Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.30 . 8 A hiúság vására – Szerintünk Crin Antonescu liberális elnökjelölt a legvisszafogottabb, ő viselkedik a legtermészetesebben, s neki vannak a legracionálisabb elképzelései a hatalomról és az államfő feladatairól. Tudjuk, olvasóink egy részének maga a liberális is szitokszónak számít a magyarországi média egy részének áldatlan hatása miatt. Kérjük, nem összetéveszteni a román liberális pártot széteső magyar megfelelőjével . (Bogdán László, Háromszék) Kit ér el a sorsa? – „Utoléri őket a sorsuk!” – ezzel a mondással lehetne talán legjobban magyarra fordítani azoknak az óriásplakátoknak a feliratát, amelyek a választási kampány nyitányakor kerültek a hirdetőpannókra, és Traian Băsescut mutatják. A jobboldali jelölt tehát azért hívja az urnákhoz a választókat, hogy szavazzanak egy kisebb létszámú, egykamarás parlamentre . (Gazda Árpád, Krónika) Cirkusz van, meddig lesz kenyér is mellé? – A Bockormány elég sok mindent fel mert volna vállalni ezekből. A többiek nem igazán, ezért inkább a szakértői kormányt tolják előtérbe, e hálátlan feladatok elvégzésére feláldoznák Klaus Johannist . Aki ugyanis ezeket bevállalja, az hosszú időre aláássa népszerű ségét. Ezért volt érthetetlen, miért nem hagyja az ellenzék a Bockormányt, hogy ezt végigvigye, hiszen ebbe előbbutóbb belebukott volna. De úgy látszik, hogy a hatalom minél hamarabbi megkaparintása felülírja még e téren is a hosszabb távú tervezést. Ink ább most azonnal kerüljenek hatalomra, de az azutáni kormányzás felelősségét, a kellemetlen döntéseket máris áthárítanák egy „független” kormányfő és csapata nyakába. Most már a PDL és Băsescu is egy (majdan közutálatnak örvendő) független kormányt akar . (Herédi Zsolt, Szabadság) P ROGRAMAJÁNLÓ A www.nemzetpolitika.gov.hu honlapon az „ Eseménynaptár ” cím alatt olvasóink tájékozódhatnak a terület várható eseményeiről. Megtekinthető itt: http://nemzetpolitika.gov.hu/index.php Cikkek: Bajnai: elhárult az akadály a Lisszaboni Szerződés elől Kárpáti János és Veres Béla, az MTI tudósítói jelentik: Brüsszel, 2009. október 29., csütörtök (MTI) - E lhárult az akadály a Lisszaboni Szerződés életbe lépése elől - közölte csütörtök este Brüsszelben Szollár Domokos kormányszóvivő útján Bajnai Gordon miniszterelnök. Bajnai az EUcsúcstalálkozó első ülésnapjának végén kiemelte: "sikerrel érvényesítettük a magyar érdekeket. Sikerült világossá tenni, hogy a Benesdekrétumok, az Alapjogi Charta és a Lisszaboni Szerződés között semmiféle összefüggés nincs". Bajnai szerint a Lisszaboni Szerződést elsőként ratifikáló Magyarország "megnyugvással és örömme l fogadja, hogy sikerült tisztázni a szerződéssel kapcsolatos félreértéseket és aggályokat, így a ratifikációs folyamat lezárulhat, a szerződés pedig a közeli jövőben életbe léphet". Az Európai Tanács eszerint magyar kérésre, német és osztrák támogatá ssal külön aláhúzta, hogy a Lisszaboni Szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartája a jövőről szól, és kizárólag olyan ügyekben érvényes, melyeket az európai uniós jog szabályoz. Így ismételten megerősítést nyert, hogy a charta a múltra semmiképpen nem v onatkozik. Teljesült az a magyar cél is, hogy a Benesdekrétumokra még közvetett utalás se történjen a szövegben. Így a mostani döntés nem szolgálhat utólagos igazolásul a Benesdekrétumok vitatott pontjait illetően, nem tépi fel a történelem fájó seb eit - olvasható a közleményben.