Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.06 . 34 A demokrataliberális küldöttséggel folytatott megbeszélés kezdetén Traian Băsescu azt mondta, valószínűleg ma elemzi a konzultáció következtetéseit, és vélhetően újra meghívja majd a pár tvezetőket, hogy értesítse őket a körvonalazódó megoldásról. Jóllehet egy nappal korábban a sajtó Vasile Blaga nevesítését tartotta a legesélyesebbnek, a demokrataliberális politikus tegnap cáfolta, hogy a kormányfői tisztség megszerzésére törekedne. Azt sem lehet teljesen kizárni, hogy újabb függetlennel próbálkozik az államfő — a liberális küldöttséggel folytatott beszélgetésen ugyanis azt mondta, lehet tárgyalni egy független kormányfőről, de nem tudja elfogadni, hogy Klaus Johannis kinevezését ki akarj ák kényszeríteni. Amint az várható volt, a konzultációk során alig hangzott el új vélemény: az ellenzék ragaszkodott Klaus Johannis személyéhez. A két héttel korábbi tárgyalásokhoz képest újdonságot jelentett, hogy az államfő ezúttal a független honatyák csoportját is meghívta a Cotrocenipalotába. A Nemzeti Liberális Pártból és a Szociáldemokrata Pártból kizárt vagy a demokrataliberális táborba átpártolt honatyák elmondták: ők a Croitorukabinetet is megszavazták, hiszen politikai stabilitást szeretnének , miniszterelnökjelöltjük nincs, készek támogatni a megfelelő személyt. A nemzeti kisebbségek képviselői Klaus Johannis vezette nemzeti egységkormány alakulását javasolták, szerintük ez a megoldás kiutat jelenthetne a jelenlegi politikai válságból. Varuj an Pambuccian azonban hozzátette: a szebeni polgármesteren kívül más kormányfőt is tudnak javasolni, Aurel Vainert, a romániai zsidó közösségek szövetségének vezetőjét. Johannist vagy senkit Az RMDSZt Verestóy Attila és Márton Árpád képviselte a Cotroce nipalotai konzultáción. A megbeszélés után Verestóy elmondta: változatlanul Klaus Johannis kinevezését javasolták az államfőnek. Az RMDSZ továbbra is részese szeretne maradni annak a parlamenti többségnek, amely létrejött, egy kormány sem működhet parlame nti támogatás nélkül — mutatott rá. A szövetség szakértői kabinetet vagy nemzeti egységkormányt is hajlandó támogatni Klaus Johannis irányítása mellett. Hasonló álláspontot képviseltek a liberálisok is. Crin Antonescu szerint a pártok elfogadnák, hogy egy Klaus Johannis vezette szakértői kormányt legalább 2010 szeptemberéig támogassák. A liberális pártelnök kategorikusan elutasította egy liberális — demokrataliberális koalíció ötletét, azt mondta, erről szó sem esett a konzultáción. A Johannist támogató par lamenti többség létezése immár bizonyítást nyert a törvényhozó testületben — hangsúlyozta. A szebeni polgármester miniszterelnöki kinevezése mellett érvelve kifejtette: Johannis bizonyította szakértelmét, független, a közvélemény kedvezően ítéli meg, és st abil parlamenti többség áll mögötte. Zsarolással vádolta az államfőt Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt elnöke, aki szerint Băsescu csak mímeli a párbeszédet, de nem fogadja el a parlamenti többség javaslatát. Megerősítette korábbi álláspontját, misze rint szakértői kormányt támogatnak Klaus Johannis irányításával. A megbeszélés kezdetén az államfő azt vetette Geoană szemére, hogy olyan kabinetet akar kikényszeríteni, amelyet a háttérből Viorel Hrebenciuc, Ion Iliescu és Marian Vanghelie irányít, majd a zzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy két kormányt megbuktattak már. Hangsúlyozta: nem fogja engedni, hogy az ország kormány nélkül maradjon a választások utánig. A gyors megoldás szükségességét hangsúlyozta Emil Boc, a DemokrataLiberális Párt vezetőj e. A Cotrocenipalotai konzultációt követően elmondta: az alkotmány értelmében a kormányalakítás joga a legtöbb mandátummal rendelkező pártot illeti. A kormányfő személyének kiválasztását az államfőre bízták — jegyezte meg szűkszavúan. A liberálisok felé kacsingat az államfő A konzultációkat megelőzően a Realitatea FM rádiónak Traian Băsescu azt nyilatkozta, a DemokrataLiberális Párt soraiból kíván kormányalakítással megbízni egy politikust, és szívesen látna egy jobbközép koalíciót, amelyben a Nemzeti L iberális Párt is részt venne. Ugyanakkor ismételten kifejtette: az alkotmány pontosan meghatározza a parlament és az államfő hatáskörét, felelősségét. Nem tartja helyesnek, hogy az ellenzéki pártok álltak elő saját jelölttel, mivel az alaptörvény értelmébe n az államfő ad megbízást egy személynek, és a parlament majd annak a személyéről és az általa összeállított kormányról foglal állást. Băsescu úgy fogalmazott, hogy ő korábban „kompromisszumos" megoldást keresett. Mivel az ellenzék azt kérte, hogy a novemb er 22i