ország területiközigazgatási átszervezésével kapcsolatos elképzeléseknek is helyet kellene találniuk — a kormányzás nem a közösség, hanem csak szűk RMDSZes vezetői réteg érdekeit szolgálná. Ezért lenne célszerű, ha a döntés előtt az RMDSZ konzultálna magyar partnereivel. Hívják össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot — ellenkező esetben a magyar összefogás meghiúsulhat, a szövetség szembekerülhet választóival, és az elmúlt hónapokban tapasztalt következetesség hel yett az opportunizmus válhat politikájának meghatározó tényezőjévé. Farcádi Botond, Háromszék vissza Román szexgate? ÚMSZ | 20091211 01:06:49nyomtat | elküld Erotikus felhangokat kapott az a rejtély, amelyet Traian Băsesc u dobott be a köztudatba pár nappal a december 6i elnökválasztások előtt. Ekkor az államfő elmondta: birtokában van egy Mircea Geoanát kompromittáló kazettának, és azzal fenyegette stábját, hogy ha felhasználják a kampányban, azonnal visszalép.