Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 31 Felvidék Ma, Karaffa Attila vissza Médiatanácskozás a Fórum Intézetben Felvidékma 2009.11.26. A Fórum Intézet november 25én tanácskozást szervezett a szlovákiai ma gyar sajtó helyzetéről Somorján, amelyen valamennyi mérvadó, országos szlovákiai magyar sajtótermék képviselői megjelentek. Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója köszöntőjében elmondta, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala 2009. január 28i tanácskozásán határozták el, hogy a szlovákiai magyar sajtó helyzetéről, a közszolgálatiság elvének érvényesüléséről, a közösségépítésben betöltött szerepéről egy szakmai tanácskozást szerveznek. A témakört a közszolgálati médiákra, azaz a Szlovák Rádió és a Szlovák Te levízió magyar nyelvű műsoraira szűkítették le a tanácskozás előkészítői, ám így is többórás eszmecsere bontakozott ki. A bevezető előadást Agócs Valéria tartotta, aki több évtizedes rádiós múlttal rendelkezik, és múlt évig a szlovákiai frekvenciatanács el nöke volt. A másik felkért előadó Lovász Attila volt, aki elsősorban a Magyar Rádióban szerzett tapasztalataival és osztrák, német példákkal hozta párhuzamba a szlovák televíziókban és rádiókban uralkodó állapotot. Jelen voltak az Új Szót, a Szabad Újságot , a Felvidék Ma, a Bumm, a Paraméter hírportálokat kiadó intézmények és szerkesztőségeinek képviselői, több magyarországi média tudósítója és a Fórum Intézet kutatói, munkatársai. Both Enikő, a Pátria Rádió főszerkesztőjének címére legnagyobb hangsúllyal az a bírálat fogalmazódott meg, hogy ebben az évben szakmailag felkészült, tapasztalt munkatársakat bocsátott el, helyükbe pedig olyan külső munkatársakat és kezdő fiatalokat vett fel, akik nem kellő szakmai színvonalon végzik munkájukat. Both Enikő azzal védte álláspontját, hogy ő viseli a felelősséget a Pátria működéséért, a döntésekért, amelyeket személyi kérdésekben hozott. Néhány konkrét adat is elhangzott a rádió működését bemutató előadásában, többek közt, hogy belépésekor, 2008. februárjában 23 telj es foglalkoztatású munkatárssal működött a szerkesztőség, 2009 augusztusára ez 15re csökkent, ugyanakkor a műsoridő 480 percről 720 percre nőtt ugyanebben az időszakban. Sikernek könyveli el, hogy az élő műsorok aránya is megnőtt, a korábbi 60%kal szembe n most 8085%a műsoridőnek élő műsor. A Pátria Rádió újratöltve, ezt a címet adta bemutató előadásának Pogány Erzsébet, a Felvidék Ma kiadó szervezetének igazgatója, aki ezzel szemben azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a Pátria éppen kiüresedett állapo tban van. Agócs Valéria és Haják Szabó Mária több szakmai érvet is felsorakoztattak annak érdekében, hogy a rádió hallgatói pontos, hiteles információkat kapjanak a rádióból, nagyrészt ezekre a javaslatokra is a főszerkesztő elutasító, kioktató válasza köv etkezett. Both Enikő bemutatta két munkatársát: Pék Zoltán a rádió műsorainak dramaturgjaként volt jelen, míg Keszegh Béla, a Bumm hírportál főszerkesztője a Pátria hírszerkesztőségének vezetője lett a közszolgálati rádióban. A Szlovák Televízió magyar nye lvű műsorairól szólva Debnár Klára főszerkesztő rámutatott, hogy 2004ben állt be jelentős fordulat, akkor alakult meg az összevont nemzetiségi műsorok szerkesztősége, számolták fel a magyar adás szerkezeti és gazdasági önállóságát. 1999től változatlanul heti 60 óra műsort sugároz a Szlovák Televízió magyar nyelven, ez naponta 7 perc hírműsort jelent és egy magazinműsort. A műsort hárman készítik, szerencsére a régiókban 16 működő műsorstábra számíthatnak, akik külső műsorkészítőként színesítik az adást. C zibula Csaba televíziós szakember is azt emelte ki hozzászólásában, hogy a régiókban ütőképes televíziós stábok alakultak ki mára, azonban jogi bizonytalanság nehezíti a munkájukat, és nagyobb odafigyelést igényelne az is, hogy legyen megfelelő érdeklődés a munkájuk iránt. A beszélgetés második felében Petőcz Kálmán volt a moderátor. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala november 27én Dunaszerdahelyen tartja következő ülését, ezen a találkozón a médiatanácskozásról egy összefoglalót nyújtanak át a civil szerv ezetek képviselőinek, hogy tovább gondolhassák a teendőket. Javasolta például, hogy a kerekasztal egy szakmai bizottságot állítson fel a szlovákiai magyar sajtótermékek monitorozása, szakmai értékelése érdekében. Felvidék Ma Malina Hedvigügy: Az orvos i jelentés felülvizsgálatát követelik 2009, november 27 - 10:36 Benyújtották a főügyészségnek azt a petíciót, amely a Malina Hedvig elleni támadás orvosszakértői jelentésének felülvizsgálatát követeli. A petíciót Egon Gál, Martin Mojžiš, Peter Zajac és On drej Dostál kezdeményezték november 3án. vissza