Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.10 . 30 Sylveszter Lajos vissza Pofon és ölelés Magyaróra románul: megállíthatóe a nyelvvesztés a Csángóföldön? Erdélyma [ 2009. november 09., 10:58 ] [327] Az ötödik moldvai csángó konferenciát tartották a múlt hét végén a csángók legnagyobb városában, Bákóban s egy kis magyar ajkú faluban, Lábnyikban. A Teleki Lá szló Alapítvány szervezte tanácskozás legnagyobb eseménye kétségtelenül a részben magyar nyelvű záró szentmise volt. A szertartást Petru Gherghel iasii megyés püspök együtt celebrálta Cserháti Ferenccel, a szórványmagyarság püspökével. Hiába érdeklődöm a régi bákói belvárosról. A taxisofőr a végeérhetetlen tömbházsor közepére mutat: itt volt valamikor. A moldvai megyeszékhely az 1977es földrengés pusztítása után, a Ceausescuféle őrült homogenizáció jegyében nyerte el új, a legtöbb romániai várostól alig különböző arculatát. Az egységesítés országosan ugyan nem sikerült , de így is nagyok a veszteségek. Bákó művelődési központjában s a lábnyiki magyar otthonban tartott kétnapos, ötödszörre megrendezett, a hazai állami szervek által egy fillérrel sem támog atott, a Teleki László Alapítvány szervezte moldvai csángó konferencia címe ugyanerre utal: Veszélyeztetett örökség – veszélyeztetett kultúrák. A magyarul még tudó moldvai csángók száma a legutóbbi felmérések szerint 62 ezer körülire tehető, ez a népcsopo rtnak csak mintegy negyede. A szikár, tudományos felméréseken alapuló statisztikai adatokat a kulturális identitásról előadást tartó fiatal szociológus doktorandusz, Otilia Giurgea kölcsönkért dolgozatából veszem: 2002ben a negyedmilliós moldvai római kat olikus lakosság 95 százaléka románnak vallotta magát. Hasonló a helyzet a csángók fő településterületén, Bákó megyében is. Itt több mint 97 százaléknyi a románok aránya, alig négy és fél ezren mondták magukat magyarnak vagy székelynek (ezek nagy része is a Gyimes völgyében él), s mindössze 796 a csángók száma az adatok szerint. Az élet, a mindennapok, a számokba nem sűríthető helyi sajátosságok azonban sokszor teszik viszonylagossá a statisztikát. Visszafordíthatatlan a nyelvcsere, értelmetlen küzdeni elle ne – hangzott az érvelés még nem sokkal ezelőtt nemcsak a románok, hanem az erdélyi magyar néprajzosok körében is. Az indok kézenfekvőnek tűnt: az archaikus nyelv megőrzésével a felemelkedés lehetőségétől fosztaná meg magát az új nemzedék. Részben ezzel a meggyőződéssel érkezett Kolozsvárról Moldvába annak idején Hegyeli Attila tanár, néprajzkutató, aki majdnem tíz éve dolgozik a csángó oktatási program vezetőjeként. Amint mondja, ő is megtapasztalta a statisztikai felmérések viszonylagosságát. Bérelt házak tisztaszobáiban kezdődött alig egy évtizede a magyaroktatás. Sokan csodálkozó naivitással kérdezték: miért nem használják a plébánia erre alkalmas termeit? Nem tudhatták, hogy a csángó falvak krémje, az idegenből jött iskolaigazgató és a sokszor helyi pap a legkülönfélébb eszközökkel akadályozza, hogy a magyar nyelv újra elfoglalhassa az őt megillető helyét Moldvában. Óriási küzdelem után jutott be aztán a magyaróra – választható tárgyként – a tantermek falai közé, de még ebben a helyzetben is sokan nehezí tették az oktatást. Előfordult, hogy az igazgatónő egy román újságíró társaságában az ajtóhoz tapadva fülelt, majd miután lebukott, felháborodott hangon vonta felelősségre a tanárt: miért nem értette, mi zajlik odabent? Miért nem románul folyik a magyaróra , akár a francia, a német vagy az angol? Az abszurdnak ható kérdéstől aztán lépésről lépésre jutottak el a jelenlegi kedvezőbb helyzetbe. Manapság már 1500 diák tanul magyarul huszonegy településen, tizennégy faluban pedig – választható tantárgyként – az á llami iskolában. Nagy előrelépés ez, ha tudjuk, hogy tíz éve még rendőrt hívtak az egyik faluban az iskola területén a szünetben magyarul beszélő, nyelvjárásgyűjtésen részt vevő egyetemistákhoz. (A hatóság meg is jelent, osztrák rendszámú autójával áthajt va a települést keresztülszelő sovány patakon, de kénytelen volt hamar eltávozni. Nem találkozott ugyanis semmi törvénybe ütköző jelenséggel.) A helyzet azóta sokat javult, s ez összefügg azzal, hogy Románia hosszú ideig várakozott az Európai Unió előszobá jában, s nyilván nem kívánta megzavarni, késleltetni a belépést emberi jogi botránnyal. Ekkor kapott erőre a magyartanítás az állami iskolákban. A csatlakozás után, mikor már nem volt nagy tétje a csángók ügyének, a folyamat lelassult. Hiába vitte el Hegye li Attila Bákó megye prefektusához az Európa Tanácsnak a magyar nyelv tanítását támogató ajánlását román fordításban. A prefektus azt felelte, bizonyára nem olvasta el figyelmesen a szöveget, hiszen a címben csupán „ajánlás”, s nem utasítás szerepel, ez pe dig igazán nem kötelez senkit semmire.
