Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.10 . 11 A Fidesz az elnöki rendsze r helyett a parlamentarizmus pártján MNO 2009. november 10. 08:00 Navracsics Tibor szerint egyhangú a Fideszen belüli vélekedés arról, hogy nem az elnöki típusú rendszer, hanem a parlamentarizmus pártján állnak. Az ellenzéki párt parlamenti frakcióvez etője kedden, a köztévé reggeli műsorában kijelentette: egy Fideszkormányban lenne önálló Belügyminisztérium. A kormány esetleges bukásával, illetve az előre hozott választás lehetőségével kapcsolatban Navracsics Tibor kifejtette, a kormány bukása nem b iztos, hogy előre hozott választást eredményez, hiszen előfordulhat, hogy november 30a, a költségvetési szavazás után úgy dönt a kabinet: lemond, és a választásokig ügyvezető kormányként tevékenykedik tovább. A Magyar Televízió Ma reggel című műsorában a frakcióvezető megerősítette pártja álláspontját, miszerint úgy látják, a jövő évre tervezett 3,8 százalékos hiánycél nem reális alapokon nyugszik. A Fidesz prognózisa szerint az egész költségvetés össze fog omlani 2010 első félévének vége felé. Ezt alátám asztja az is, hogy a kormány számos jelenlegi tagja már előre úgy nyilatkozott, a jövőben nem kíván politikus lenni, és a választáson sem akar indulni - tette hozzá, megjegyezve: a kormány csak az első félévre gondol. Navracsics Tibor hangsúlyozta, nem k észülnek arra, hogy a parlamentben esetleg össze kellene majd fogniuk a Jobbikkal ahhoz, hogy kormányzóképes erő legyenek. „Arra készülünk (...), hogy végre olyan tiszta helyzet lesz a magyar politikában, amikor egy párt a vállalásait mindenfajta, a koalíc iós társra történő felelősségáthárítás nélkül meg tudja valósítani” – emelte ki. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz december 12re elkészülő komplett választási listáján Molnár Oszkár jelenlegi fideszes képviselő, edelényi polgármester rajta lesze, Navracsi cs Tibor úgy válaszolt: „ez majd eldől”. A frakcióvezető úgy tudja, hogy Molnár Oszkárnak még nem zajlott le a meghallgatása Felcsúton. Orbán Viktor pártelnök a Fidesz valamennyi egyéni képviselőjelöltjével egyeztet felcsúti házában. vissza Mi lett volna az állam feladata? Vajdaságma.info 2009. november 9. [10:42] Három vajdasági magyar párt, a VMDP, az MPSZ és a VMDK továbbra is hangoztatja, hogy elégedetlen a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló szerbiai törvénnyel és a VMSZ azon szándéka ellenére, hogy megszervezi a választói különnévjegyzékre való feliratkozást, e három pár t kitartóan a szerb állam alapvető kötelezettségeire hívja fel a figyelmet. Ami viszont a szerb állam kötelezettségeit illeti, a nemzeti tanácsokról szóló törvény alkalmazásának vonatkozásában - például, hogy a törvény hatályba lépését követő 30 napon belü l meg kell hozni több előírást, máris késés tapasztalható. Tari Istvánt, a VMDK alelnökét ennek kapcsán kérdeztük az állam iránti bizalomról és a szerb államnak a magyarok iránti viszonyulásáról. - A törvény alkalmazásában tapasztalt késés tükrében a VMD K hogyan látja a nemzeti tanácsokról szóló törvény alkalmazásának értelmét? - Túlságosan nagy bajok vannak azzal az állammal, mely képtelen betartani, mely nyilván nem is akarja betartani önként vállalt határidős kötelezettségeit. A jelenlegi szerb állam éppen ezért: rendőrállami beidegződésekkel, az önkény természetével működik még napjainkban is. Mindaz, ami a nemzeti tanácsok körül történik: végtelenül megalázó időhúzás, a civilizált világ közvéleményének megtévesztése, az évtizedeken át jól begyakorol t kirakatpolitika újbóli fölélesztése. - A külön névjegyzékre való feliratkozást mindvégig ellenezte a VMDK, s hogy ez nincs összhangban az alkotmánnyal, arra pedig szintén rámutattak. A jelek szerint a törvény értelmében mégis lesz aláírásgyűjtés, Önök szerint ennek milyen következménye lesz, s miért nem akarta felállítani a névjegyzéket maga az állam?