Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.03 . 17 – Nagyon érdekesen. 1992ben Clinton elnök érdeklődött a kampány során Jelcin iránt, aki akkor még az Orosz Föderációt vezette, mert a Szovjetunió még létezett. Mielőtt Clinton találkozott Jelcinnel, az akkori Bushkormány ellenzékéből négyöt fő készített e fel a találkozóra. Ismert és jó nevű diplomaták, közülük Richard Holbrookeot a magyar olvasók is ismerik. Köztük volt a feleségem is, aki nem volt diplomata, de ő ismerte akkor legjobban az orosz fejleményeket. Így Clinton megkérdezte, elmennee vele a találkozóra. A feleségem volt az egyetlen, akit magával vitt ebből a társaságból. Jelcinnek pedig – annak ellenére, hogy alig egy órát töltött vele – úgy mutatta be, mint az első számú orosz tanácsadóját. Amikor Clinton nyert, felhívatta a feleségemet, hog y nagyon szeretné, ha a Fehér Házba jönne dolgozni. – Külön szerencse, hogy a felesége a kollégája is egyben. – Mi 1974ben házasodtunk össze, és 1977ben felkértek bennünket, hogy írjunk egy kis könyvet az amerikai – orosz kapcsolatokról. Ez két hónapot vett igénybe, sok vitával járt, olyannyira, hogy soha nem voltunk olyan közel a váláshoz, mint akkor. – Gondolom, nem az íráson múlott. Az írás soha nem állt távol öntől, újságírónak készült Magyarországon. – Igen, 1953 és 1955 között, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején az akkori Magyar Nemzet kulturális rovatának gyakornoka voltam. Tizenkilenc éves en a magyar kulturális élet nagyjaival interjúzhattam, olyanokkal, mint Kodály Zoltán és a roppant tehetséges Házy Erzsébet, aki nagyon csinos hölgy is volt. A kollégák irigykedtek is a Magyar Nemzetnél. 55ben, Nagy Imre bukása után másfél évre kitiltotta k a szakmából, csak a forradalom előtt rehabilitált az újságírószövetség, és akkor a Hétfői Hírlaphoz kerültem. – Akkor még nem hitte volna, azt hiszem, hogy valamikor Washingtonban lesz külpolitikai tanácsadó több elnöki ciklusban. Mi történt? – 1956. november 3án a Hétfői Hírlap két újságírót küldött a Parlamentbe. Az egyik a nagy hírű Halász Péter volt, a Szabad Európa Rádió későbbi munkatársa és az Amerikai Magyar Népszava tárcaírója, a másik én. Halász Péter feladata az volt, hogy megírja a tudósít ást a fontos eseményekről, nekem pedig színes hátteret kellett gyűjtenem a folyosókon. Elmentünk, de a sajtótájékoztatót Nagy Imre helyett Tildy Zoltán és Losonczy Géza tartotta. Ez már gyanús volt. Elkészült a tudósítás, a színeseket is összeszedtem, de m ár nem jelenhetett meg a másnapi Hétfői Hírlapban, mert november 4én hajnalban az oroszok elfoglalták Budapestet. – Miért kellett elmenekülnie? Nem volt Corvin közi harcos. – Valóban, de akkor a félelem dominált. Nem vettem részt a harcokban, soha nem v olt fegyver a kezemben, de írtam néhány cikket, és az akkori lapkiadó vállalat erkélyéről szórtam le a forradalmi újságokat. Féltem, hogy emiatt bajba kerülök. – Washingtoni sikereit és kapcsolatait aztán a magyar ügyek támogatására használta fel. Ez val amiféle küldetéstudat volt, szakmai kihívás vagy érzelmi kötődés? – Így alakult. Voltak évek, amikor nagy örömmel tettem ezt, amikor Magyarország jól szerepelt. Különösen a kilencvenes években, amikor például több befektetés érkezett Magyarországra, mint az egész volt szovjet blokk országaiba együtt. Az ilyesmivel ugyan személyesen nem foglalkoztam, de drukkoltam az ország sikerének. Az örömbe néha üröm is vegyült, mert rengeteg támadás ért. Főleg ideológiai alapon és részben zsidó származásom miatt. Ma má r nem is olvasom el ezeket, de eleinte rosszul estek. Talán azért, mert nemcsak felelőtlen újságíróktól, hanem felelős politikusoktól is érkeztek ilyenek. Azt a következtetést vontam le, hogy vannak olyanok, akiknek nem a siker, hanem a tehetségtelenség ok ozta kudarc száll a fejükbe. Ennek ellenére minden magyar miniszterelnökkel jó kapcsolatokat ápoltam Antall Józseftől Bajnai Gordonig. Ők pedig ideológiai megfontolás nélkül szintén jó kapcsolatokat ápoltak velem. De ha az ember az egyik oldallal jóban van Magyarországon, akkor legkevesebb, hogy árulónak tekinti a másik oldal. Pedig szimpátiáim ugyan vannak, de az alapvető célom az, hogy Magyarország valóra válthassa 1989 álmait. Ezek közül is a legfontosabb a nyugati világ vérkeringésébe való bekapcsolódás .
