Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek F őosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.16 . 40 van, ahol ezt az adónemet az ellenzék vezette be. Mindez jól jelzi, mire számíthatnak az emberek, ha h atalomra kerül a Fidesz - szögezte le Szabó Zoltán. Az ellenzéki párt ismét idézetekkel reagált az elhangzottakra, a szocialisták és a szabad demokraták korruptságát igyekeztek bizonygatni. Bár a régen lebegtetett Fidesz programot még nem ismerik az ember ek, azt már tudják, hogy Orbán elszámoltatást akar. A párt politikusai, akik szerint a választók akarják, hogy a jogsértéseket kivizsgálják, folyamatosan elmondják: nem leszámolás, hanem elszámoltatás lesz, ha kormányra kerülnek. A Fidesz elnöke Balsai Ist ván volt igazságügyi minisztert bízta meg azzal, hogy listát készítsen azokról az ügyekről, amelyekben nem maradhat el a számonkérés. Ezek között emlegetik például a Malév privatizációját, a kormányzati negyed ügyét vagy a Köröshegyi völgyhíd építését. Nya kó István, az MSZP szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta: a Fidesz politikai bosszúhadjáratát a büntetőjog eszközeivel akarja végrehajtani. Hozzátette, az ellenzéki párt nem csinál titkot abból, hogy egész apparátust hoz létre a leszámolásra, és annak "g enerálisa" lesz Balsai, aki a Fidesz "McCarthybizottságát" fogja vezetni. A szóvivő szerint a célpontokat is megnevezték: egykori közjogi méltóságok, vezető baloldali politikusok lesznek az elsőrendű politikai vádlottak, de valószínűleg "a terror megyei é s települési szinten is folytatódni fog". Nyakó világossá tette, hogy az MSZP "nem fogja némán tűrni a választók megfélemlítését, a politikai megtorlást és megbélyegzést, a másként gondolkodók kiközösítését". Az emberek megújulást várnak, amit csupán a le gnagyobb ellenzéki párt képes ma levezényelni - mondta többször is Orbán. A politikus gyakran hangoztatja, hogy "nem válságkezelésre, hanem teljes megújulásra van szüksége Magyarországnak". A kampányban hangzatos ígéretekkel igyekeznek megerősíteni a szava zótábort, ezért beszélnek például adócsökkentésről, vagy arról, hogy ha kormányra kerülnek, megkurtítják a miniszterek fizetését. Gyakran olyan változtatásokat sürgetnek, amelyekhez kétharmad kell, elemzők szerint elsősorban azért, hogy már előre a választ ókat tegyék felelőssé, ha a szavazóktól mégsem kapnak abszolút többséget. A kisebb parlament, valamint az önkormányzati képviselők létszámának felére csökkentése például kétharmados többséget igényel, de Orbánék azt remélik, hogy 2014re ez megvalósul. Or bán hetekkel ezelőtt közölte: mindent megtesznek azért, hogy a költségvetéstervezetet visszavonják, mert véleményük szerint ez a büdzsé a legveszélyesebb a rendszerváltás óta. Ha ez nem sikerül, akkor a választások után vonják vissza és újat készítenek. E hhez nem kell kétharmados többség. Akár az ingatlanadó eltörléséhez, amelytől szintén népszerűséget remél a pártelnök. Korábban persze fideszes közgazdászok is azt írták, hogy a munkaadók terheit csak akkor lehet csökkenteni, ha növelik a vagyoni típusú ad ókat, amit akkor Orbán el is fogadott. Az adózással kapcsolatban már régen azt hangoztatják az ellenzéki párt vezetői, hogy ha kormányra kerülnek, adócsökkentéssel próbálják beindítani a gazdasági növekedést. A lehetséges új adórendszerről azonban még nem tudtak megállapodni, csupán annyit lehet erről tudni, hogy Orbán a családi adózás híve. Az ígéretek között szerepel az is, hogy ha a Fidesz lehetőséget kap rá, újratárgyalja az IMFszerződést, mert szerintük másoknál sokkal szigorúbb feltételekkel kapott h itelt Magyarország. Tíz év alatt egymillió új legális munkahely létesül - közölte a pártelnök, aki a legkisebb faluba is iskolát működtetne, legyen ott bárhány gyerek. Megerősítenék a rendőrséget, "mind létszámában, mind anyagi eszközeiben, mind morálisa n", amerikai mintára pedig bevezetnék a "három csapás" intézményét. Arra, aki harmadjára is erőszakos bűncselekményt követ el, a büntetési tétel maximumának kétszeresét szabhatnák ki a bíróságok. Az elképzelés támogatásához aláírásokat is gyűjtöttek. Az el képzelések szerint jövőre visszaállítanák a gyes és a gyed korábbi szabályait, bár állítólag ezt jobboldali közgazdászok sem javasolják, akár a 13. havi nyugdíj azonnali folyósítását. A kevésbé fontos, ám látványos intézkedések közé tartozhat majd takaré kossági okokból bezárt külképviseletek újranyitása. Amikor szeptember végén megszüntették a sydneyi konzulátust Sólyom László köztársasági elnök a helyszínen bejelentette: Orbántól ígéretet kapott a képviselet majdani további működtetésére, mondván: ott j elentős magyar közösség él. Fideszesek állítják, az embereknek kedvező döntés lenne a miniszteri, államtitkári fizetések csökkentése illetve, ha megkurtítanák az állami vállalatok igazgatóságainak és felügyelőbizottságainak létszámát, ezért ez is a tervek között szerepel. Fazekas Ágnes vissza