Reggeli Sajtófigyelő, 2009. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-09-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.03 . 54 Kár, hogy az őt protezsáló Traian Băsescuról egyremásra derülnek ki a kellemetlenebbnél kell emetlenebb ügyek, ráadásul ő maga sem figyel oda, hogy kikkel ül egy asztalhoz. A legutóbbi „alvilági” találkozása után már csak Sorin Roşca Stănescu bejelentése hiányzott, miszerint a hírhedt „Cigaretta II.” ügyben hangfelvétel bizonyítja, hogy az akkor s zállításügyi miniszteri funkcióban lévő Băsescu tudott arról, hogy fegyvercsempészet folyik a reptéren, ám mégsem intézkedett ezzel kapcsolatban. Más szóval: „benne volt a buliban”. Nem hiszem azonban, hogy a nagy túlélőt a kipattanni készülő botrány valam ennyit is zavarná: mi ez az eltűnt flotta ügyéhez képest? Addig is, kíváncsian várjuk szeptember 14ét, ekkor mond ugyanis beszédet az államelnök a parlament két háza előtt, ha össze nem omlik addig az ország, s el nem süllyed a merülő félben lévő hajó. J ól jönne egy hideg fürdő, az biztos. vissza A Tudomány Napja - felhívás Felvidékma 2009.07.21. A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumi Igazgatósága a Tudomány Napja tiszteletére konferenciát szervez egykori/vég zett/ és még képzésben lévő határon túli magyar doktorandusz hallgatók számára. Pályázhatnak a magyarországi és a szülőföldi intézmények hallgatói is. A konferencia időpontja: 2009. november 9., hétfő Részvételi szándékukat egy rövid (szóközökkel max imum 1500 karakteres) absztrakt kíséretében legkésőbb 2009. szeptember 11ig jelezzék az alábbi címen: kutatas@mad.huEzt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript használatát Tárgy: „PhDkonferencia” A beérkeze tt absztraktokat egy bizottság elbírálja, elfogadásukról és a további teendőkről értesítést küldünk. A szekciókat az absztraktok alapján állítjuk össze. Az előadások 20 percben kerülnek bemutatásra, melyet 5 perc vita követ. Kapcsolódó cikk: http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=16076&Itemid=1 Felvidék Ma, BI vissza Jó szomszédi iszony - Jeszenszky Géz a a szlovákmagyar kapcsolatokról Felvidékma 2009.09.03. Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter az Európában példa nélküli szlovák – magyar kapcsolatokról fejtette ki véleményét egy interjúban, melyet a Hetek című országos napilap készített a polit ikussal. Sok elemző szerint a mélyülő szlovákmagyar ellentétek oka abban keresendő, hogy Robert Fico miniszterelnök el akarja hódítani a nacionalista szlovák tömegeket koalíciós társától, a szélsőjobboldali Slotától, és ennek egyik hatékony eszköze a ma gyarellenesség. Ön mit gondol erről? - Ez a tényező jelentős szerepet játszik a pillanatnyi helyzetben, de az okok sokkal mélyebbek. Meggyőződésem, hogy a feszültség alapvető oka a trianoni békeszerződés által rajzolt határ: az 1920ban békeszerződéssel i s elismert Csehszlovákiához egymillió magyar nemzetiségű lakos került, ami az akkori Szlovákia lakosságának 30 százalékát jelentette. Ma körülbelül 500550 ezer magyar nemzetiségű szlovák állampolgár él, a mai Szlovákiának 10 százaléka, vagyis 30ról 10 sz ázalékra csökkent a magyarok aránya. Ez a tendencia előre vetíti annak árnyékát, hogy belátható időn belül eltűnik az ottani magyarság. Sajnos azt kell mondanom - és ezt nem a mostani feszültség mondatja velem, hanem régi, történészi meggyőződésem , hogy Szlovákia valóban fél egy esetleges határváltozástól, függetlenül attól, hogy ennek nincs esélye. Ha Trianonban az akkor meghirdetett önrendelkezési elv szerint az abban az időben meglehetősen éles nyelvhatár vált volna politikai határrá, ma nem lenne vita ,