Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.07 . 18 – Az MSZP alapjában véve soha sem támogatta a kettős állampolgárságot, mivel attól féltek, hogy az ország új polgárai nem szavaznának rájuk. Az elmúlt 20 évben elég sok pofont kaptunk már, ezért a mostani eseményeket már nem tekintem annak. Ez a nemzeti és a nem nemzeti erők kemény küzdelme Magyarországon. De a küzdelem utolsó fejezete a kettős állampolgárság lesz – nyilatkozta Ágoston András. Dr. Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke szerint a kettős állampolgárság annak ellenére sem vesztett semmit jelentőségéből, hogy Szerbia állampolgárai valószínűleg hamarosan vízummentesen utazhatnak az Európai Unió ors zágaiba. A magyar állampolgárság az egy nemzethez való tartozást jelentené, mondta a VMDK elnöke. – Az lesz a rossz, ha a szerbiai magyarság a magyar állam közbenjárása nélkül nyeri el a szabad utazás lehetőségét. Akkor minek van az anyaország? Azt sem sz abad elfelejteni, hogy a vajdasági magyarság soha nem is veszítette el állampolgárságát. A jugoszláv állam a II. Világháború után nem kötött állampolgárságról szóló megegyezést Magyarországgal. Tehát nekünk érvényes, de szunnyadó magyar állampolgárságunk v an, amit Magyarország nem hajlandó elismerni – hangsúlyozta dr. Páll Sándor. – Ez egy rendkívül rossz üzenet a határon túli magyarság, főleg a vajdaságiak számára – véleményezte Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke a törvényjavaslat visszavonását, majd hozzátette: a magyar állampolgárság a vajdasági magyarok részéről hovatartozás, Magyarország részéről pedig elfogadás kérdése. A magyar állampolgárság arról szól, hogy a vajdasági magyarok minek tartják magukat, Magyarország pedig mine k tartja a vajdasági magyarokat – hangsúlyozta az MPSZ elnöke. A Magyar Remény Mozgalom képviselőit nem sikerült elérnünk. vissza A FideszKDNP visszavonta a magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslatát Krónika • 2009. november 06. A FideszKDNP visszavonta a magyar állampolgárság könnyített megadására vonatkozó törvényjavaslatát – mondta el az egyik előterjesztő, Simicskó István KDNPs parlamenti frakcióvezetőhelyettes pénteken. imicskó István az előterjesztés visszav onását az MSZP „időhúzásával” indokolta. „További garanciális elemeket akartak, majd azt közölték, hogy ilyen formában nem tudják megszavazni a javaslatot” – jelentette ki az ellenzéki politikus. Az indítványt jegyző Németh Zsolt fideszes képviselő, valami nt a kereszténydemokrata Semjén Zsolt és Simicskó István szerdán vonta vissza október közepén benyújtott törvényjavaslatát, amely eltörölte volna a magyar állampolgárságról szóló jogszabályból azt a feltételt, amely szerint az igénylőnek életvitelszerűen M agyarországon kell élnie. A javaslat meghatározott feltételek esetén lehetővé tette volna egyéni kérelemre a kedvezményes honosítást azoknál a nem magyar állampolgároknál, akiknek felmenője magyar állampolgár volt, és magyar nyelvtudásukat igazolják. Az MSZP részéről Mesterházy Attila frakcióvezető hétfőn jelentette be, hogy négypárti egyeztetést kezdeményeznek a FideszKDNP magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslatáról. A kormánypárt elnöksége múlt héten döntött úgy, hogy támogatja a magyar állampo lgárság könnyített megszerzését a határon túli magyarok számára, de erről négypárti egyeztetést, nemzeti konszenzust és garanciákat akar, jelenlegi formájában nem támogatja az ellenzéki előterjesztést. Az Új szó szlovákiai napilap pénteki számában Németh Zsolt úgy fogalmazott: „az MSZP reakciója után visszavontuk az indítványt, mondván, ha nincs meg az elfogadásához szükséges politikai akarat, akkor a határon túli magyarok ügyét ne tegyük kampánytémává”. A határon túli magyarok kedvezményes honosításáról 2004. december 5én tartottak országos ügydöntő népszavazást. A kettős állampolgárságról szóló szavazás eredménytelenül zárult. vissza