Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-09
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.09 . 8 fénypontjának az a nagyszabású emlékkiállítás tekinthető, amelynek a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár adott otthont. A kiállítás célja, hogy minél teljesebb képet, mél yebb betekintést nyújtson az erdélyi magyar képzőművészet fejlődési útjáról, ezért a 159 kortárs képzőművész alkotásain kívül teret biztosított az alapítótagok alkotásai számára is. A pénteki tárlatmegnyitón tiszteletét tette Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke is, aki a céh elnökéhez, Jakobovits Miklóshoz hasonlóan az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum létrehozását kiemelt célnak nevezte meg. Az ünnepséget szombaton az Árkosi Művelődési Központban megrendezett, „A Barabás Miklós Cé h múltja, jelene és jövője” elnevezésű konferencia zárta. Színház, film Péntek este tartotta Carlo Goldoni „Két úr szolgája” című komédiájának premierelőadását a kassai Thália Színház. Az idén fennállásának 40. évfordulóját ülő intézmény repertoárjába n em véletlenül került éppen a fent említett előadás. 40 évvel ezelőtt ugyanis pont ezzel a darabbal kezdte meg működését a jelenleginél jobb időket is megélt kassai színház. Az előadás rendezője Valló Péter, Kossuthdíjas művész. 17. alkalommal rendezték me g a november 4e és 8a között zajló AlterNative Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. A fesztivál központjában, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában az előzsűri által legérdemesebbnek tartott 54 filmet vetítik le, amelyek a világ 18 országából származnak. A rende zvény jellegéhez igazodva, nemzetközi zsűri dönt a legjobb alkotásokról. A vasárnapig tartó fesztivált zenei rendezvények is színesítik. Rendezvények Szombaton a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége Tudományos és Kulturális Szimpóziumot szervezett a Prágai Magyar Kulturális Központban. A „Magyar Nyelv Éve” apropóján megrendezésre kerülő rendezvények egyike a fenti összejövetel. Az előadások fő témájául a magyar kultúra, irodalom, nyelv közvetítésének lehetőségei szolgáltak. A szimpózium feletti védnö kséget Dr. Szőke László, a Magyar Köztársaság csehországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete látta el. Vasárnap rendkívül színes műsorkínálattal várja az érdeklődőket Kalonda község a „Palóc vásár és mulatság” címet viselő rendezvényére. A kirakodóvás ár lehetőséget nyújt a palócföldi vállalkozók, kézművesek számára termékeik kiállítására, megismertetésére. A látogatókat a nap folyamán továbbá különböző zenei, gasztronómiai műsorok várják, de lesz kézműves foglalkozás a kisebbek számára, illetve táncház is. A fellépők sorában szerepel többek között a losonci Kármán József Színkör, valamint a Hollókői Várlovagok. Szabadkán, a Vajdasági Magyar Kulturális Központban szerdán tartották a kézműves kultúra megőrzése jegyében megrendezett első találkozót, amelyn ek folytatásaként Székelyudvarhelyen, majd Békéscsabán is sor kerül majd hasonló jellegű összejövetelre. A három partner közös fellépését a térségeik kézműves kultúrájának feltérképezése, fejlesztése, a népművészeti hagyományok ápolása, illetve a kölcsönös tapasztalatszerzés motiválta. Kiállítás Gellér Brúnó István nagysikerű pécsi grafikus, szobrász „A növekvő város” című kiállítását november 5én nyitották meg a Keletszlovákiai Képtárban. A rendezvényre a pozsonyi Magyar Köztársaság Kulturális Intézete szervezésében került sor. A számos díjjal kitüntetett művész szóban forgó tárlatát, melyben a mitológia kulcsszerepet játszik, 1988as pécsi megnyitóját követően már többek között Berlinben és Prágában is bemutatták. Kassán január 10ig tekinthető meg a k iállítás. A pozsonyi Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében pénteken nyitották meg Szilágyi Lenke „Puszta idill” című fotókiállítását. A neves kortárs művésznő, ahogy az a tárlat címéből is kitűnik, az egyszerű valóságot ragadja meg, ám mégis olyan pill anatban, amikor ebben az egyszerűségben az szép tud lenni. Az érdeklődők a hónap végéig tekinthetik meg a tárlat fotóit. vissza Tőkés: „Békés etnikai genocídium” zajlik Erdélyben MNO 2009. november 8. 18:39 Megerősített e elnöki tisztségében Tőkés Lászlót hétvégi kolozsvári plenáris ülésén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), határozatot fogadva el arról, hogy a szervezetet egyesületként bejegyzik a bíróságon – számolt be vasárnap internetes honlapján az erdélyi Króni ka és az erdely.ma hírportál.