Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-31
MeH Nemzetpolitik ai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.31 . 26 Boc szerint a különböző állami ügynökségek kereken 1 milliárd eurón ülnek, amit ésszerűbben is fel lehetne használni, és akkor a kormány nem lett volna kénytelen hitelért folyamodni a nemzetközi pénzintézményekhez. A Spanyolvi asz felfedezése című Boceposznak egy másik fejezete arról szólt, hogy le kell építeni azokat a struktúrákat, amelyek működése értelmetlenné vált. A miniszterelnöki haddelhadd emlegetett pénzügyi szigort, ésszerű költekezést, tanügyi reformot, és sok effél e kormányzati nyalánkságot mi szem s szájnak ingere, idestova húsz éve az egyszerű halandó állampolgárok vágya és a kormányok ígérete. Tegnapi írásomban (Cirkusz van, meddig lesz kenyér is mellé? Szabadság, október 30.) ismertetett elnöki jelentés – mint az elmúlt években sok hasonló, tényekre, felmérésekre alapozó szakértői tanulmány – felvázol megoldási javaslatokat is. De amikor a megvalósítások mikéntjére került sor, egyből kiviláglott az átlagos szemlélő számára is, hogy ezeknek a nagy reformoknak egy része már nem hatástanulmányokon alapult. Drága választottaink hetethavat összehordtak, kapkodtak, amikor a miként és a hogyan módozatainak felvázolására került sor, illúzióink egy része megint szertefoszlott (legalábbis annak, akinek volt). Minél többs zör nyilatkozott a kormány a törvények védelmében, annál inkább erősödött a gyanú, hogy a fő cél nem a hatékonyság volt, csupán a spórlás, a nyugati intézmények által elvárt költségvetési hiány csökkentése bármilyen áron. A lényeg, hogy a statisztikákban m eglegyen az elvárt kiadáscsökkentés. „A kevesebb pénzkiadással majd az állampolgárt szolgáló hatékonyság is társulni fog” féle szöveg egy része csak kommunikációs máz, hátha így jobban csúszik majd le az intézkedéscsomag a nyilvánosság és az érintettek tor kán. Valószínűleg, hogy hosszú távon ezeknek a spórlást célzó változtatásoknak egy része közvetetten majd jóval többe fog kerülni a társadalomnak, mint amennyit most megtakarítani vélnek. Ellenzék = alternatíva? A jelenlegi ellenzék ellenérvei szintén ké telyt ébresztenek, mert olyan kritikákat fogalmaznak meg, amelyek korábban rájuk is illettek volna. Például a legnagyobb ellenzéki párt, a PSD is részt vett a bírált három törvénycsomag kidolgozásában és felvállalta azokat. A kormányból való kilépés oka tá volról sem erkölcsi, illetve szakmai eredetű volt, hanem hatalmi vita (Dan Nica kirúgása), illetve taktika (nem akartak felelősséget vállalni választások előtt további népszerűtlen intézkedések meghozatalában). A formai kifogások miszerint a felelősségvál lalással meghozott törvénycsomagokkal, kormányrendeletekkel a kormány megkerüli a parlamentet és antidemokratikus gyakorlatot honosít meg, elméletileg megállják a helyüket, mint ahogy az is, hogy mind Băsescu, mind Boc hajlamos a diktatórikus módszerekre. Elméletileg. A gyakorlatban azonban ez kétélű fegyver. Hiszen a mai ellenzék minden pártja szintén élt ezekkel a lehetőségekkel, amikor kormányon volt. A Tăriceanukormány működéséhez is számtalan sürgősségi kormányrendelet fűződik. Az akkori ellenzék ezt annak idején felrótta, most viszont, a húsosfazékhoz kerülve, ugyanazt műveli – a különbség legfennebb annyi, hogy nagyobb horderejű törvényekkel. Érdekes, hogy a PSDnek is csak most szúrja a szemét ez a gyakorlat, mióta ellenzékbe kényszerült. A parlamen ti viták hátulütője, hogy a törvények megvitatását időtlen időkig elhúzhatja az ellenzék és közben szétcincálják őket annyira, hogy a végső változat nem is emlékeztet az eredeti szellemére (iskolapéldája volt ennek a kiherélt Ticu Dumitrescuféle „szekustö rvény”). Másfelől, a tartalmi kifogásokat illetően az ellenzék érvelése is sokszor párhuzamos a valósággal. Vagy nem ismerik a nyugati intézmények elvárásait, a vállalt kötelezettségek be nem tartásának következményeit (példa erre Geoană kijelentése, aki megtartaná azokat a közalkalmazotti állásokat, amelyeket Boc megszüntetni szándékozott)vagy nem merik bevállalni a hazai „Bokros csomagot”, illetve – ez még valószínűbb – blöffölnek, hogy aztán hatalomra kerülve ugyanazt tegyék, mint most Boc; vagy hárítan ák az egészet egy független kormányra. Majd ha a mór elvégezte a kötelességét, meghozta a népszerűtlen törvényeket, amelyek a fellendülés alapját jelenthetik, akkor – engedve a „népakaratnak” – lesöprik a porondról és a felemelkedést sejtető időszakra nyil ván valamelyik párt alakít kormányt, begyűjtve az ezzel járó babérokat. Csak azzal nem számolnak, hogy már egyegy ilyen kijelentés is elég rossz kihatással lehet az ország nemzetközi megítélésére, ami a tőzsdei árfolyamokat, a különböző besorolásokat ille ti. Az IMF szemében romlik Románia hitele (a nyugati sajtó így is tálalta az eseményeket), Nyugaton ugyanis nem számít bevett gyakorlatnak, hogy a választási ígéret egyszerű blöff. Ott ennek következményei lennének. Ilyen körülmények között az ellenzék jog os és racionális ellenérvei is gyanúsakká válnak, ezek a pártok azzal vádolhatók, hogy csupán az öncélú akadékoskodás, gáncsoskodás, illetve szavazatszerzés céljából hangzanak el.
