Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.24 . 32 A VV okozta tudatmódosu lás nyomán például, idült nemzeti tárgyú kényszerképzetek és a vonatkozó csőlátás is terheli a fertőzötteket. Ha egy áldozat szlovák nemzetiségű, önkéntelenül és kényszerűen azon kell ügyködnie, hogy léptennyomon nem igazi szlovákokat, mi több, nem igazi szlovák állampolgárokat leplezzen le. Ugyanígy viselkednek a VV által fertőzött magyar nemzetiségű egyedek. Azzal a különbséggel természetesen, hogy ők a magyar népesség kötelékében kutatják föl és ebrudalnák ki onnét az általuk nem igazi magyarnak minős ítetteket. Az árulókat nevezetesen! A szlovák fertőzöttek tehát főként a szlovák nemzettudat megszilárdításának felkentjeiként ügyködnek. A magyarok ugyanezt teszik magyar vonatkozásban. A kór figyelemreméltó szövődménye, hogy mind a szlovák, mind pedig a magyar identitású fertőzöttek esetében heveny türelmetlenség, idegengyűlölet, a xeno- és homofóbia burjánzik el a fejekben. Ezt a tünetet némely laikusok tévesen agyalágyultságnak hiszik, holott a másság általános gyűlölete a klasszikus agylágyulással el lentétben nem szervi, hanem lelki eredetű… A heveny szövődmény az esetek túlnyomó részében rövid időn belül idült állapottá fokozódik. Ezt az állapotot a folyamatos bűnbakkeresés és következményként a permanens üldözési mánia jellemzi. Példaként álljon it t egy Ján Slota nevű idült vezette véd- és dacszövetség legfrissebb VV kiváltotta konkrét cselekménye: Az lett általuk kitalálva, hogy törvénynek muszáj rendelkeznie a szlovák nemzettudat esküvel megpecsételt terjesztéséről, megszilárdításáról. Szlovákia h imnuszának naponta történő kötelező eléneklésével tetézve. Egyelőre az iskolákban, aztán majd a hétköznapi élet minden területén. A sírásás aktusától kezdve a kocsmai mulatozáson át a nemi aktusig bezárólag… A VVfertőzött magyarok a változatosság kedvéér t, egyebek között a Szent Koronatan feltétlen híveivé, vagyis tulajdonképpen egy fétis imádóivá lesznek. Ami egyébként semmivel nem rosszabb, ám jobbnak sem minősíthető, mint a szlovák nemzeti zászló és általában a nemzet fikciójának vallásos imádata. Jö vőre Szlovákiában és Magyarországon is parlamenti választások lesznek. Aki itt marad, hagyjon föl minden reménnyel! Járvány lesz…! vissza Visszaélésekkel vádolják a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházat Új Magya r képes Újság 2009.11.19. Egyre többet hallani az anyaországi médiákban a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház azon magyarországi ügyleteiről, amelyek lejáratják az egyházat a nagy nyilvánosság előtt. Jakab Sándorral, a HMRKE Zsinati Tan ácsának tagjával az egyház körül kavargó híresztelésekről beszélgettünk, aki már hónapok óta foglalkozik az üggyel, és megpróbál a végére járni. - Mi igaz abból, hogy a HMRKE több egyházi jellegű intézményt is működtet Magyarországon? - A Horvátországi Ma gyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) szuperintendense (püspöke) 2005 tavaszán a Somogy Megyei Bíróságon - egyházunk Zsinati Tanácsának döntésére hivatkozva - nyilvántartásba vetette a Kálvin János Presbiteri Missziót, amelynek teljes neve: Kálvin Jáno s Presbiteri Misszió, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Missziója. Nevezett misszió hamarosan nagy értékű öregotthonok egyedüli fenntartójaként (egyes okmányok szerint tulajdonosaként!) szerepel a magyar köz, illetve gazdas ági életben. Továbbá: a magyarországi Halásztelken egy ünnepi találkozó résztvevői 2008. november 29én nevezett szuperintendens közreműködésével egyházat "alapítanak" a Horvátországi Magyar Református Keresztyén