Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.07 . 17 könnyített eljárásban magyar állampolgárságért, mivel a FideszKDNP szerdán visszavonta korábbi törvényjavaslatát. Az előterjesztést állítólag azért vonták vissza, mert az MSZP húzta az időt. A Krónika című erdélyi napilap már szerdai számában a határon túli magyarok kettős állampolgárságának kérdésével foglalkozott egyik írásában. A cikkben a következő megállapítás olvasható: „A magyar állampolgárság sokat vesztett vonzerejéből, mert már csak a Vajdaságban, esetleg Kárpátalján köthet érdekeket a magyar érzelmekhez. A 2004. december 5én megtartott népszavazásig még valamennyi erdélyi magyar úgy érezte, hogy érdeke fűződik a magyar állampolgárság megszerzéséhez.” A cikk folytatásából kiderül, hog y Erdélyben ma már nem ez a helyzet. Lapunk arra szeretett volna választ kapni, hogy miként vélekednek a témáról Vajdaságban? Vajon a délvidéki magyarságnak érdekee még a magyar állampolgárság. Zsoldos Ferenc, a CiFi Civil Központ vezetője szerint a ma gyar állampolgárság továbbra is fontos. Fontos, mivel ha valóban újra integrálni akarjuk a Kárpátmedencében élő magyarságot, akkor minden lehetséges eszközt fel kell használni, vélekedett Zsoldos Ferenc. – Már a magyar igazolványt illetően is az érzelmi hatás volt a legjelentősebb, és nem a különböző kedvezmények elnyerése. Az emberek örültek annak, hogy a magyar nemzethez tartozhatnak és felvállalhatják magyarságukat. A lakosság számára az állampolgárság igénylésének megkönnyítése egy szép gesztust jelen tene Magyarország részéről. A határon túli magyarok azt érezhetnék, hogy az anyaország ugyanúgy tekint rájuk, mint a határain belül élő magyarokra – nyilatkozta lapunknak a Cifi Civil Központ vezetője. Gubás Ágota, az Aracs Társadalmi Szervezet alelnöke is változatlanul fontosnak tartja a magyar állampolgárságot. Az alelnök szerint a FideszKDNP politikaitaktikai érdekektől vezérelve döntött a szóban forgó törvényjavaslat visszavonása mellett. Ha a Fidesz hatalomra jut, akkor újra kezdeményezni fogja a k ettős állampolgárság kérdésének megoldását, ez egészen biztos, véli Gubás Ágota. – A Fidesz megelégelte az időhúzást, és ez teljesen érthető, ezért nem szabad szidalmazni sem a Fideszt, sem a KDNPt – tudtuk meg az Aracs alelnökétől, aki azért tartja font osnak a kettős állampolgárságot, mert a anyaországtól elszakított területeken élő magyarságot is a nemzet részének kell tekinteni. – A határon túli magyarság szerves része a magyar nemzetnek és végső ideje egy nemzetnek tekinteni minden magyart. Ehhez ele ngedhetetlen a magyar állampolgárság és az azzal járó jogok elismerése – mondta Gubás Ágota. A kettős állampolgárság alapkérdés, fontos, mert nem mi délvidékiek hagytuk el hazánkat, hanem hazánk hagyott el bennünket, nyilatkozta Bogner István, a vajdasági Pax Romana elnöke. – Őseink erre a földre születtek, magyarnak születtünk és magyarnak is tartjuk magunkat – szögezte le Bogner István, aki szerint a kettős állampolgárságra nem azért van szükség, hogy Vajdaság polgárai vízum nélkül utazhassanak Magyaror szágra. A vajdasági Pax Romana elnöke szerint Magyarországnak kötelessége elismerni a határon túliak magyarságát, és megadni nekik az állampolgárságot. A POLITIKUMNAK IS FONTOS A szóban forgó törvényjavaslat visszavonása a magyarországi belpolitikai csat ározás egy újabb fejezete, közölte Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ügyvezető alelnöke, aki szerint továbbra is fontos a kettős állampolgárság kérdésének megoldása. – A vajdasági magyarságnak elsősorban önmagára kell számítania bármilyen jog át illetően, és csak utána követelhet bármit Belgrádtól, Újvidéktől, vagy Budapesttől – nyilatkozta Pál Károly. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szerint a nemzeti egység egyik legfontosabb feltétele a kettős állampolgárság, nyilatkozta lapunknak Á gostonAndrás, a párt elnöke, ugyanakkor hozzátette, az események ilyen irányú alakulása egyáltalán nem lepte meg.