Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.10 . 10 A statútum a főváros fogalmát mint adminisztrációs központot, vagyis mint a tartományi intézmények székhelyét használja. Az ellenzék kifogásolja a bevételi f orrások kezelését is. Tény az, hogy sem a statútum, sem a hatásköri törvény nem foglalkozik a bevételi forrásokkal. Ezekkel majd a megfelelő, köztársasági szintű törvény foglalkozik majd, amelyek még csak ezt követően készülhetnek el, és nincs olyan rendel et, amely alapján Vajdaság magánál tarthatná a területén megvalósított adóbevételt. Még novemberben törvényerőre emelkednek a Vajdaságot érintő okmányok A statútum elfogadása kapcsán Egeresi Sándor, a Vajdasági Képviselőház elnöke hangsúlyozta, hogy nem érzi magát csalódottnak, de túl nagy örömre sincs oka. Figyelembe véve a Szerbiában uralkodó körülményeket, eredményként könyveli el, hogy sikerült elfogadtatni a dokumentumot, de a jövő fogja megmutatni, hogy mit értek el. A statútummal növekszik a mozgá stér „Ez a megoldás nagyon messze van attól, amit mi hosszútávon ambícióként megfogalmaztunk. Nagyon messze van a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalomtól. Nagyon messze van attól a gazdasági, pénzügyi önállóságtól, amit mi megfogalmaztunk, és amihez görcsösen ragaszkodunk. Ugyanakkor szeretném elmondani, hogy ebben a pi llanatban ez a szerb társadalom tűrőképességének a határa. Ettől egy milliméterrel nem lehet tovább menni, ettől egy milliméterrel sem alább nem vagyunk hajlandóak menni. Ez egy folyamat és ennek a folyamatnak jelen pillanatban ez lehet a reális állomása, és az én számomra az alternatívája a döntés elfogadásának. Nevezetesen az, hogy most ne legyen se statútum, se hatásköri törvény, az egy lehetetlen megoldás. Az nem előre visz, hanem nagyon hátra. Ezért most ezt a megoldást nem mint optimálist, hanem mint a maximális lehetségest támogatjuk” – nyilatkozza a tartományi parlament által módosított vajdasági statútumról Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) elnöke. Mi lett volna az állam feladata? Három vajdasági magyar párt, a VMDP, az MPSZ é s a VMDK továbbra is hangoztatja, hogy elégedetlen a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló szerbiai törvénnyel és a VMSZ azon szándéka ellenére, hogy megszervezi a választói különnévjegyzékre való feliratkozást, e három párt kitartóan a szerb állam alapvet ő kötelezettségeire hívja fel a figyelmet. Ami viszont a szerb állam kötelezettségeit illeti, a nemzeti tanácsokról szóló törvény alkalmazásának vonatkozásában - például, hogy a törvény hatályba lépését követő 30 napon belül meg kell hozni több előírást, m áris késés tapasztalható – vélik a pártok képviselői. vissza Esélytelen kormánylista született Bukarestben Liviu Negoita - akit Traian Basescu román államfő a múlt héten kért fel kormányalakításra - hétfő délután átküldte a parlamentnek a kabinet listáját és kormányprogramját, bizalmi szavazás végett. A felkért miniszterelnök a hét végén konzultációra kérette a parlamenti pártok vezetőit, a meghívásnak azonban a nagy pártok egyike sem tett eleget. Tibori Szabó Zoltán Kolozsv ár| Népszabadság| 2009. november 10. | A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői hétfő reggel találkoztak ugyan Negoitával, de Markó Béla szövetségi elnök ismét egyértelművé tette: a Szociáldemokrata Párttal (SZDP), a Nemzeti Liberális Pártta l (NLP) és a képviselőházi nemzetiségi frakcióval szolidárisan, továbbra is Klaus Werner Johannis nagyszebeni polgármestert szeretnék a kormány élén látni. A kormánylistán ezúttal is a Basescuhoz közel álló DemokrataLiberális Párt (DLP) politikusainak n eve olvasható. Negoita több tárca élére ugyanazokat a személyeket javasolta, akik a megbuktatott Emil Boc kabinetjében az adott minisztériumokat irányították. A 65 százalékkal rendelkező SZDPNLPRMDSZnemzetiségek összefogás a miniszterek szakbizottsági meghallgatását a két hét múlva esedékes elnökválasztások utánig kívánja elhúzni, és ezáltal megfosztani az esetleg újabb mandátumot szerző Basescut a törvényhozás feloszlatásának alkalmától. vissza