Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek F őosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.16 . 39 A projekt összköltsége 910,6 ezer euró, ennek 85 százalékát (774 ezer euró) az EU finanszírozza. Az összköltségből 355,9 ezer euró (302,5 ezer euró az unióból) esik a magyar félre. A projektet a következő 2,5 évben szeretnék megvalósítani. vissza Pozsonyi sajtó: megerősödött a Smer, meggyengültek az ellenzéki pártok Szlovákiában Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Prága/Pozsony, 2009. november 16., hétfő (MTI) - Megerősödött a kormányfő vezette IránySzociáldemokrácia (Smer) párt pozíciója Szlovákiában, míg az ellenzéki pártok tovább gyengültek - mutatott rá a hétfői pozsonyi sajtó a hét végi megyei választás er edményeit elemezve. "Robert Fico pártja a hét végét követően erősebb mint eddig volt. A Smer a szombati választásokon megerősítette pozícióit a régiókban: négy megyei elöljárót szerzett, akiket már az első körben megválasztottak. A maradék négy megyébe n, ahol két hét múlva választják meg az elöljárókat, szintén olyan jelöltjei vannak, akiknek nagy az esélyük a győzelemre. A nyolc megyei parlamentből hatban a Smer vezette koalíciók kezében a hatalom" - írja a Hospodárské Noviny című üzleti és gazdasági n apilap. A választás megmutatta - fejti ki a Sme című liberális napilap - hogy az ellenzék csak az ország területének egynegyedén tud méltó ellenfele lenni a Smernek. Jan Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke annak örül, hogy pártja 51 mand átumot, a voksok 12,5 százalékát szerezte meg. Szép, de négy éve még 87 mandátumuk és 21,1 százalékos támogatottságuk volt. Csáky Pál szerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) is tisztességesen szerepelt, miközben négy év után elveszítette megyei képviselőine k egyharmadát. Az ellenzék számára nem végződött sikeresen a szombati teszt. "Most a legrosszabb azt lenne, ha az ellenzéki vezetők elhinnék saját sikerpropagandájukat" - húzza alá a tekintélyes lap. Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap a válas ztás eredményeit elemezve rámutat: bár a képviselők számát tekintve az MKP és a Híd párt párharca nagyarányú - 40:2es - MKP győzelemmel végződött, a Csáky által vezetett párt nagyon visszaesett, s a négy évvel ezelőttihez képest 18cal kevesebb megyei kép viselője lesz. A legnagyobb visszaesés Kassa megyében történt, ahol a korábbi 13 képviselő helyett csak 4 MKPs lesz a megyei közgyűlésben. Besztercebánya megyében 8 helyett 7, Nyitra megyében 16 helyett 13, Nagyszombat megyében pedig 15 helyett 11 kép viselője lesz az MKPnak - mutatott rá az újság. Csáky Pál a lapnak nyilatkozva a Bugár Béla vezette Híd pártot, illetve a szlovákiai magyar sajtót okolta az MKP veszteségeiért. Szerinte több magyar ment volna el szavazni, ha ezt nem akadályozzák. "Ha az Új Szó is korrektebben állt volna hozzá ehhez a kérdéshez, és a média nem próbálja eltanácsolni a választókat, illetőleg megosztani őket" – sorolta a lapnak Csáky. "A Most (Híd) nevű párt egy dolgot bizonyított be: rombolni tud!" - vélekedett az MKP elnöke. Az Új Szó ugyanakkor rámutatott: Ha az MKP és a Híd közötti 40:2 arány mögé tekintünk, és megnézzük a szavazati arányokat, akkor valamivel árnyaltabb a kép: a voksok mintegy 40 százalékát elvitte a Híd, 60 százalékát tartotta meg az MKP. vissza Mire készül miniszterelnökként Orbán Viktor Nszv 20091116 Komoly, 1300 milliárd forintos megszorításra számíthatunk, ha jövőre kormányra kerül a Fidesz - közölte Szabó Zoltán. A szocialista politikus szerint az ellenzék által vezetett önkormányzatoknál már ma is látszik, mire számíthatnak az emberek a hatalmon lévő Orbán Viktortól. Bár az ellenzéki párt még nem tette közzé választási programját, az utóbbi hónapok ígéreteiből már tudni lehet, milyen irányba akar elindulni egy fideszes kormány. Ha hinni lehet abban, amit a párt vezető politikusai mostanában hangoztatnak, akkor többek között legkésőbb jövő nyáron visszavonják a költségvetést, eltörlik az ingatlanadót, visszaállítják a gyes, a gyed korábbi szabályait, de a le gfontosabb számukra az elszámoltatás. Megszorítással kezdheti a kormányzást a Fidesz - állította tegnap Szabó Zoltán. A képviselő elmondta, bár a Fidesz a válsággal kapcsolatban általában járulék- és adócsökkentést sürget, az általa vezetett, 10 ezer lakos feletti települések többségénél azonban növelte a terheket. A párt által kormányzott 89 ilyen településből 63nál volt valamilyen "drasztikus" adónövelés. Tatán a fideszes vezetés 20 és 400 százalék között emelte az építményadót, de ez az adó többek közöt t Balmazújvárosban, Esztergomban, Fóton és Gödön is emelkedett. Gödön az építményadó bizonyos esetekben 300 százalékkal növekedett - hangsúlyozta a szocialista politikus. Hozzátette, a fővárosi kerületek közül a XVII.ben a telekadó akár 1000 százalékkal i s emelkedhetett, a XII. kerületben pedig megtízszerezték a lakások építményadóját. A Fidesz által vezetett 89 település közül 66ban létezik telekadó, és