Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.10 . 29 Bírósági döntés a Székelyföldtábla ellen Erdélyma [ 2009. november 10., 00:50 ] [220] A prefektúrának adott igazat a Kovás zna megyei törvényszék, és érvénytelenítette a Nagyajta határában felállított Székelyföldtábla építési engedélyét, így a megyei önkormányzatnak el kellene távolítania a tavaly májusban felállított pannót. A tanács jogászai tegnap ismerték meg a törvénysz éki döntés indoklását, és nem értenek egyet vele. Demeter János megyei alelnök szerint nem állja meg a helyét az ítélet, a törvényszék azt kifogásolja, hogy a megyei és nem a községi önkormányzat adta ki az építési engedélyt, ám ehhez joguk volt, hisz a na gyajtai polgármesteri hivatalban nincs építész, így minden építkezési engedélyt a megye bocsát ki. Demeter leszögezte, nem távolítják el a táblát, megtámadják a döntést. Codrin Munteanu prefektus a nyár elején jelentette be, bírósághoz fordul a nagyajtai tábla ügyében, mert egy állampolgári feljelentés alapján érdeklődött az építkezési felügyelőségnél, és kiderült, tisztázatlan annak a területnek a tulajdonviszonya, amelyre a megyei önkormányzat felállította a táblát, így a kiállított engedélyek nem megfel előek. A nagyajtai táblaügynek voltak előzményei, a prefektúra már 2008 nyarán kényszerítette a nagyajtai helyi tanácsot, vonja vissza azt a határozatot, amely szerint tíz évre a megyei önkormányzatnak használatba adta a három négyzetméteres területet, ezt nem tehetik meg, a törvény szerint önkormányzat csak jogi személynek, illetve közszolgálatónak adhatja használatba a tulajdonában levő területet. A nagyajtai tanács visszavonta határozatát, de Székelyföld háromnyelvű határjelző táblája a helyén maradt. F arkas Réka, Háromszék vissza Csupa csapás az élet – „A hungarizmus karmai között" Erdélyma [ 2009. november 09., 14:42 ] [394] Aki úgy gondolja, hogy csak a nacionalista románok s a megtévesztett, megfélemlített janicsár csángók és papjaik csatároznak a magyar oktatás és a magyar nyelvű hitélet ellen, téved. Igaz, hogy ritka, mint a fehér holló, de a nemtelen küzdelem hadszínterein találunk például egy dr. Ernest Hauler nevű urat is (Passau), aki egy, még az Iliescurezsi m idején kormánypénzből fenntartott posztkommunista vidéki lapban A román csángók és a szatmári svábok a hungarizmus karmai között címen értekezik. A Romániából emigrált jeles szerző egy Bucur Ioan Micu nevű pennás román férfiú munkája (Încercãri violente de maghiarizare a „ceangãilor români", 1994 — 1997, Bucuresti — Erőszakos próbálkozások a „román csángók" elmagyarosítására, 1994 — 1997) és Dumitru Mãrtinas könyve alapján — későbbi fejezetben szólunk erről — magállapítja, hogy: (…) A proletár internacionaliz mus álarca alatt és a román kommunista állam támogatásával az iskola és az egyház révén újra elkezdték a moldvai csángók erőszakos elmagyarosítását. (A Passauban működő úr az 1945 utáni állapotokat „elemzi".) A falvakban, ahol senki sem beszélt magyarul (s ic!), kötelező módon magyar oktatási nyelvű iskolákat szerveztek. A székelység köréből érkezett agitátorok arra biztattak egyes katolikus személyeket, hogy magyar nyelvű egyházi szolgálatot kérjenek. Következésképpen egyes helységekben „skandallumok és ver ekedések" robbantak ki. A tanulóhiány miatt ezek a magyar tannyelvű iskolák megszűntek. (…) Hosszú életem során arra a következtetésre jutottam: aki, még ha erőszakos körülmények között is, egyetlenegyszer is megfordult magyar iskolában, vagy a szomszédait ól megtanult magyarul, az nemzetségről nemzetségre magyarnak számít. Nem számít az illető eredete, sem az anyanyelve, csak az, hogy makog valamennyire magyarul. S hogyha valamelyikük mégis megtalálja eredeti etnikai hovatartozását, azt a magyar társadalom lenézi, a nemzet és Szent István eszméi árulójának tartja. Az aztán már ép ésszel nem mérhető, hogy ez az úr azt állítja: a szatmári svábokat a magyarok hurcoltatták el munkatáborokba, záratták börtönbe. A magyarság 1945 — 46ban nem volt éppen olyan hel yzetben, hogy ezt megtegye. (Õ vajon miért, mikor menekült el?) Eme „logika" és a történelmi tények nyomvonalán haladva egy ajtónyitással már a temesvári, földvári, foksányi, benderi (Tighina) s a többi haláltábor működtetését is a magyarok nyakába lehetne varrni, Szárazajtát, Csíkszentdomokost, mindet. Milyen fokú elvetemültség szükségeltetik ahhoz, hogy valaki öregkorára ilyen szörnyűségekkel traktálja az utókort?
