Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-02
MeH Nemzetpol itikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 13 Mindenekelőtt kiegyezésre van szükség. A modern magyar állam közel százötven évnyi történelmében három emlékezetes, relatíve sikeres és meghatározó fellendülési időszak volt, bármilyennek is ítélje meg történelmi környezetüket az utókor. Az egyik az 1867es kiegyezés, a másik Bethlen konszolidációja az első világháború és Trianon után, a harmadik pedig a kádári konszolidáció, Rákosi rémuralmát és az 56os forradalom vérbe fojtását követően. Mindhárom korszak sikerét megalapozta a felismerés, hogy a politika és a társad alom különféle, jellemzően egymással és a hatalommal is szemben álló csoportjaival muszáj lesz békét kötni, vagy legalábbis enyhíteni a fennálló feszültségeket. Engedményeket, gesztusokat tenni a "másik oldal" felé, és korlátozni a saját keményvonalasokat. Ezt megtették Deákék, megtette Bethlen és Kádár is. Ugyanezt a lépést kellene megtennie a Fidesznek is. Nem csak az egyes társadalmi csoportokat kell összebékíteni, hanem megpróbálni korlátozni a hazai jobboldalra általánosan jellemző gyanakvó, "aki nin cs velünk..." attitűdöt. Ha a következő évek hatalmi játszmái továbbra is arról fognak szólni, hogy az utolsó falusi iskolaigazgató is párthűe, vagy esetleg látta valaki, hogy Népszabadságot olvas, akkor marad a produktivitást, az állam normális működését aláásó, a különféle, főleg alsóbb pozíciókban lévő emberek bizonytalanságérzetét fenntartó rossz levegő. Pedig most már itt lenne az ideje annak, hogy végre egy kormányzat felfogja: húsz éve demokrácia van Magyarországon, ami egyebek között azt is jele nti, hogy nem totális kontrollal, és a felülről való bábozással kell elérni a gépezet megfelelő ellenőrzését. A "túl jó", gondolkodni, kritizálni, mást csinálni merő szakemberek helyére állított béna és korrupt pártkatonák "munkásságának" nyomát pedig az e gész ország nyögi. Különösen fontos lenne az arcvonalat felszámolni a jobboldal és az ún. értelmiség között. Nem akarnék az egyszeri ÉSpublicista kikönyökölt zakójába bújni, de azt hiszem, hogy a kölcsönös utálat évei után most, hogy a ballib értelmiség jó része belátta, milyen rossz lóra tett, hatalmas taktikai hiba lenne, és a színházi igazgatói székekért, pályázati milliókért folyó végtelenül káros politikaiideo lógiai bandaháborúk folytatását eredményezné, ha erre a rétegre, sőt a "kánonon" kívül mindenkire továbbra is gyanús elemekként, ellenségként tekintene a jövendőbeli kormánypárt és ilyenekre igencsak hajlamos holdudvara és sajtója. Pedig erre még a legjobb körökben is vannak rossz példák, mint az amúgy színvonalas Heti Válasz szeptemberi 24i számának Alföldi Róbert Nemzeti Színházáról szóló, enyhén zsdanovista cikke. A másik, hogy a Fidesznek össze kellene raknia a rendszerváltás utáni Magyarországot. Le írtuk már többször, hogy ez pontosan mit jelent: 1990 óta kis kivétellel "csak úgy" történnek itt a dolgok, a fejlődésnek, a gazdaságnak, az egész országnak se iránya, se célja, aki kapja marja, a nagy tervekből pedig csak tervek maradnak kellő mennyiségű pénz elpazarolása után. Ez az állapot tarthatatlan, és számos mostani probléma alapja. Enélkül sem az unióban, sem az egész globalizált világban nem fogunk tudni helytállni. Ha pedig van stratégiai ágazat, amiben mindenképpen és leginkább gyökeres változ ásnak kell történnie, az az oktatás. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Magyarországnak egy Klebelsbergkaliberű oktatáspolitikusra, de legalább ilyen szintű oktatáspolitikára van szüksége: rendbe szedni a közoktatást, valódi, mindennapokban használható t udást adni, felkarolni a tehetségeket és pártolni a színvonalas művészetikulturális törekvéseket, lehetőleg stílustól, ízléstől és mindenfajta ideológiai belemagyarázástól függetlenül. Magyarország geopolitikai helyzete is kényszerít arra, hogy az oktatás- és kultúrpolitikának a jövőben sokkal nagyobb szerepe legyen, mint eddig: a nálunk nagyobb államok között csak magas szellemi tőkével és szakértelemmel tudunk helyt állni é s szerepet kapni. Ezt ráadásul hosszú ideje hangoztatja mindenki, de ennek ellenére a helyzeten eddig inkább csak rontani sikerült. De ami ennél is sürgetőbbé teszi az oktatás reformját, az az egyre kényelmetlenebb érzés, hogy a magyar társadalom rohamos mértékben veszíti el szellemikulturális nívóját és a jólneveltség gátjait. Ennek bizonyítására elég csak szétnézni az interneten, amit elvileg a magyar lakosság több, mint fele használ. Ha ebben sem sikerül változtatni, akkor annak úgyszintén további súl yos gazdasági, társadalmi következményei lesznek. Főleg azért, mert ha az itthoni hülyékkel már nem lehet mit kezdeni, akkor az értelmesebb is inkább itt hagyja majd ezt az országot.
