Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.06 . 17 Pártpreferenciák 68% 32% MKP HÍD A vizsgálat során, természetesen nagyon sok más kérdést is felvetettünk, amelyek részletezésére e rövid tájék oztat óban nincs lehetőség. vissza Definíció Örök problémája a filozófiának az önazonosság kérdése. Vajon honnan tudom, hogy azonos vagyok a kétéves önmagammal? Hiszen azóta szinte az összes sejtem kicserélődött, egészen mást gon dolok a világról, és alig vannak közös emlékeink. Papp Sándor Zsigmond| Népszabadság| 2009. október 6. | Kicsit gyanakodva is nézem a képet, mert ha nem volnának a büszkén bólogató rokonok, alig látnám bele magam abba a földből épphogy kinőtt vakarcsba. Ha így nézzük, valóban problémás belecsempészni a folyton változó dolgokba valamiféle szilárd, megdönthetetlen bizonyosságot. Valami tovább már nem bontható magot. Azt, amitől én én vagyok. Még bonyolultabb mindez, ha még jobban kitágítom a kérdést. Ha a magam helyébe, megengedő fordulattal, a nemzetet illesztem. Mitől magyar a magyar? Mi tartja, fogja össze időben, térben ezt a sokféle, sokfajta embert? Talán az ünnepei. Mondjuk, mindenki ugyanazt gondolja október hatodikáról. De tényleg ugyanazt gondolj ae? Egyáltalán, divat még gondolni bármit is egy ilyen végletes, mindent feketefehéren láttató közegben? Ahol az érvek helyét lassan a megbélyegzés, a reflexszerű kiszorítás veszi át? Ahol sűrűbben terem a düh, mint a megértésre törekvő józanság? Ahol a liberális eszme minden vonzerejét elvesztette, inkább szitok, semmint hívószó. Pedig ezért éltekhaltak ők, ha jól figyeltem történelemórán. Miközben maga az ünnep is annyira változó, annyira megfoghatatlan. Egészen más volt a diktatúra idején, amikor má r az aradi vesztőhelyen álló emlékoszlophoz való kilátogatás is civil kurázsinak számított, mert aki jót akart, messzire elkerülte az obeliszket. Megint más a rendszerváltáskor, amikor a remény, s megint más a kilencvenes évek elején, amikor mi, magyarok R omániában az együvé tartozás szimbólumát láttuk bele. Ma jóval bonyolultabb a helyzet, hiszen sokan és sokféleképpen ünnepelünk. Persze erre is vágytunk annak idején, hogy minden gondolatnak helye legyen a nap alatt, jöjjön bárhonnan, és reménykedtünk, ho gy majd lesz elég bölcsességünk a szelektáláshoz. Ma viszont sokkal inkább az látszik, hogy mintha az ünnepeinken vezetnénk le a sikertelen vagy annak vélt rendszerváltás miatti dühöt. A bénító frusztráltságot: nem úgy élünk, ahogy szeretnénk. Mintha annyi ra megtanultuk volna a sokféleség szabályait, hogy az egység kínos, a méltóságteljes összetartozás beismerése avítt, szemétre való ostobaságnak tűnik. Mintha attól lenne magyar a magyar, hogy mindenről kétféleképpen gondolkodik. (lásd: egy magyar az két vé lemény, két magyar az három párt...)
