Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.30 . 26 szem pontjából is a legalkalmasabb jelölt. Simon elmondta, a választmány azt várja a miniszterelnökjelölttől, hogy csapatot építve szerezze vissza a respektet, s adja vissza a hitet a pártnak, amely esetenként többet jelent, mint bízni a választások megnyerésé ben. A politikus azt mondta, hogy „mint D’Artagnan testőrei vezetőjük mögött, úgy áll az elnökség, a választmány és a frakció Mesterházy mögött is”. Jelszavuk pedig stílszerűen az lesz: „Egy mindenkiért, mindenki egyért!”. Nem véletlenül esett a frakcióve zetőre a választás, hanem tudatos döntés született – mondta Lendvai Ildikó. A pártelnök hozzátette: „közös döntésünk bátor döntés, bátor javaslat. A legnagyobb ellenzéki párt várható miniszterelnökjelöltjével, egy sokat tapasztalt veteránnal szemben mi a jövő emberét állítjuk. A sokat látott veterán hatodjára méretteti meg magát parlamenti választáson, mi a jövő emberét indítjuk, akinek már van tapasztalata és teljesítménye, de szemhatára már a válság és egész Magyarország jobb és igazságosabb berendezkedé sére vetődik. A magyar baloldalnak és egész Magyarországnak a folytonosságra és a megújulásra együtt van szüksége”. Csapatra azért van szükség, hogy a párt megmutassa sokszínűségét – vette át a szót a választmányi döntést követően tartott tájékoztatón Mes terházy Attila, aki a nyilvánosság előtt megtisztelőnek nevezte a kapott támogatást. „Az irányzatokat integrálni kell. Az MSZP képes az összefogásra és az összekapaszkodásra – mondta, majd hozzátette: „a programnak a folytonosságot és a változást kell megj elenítenie. Folytonosságot, mert vállaljuk az elmúlt hét és fél év sok eredményét, számos sikertelenségét és hibáját is. Változást, mert a sikeres válságkezelés után meg kell mutatni, hogy milyen világban gondolkodunk”. A politikus szerint ez a választás t öbbről szól, mint jobb- és baloldal rivalizálásáról. Közölte, hogy a jobboldalban nem ellenséget, ellenfelet és partnert lát. A jobboldal arra számíthat, hogy „keményen fogok harcolni az igazunkért, de nem ellenségként. A szélsőjobboldal már mást jelent. A választás többről szól, mint puszta versenyről. Arról szól, hogy a demokraták vagy a nem demokraták győznek. A szélsőjobboldal a magyar demokrácia és a magyar nemzet ellensége. Velük szemben kíméletlenül fogok érvelni”. Bejelentette, hogy izzó, forró és b evállalós kampányra készül. „Hiszek a politikánkban, az igazunkban, és tudom, hogy a meccs még nincs lefutva” – szögezte le az MSZP miniszterelnökjelöltje. A politikus elmondta, hogy a napokban találkozott Kovács Lászlóval, Szili Katalinnal és Gráf József fel, akikkel arról egyeztettek, ki, milyen szerepet vállal majd a kampányban. Világossá tette, hogy az említett három politikuson kívül más szocialisták is ott lesznek a választások képzeletbeli színpadán. Bár néhány napja vezető szocialisták még elképz elhetőnek tartották, hogy két kormányfőjelöltet javasol a decemberi kongresszusnak a választmány, szombaton konszenzus alakult ki Mesterházy egyedüli jelölése mellett. Ennek ellenére állítólag elsősorban a szocialista székház előterében néhányan kritizáltá k a frakcióvezetőt. Úgy tudjuk, valaki megjegyezte, hogy színlelni sok mindent lehet, de karizmát nem. Ennek ellenére – mint mondták – az ülés résztvevői rossz érzések nélkül szavaztak a frakcióvezetőre. Megnyugvással fogadták, hogy a politikus szombatra m egszabadult vitatott kecskeszakállától. Kovács László, aki nem tagja a testületnek, az ülésre érkezve az MTInek kijelentette, azért jött el az ülésre, mert szükség van arra, hogy elmondja, miként gondolkodik a miniszterelnökjelölésről. Közölte, véleménye szerint az MSZPnek sokszereplős választási kampányra van szüksége, mert ez már korábban is bevált. Fazekas Ágnes vissza Romániai elnökválasztás - Az EMNT bírálja az RMDSZt és az MPPt Nszv 20091130 Meggondolatlannak és aggasztónak tűnik az a sietség, ahogyan az erdélyi magyar politikai pártok - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) - vezetői - támogatóik nevében - elkötelezik magukat a romániai elnökválasztások egyik, illetve másik jelöltje mellett - állapítja meg közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Az MTI bukaresti irodájába is eljuttatott - Tőkés László elnök és Toró T. Tibor ügyvezető elnök aláírását viselő - állásfoglalás szerint sem Traian Basescu jelenlegi á llamfőnek, sem pedig Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnöknek nincs nyilvános és értékelhető politikai ajánlata általában a számbeli román többséggel együtt élő nemzeti közösségek létkérdéseinek megnyugtató rendezésére, sajátosan pedig az erdélyi magyar közösségi autonómiák - a széles értelemben vett kulturális autonómia és a Székelyföld területi autonómiája - közjogi megvalósíthatósága tekintetében.