Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek F őosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.16 . 16 Ez az akadály csakis úgy kerülhető meg, ha Svájc felmondja az emberjogi egyezményt, és egyúttal kilép az Európa Tanácsból, ahol az Egyezmény elfogadása tagsági feltétel. Politikai szempontból Svájc már magával a népszavazással is elszigetelődött a világtól, és ha kilépne az Európa Tanácsból, akkor jogilag is elszigetelődne. Mi ebből a tanulság? „Rossz kérdésre nincs jó válasz, mégis nemmel kell szavazni a népszavazáson.” vissza Szerb bojkott a koszovói választásokon Index 2009. november 16., hétfő 06:39 | Belgrád felszólítására a szerbek távolmaradtak a koszovói helyhatósági választásoktól, amely különösebb rendbontás nélkül lezajlott. Bejelentette győzelmét a koszovói helyhatósági választáson Hashim Thaci miniszterelnök pártja. A Koszovói Demokrata Párt (PDK) v asárnap éjszaka közölte, hogy a helyhatóságok többségében megszerezte a hatalmat. A PDK azt állította, hogy nagyobb arányú győzelmet aratott, mint a legutóbbi helyhatósági választáson, de nem nem tudni, hogy pontosan hány választási körzetben győzött a 36 közül. A pristinai polgármesteri tisztségért folyó harcban viszont a Fatmir Sejdiu koszovói elnök vezette Koszovói Demokratikus Szövetség jelöltje, Iso Mustaf győzedelmeskedett. A koszovói választási bizottság szerint a részvételi arány 45 százalék körül alakult. A szerbiai kormány - amely nem ismeri el Koszovó önállóságát - választási bojkottra szólította a koszovói szerbeket, így a legalacsonyabb részvétel azokon az északkoszovói településeken volt, ahol egy tömbben él a szerb kisebbség. Leposavicban például 0,83 százalékos volt a részvétel, Zvecanban pedig még ennél is kevesebben vettek részt a választáson: a szavazásra jogosult polgárok 0,75 százaléka szavazott. vissza Magyarországnak nincs riválisa a regionális biztos i posztért InfoRádió 2009. november 11., szerda 10:20 A Bruxinfo értesülései szerint reális esélye van Andor Lászlónak arra, hogy megkapja a regionális politikai portfóliót a hamarosan újjáalakuló Európai Bizottságban, mert számos jel arra mutat, h ogy nincs igazán rivális. A regionális politikai tárca elérhető közelségbe került Magyarország számára - mondta az InfoRádiónak a Bruxinfo portál főszerkesztője. Gyévai Zoltán kiemelte: Brüsszelben számos jel utal arra, hogy Magyarországnak nincs igazán riválisa ezért a posztért. A kirakósban ugyanakkor még sok elem nem került a helyére, így elképzelhető, hogy José Manuel Barrosso módosítani kényszerül, amikor végleg összerakja a képet - hívta fel a figyelmet a szakértő. Gyévai Zoltán szerint sok függ attól is, hogy ki lesz az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, mert ezt követően láthat hozzá a bizottság elnöke a névsor véglegesítéséhez. A bejelentéssel tehát még várni kell, de Magyarországnak áll a zászló a regionális politikai posztot illetően - emelte ki. vissza Kende Tamás: Aligha jó Magyarországnak a Lisszaboni Szerződés InfoRádió 2009. november 11., szerda 6:00 A Lisszaboni Szerződés a német diplomácia terméke, és az Európai Unió nagy tagállamainak érdekét szolgálja a kisebbekk el szemben. A magyar állam azonban végig támogatta, sőt az ország elsőnek ratifikálta a leginkább az ország fő szövetségese, azaz Németország által szorgalmazott dokumentumot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kende Tamás nemzetközi jogász, aki arr ól beszélt: mit jelent Magyarország számára az uniós alapdokumentum.