Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.28 . 35 leginkább nyitott román politikai erő mellett. Régi véleményünk, hogy az RMDSZnek nemcsak konjunkturális alapon, de politikai család szintjén is az európai liberálisok családjában (ALDE) kell helyet foglalnia” – áll a Szabadelvű Kör elnöksége által november 27én kiadott közleményben. A platform javaslata – miszerint az RMDSZnek terü leti szervezeteire kellene bíznia a második fordulós támogatást – nagy port kavart a napokban. A szabadelvűek leszögezik, nyilatkozatuk hétfőn, november 23án, délben került a nyilvánosság elé. Abban a pillanatban az RMDSZnek még nem volt hivatalos állásp ontja a kérdésben. A TEKT és a SZÁT csak másnap, november 24én kedden délután ült össze és döntötte el, hogy az RMDSZ szövetségre lép a PNLvel. A nyilatkozatunk tehát még a „belső mérlegelés” periódusában látott napvilágot, hívott fel közös gondolkodásra – áll a közleményben. Az EcksteinKovács Péter vezette platform sérelmezi ugyanakkor, hogy a platformok jelen pillanatban nincsenek bevonva semmilyen szinten az RMDSZ belső operatív döntéshozatalába. (sajtóközlemény/hírszerk.) vissza Öt év után 10%a készült el az autópályának Erdély.ma • [ 2009. november 28., 12:07 ] [559] December 1jén nyitják meg az északerdélyi autópálya Kolozs megyei részének Torda és Gyalu közötti 42 kilométeres szakaszát. Az észak.erdélyi aut ópálya építési munkálatai 2004ben kezdődtek el, és az eredeti tervek szerint kilenc év alatt át kellett volna adni mind a 415 kilométert. Annak ellenére, hogy eltelt a kilenc éc több mint fele, ez idő alatt mindössze 10%át sikerült megépíteni a sztrádána k, 373 kilométer még hátravan. vissza Paprika Rádió A kaláka új formája hódít Székelyudvarhelyen Erdély.ma • [ 2009. november 28., 00:11 ] [614] Mondj le a multikról és ebből a közösségednek is haszna lesz! Ezt a gondo latot igyekszik meghonosítani egy fiatalember, aki az Egyesült Államokból érkezett Székelyudvarhelyre, és már több kalákát szervezett a város érdekében. A székely városkában körvonalazódó alternatív gazdasági formát akár a körvonalazódó gazdasági autonómia csírájának is tekinthetjük. A székelységet szeretjük idealizálni, de az igazság az, hogy a bomlasztó csíra (kommunizmus, globalizáció) a székelységet is befolyásolta. A legtöbben dolgoznak, vásárolnak, otthonukat szépítik, de ami az ajtón kívül van, az senkit sem érdekel. Az egymásrafigyelést újra kell tanulni. Ezt ismerte fel Chris Worman amerikai önkéntes, aki létrehozta a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványt. Közösségi kártyát, aminek segítségével 1 százalékkal olcsóbban juthat minden termékhez. A vásárlási érték további 1 százalékát pedig közösségi célokra lehet fordítani. A kártyaprogram két hónapja fut. Az aprócska összegekből már 250 euró gyűlt össze. Az alapítvány kezdeményezése iránt egyre több vállalkozó érdeklődik. vissza Országos hálózatot alakítanának a romániai magyar civil szervezetek – Markó: a Magyar Házak révén hazát teremtünk magunknak Szabadság • 2009. november 28. SZERZŐ: NAGYHINTÓS DIANA Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), KözépErdélyi Magyar Művelődési Intézet és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság megbeszélést szervezett a romániai magyar civil szervezetek részére egy országos szintű hálózat kialakítása érdekében. Amennyiben ez az elgondolás sikeres lesz, a civil szervezete k a Romániai Magyar Házak keretében tájékozódhatnak a többi tagszervezet munkájáról, illetve együttműködhetnek közös céljaik megvalósítása érdekében. A Bethlen Kata Diakóniai Központban lebonyolított rendezvény megnyitóján felszólaló Dáné Tibor Kálmán EMKEelnök és Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke az esemény