Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-19
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.19 . 16 Ebben a feszült helyzetben elég volt egy szikra ahhoz, hogy a számtalan kisebbnagyobb lopás és garázdálkodás áldozataivá váló emberek elkeseredésükben viss zavágjanak, és maguk próbáljanak elégtételt venni. Az önbíráskodás persze nem megoldás, és nagy szerencse, hogy „megúsztuk” ennyivel, ami történt, s nem került sor komolyabb tragédiára. A valódi decentralizációra várva Most azonban az lenne a feladat, hogy sürgősen a bajok gyökereinek kigyomlálásához kezdjünk, megerősítsük a közbiztonságot, elérjük, hogy a rendvédelmi szervek felelősséggel tartozzanak az általuk védett és biztosított közösségek felé, hogy létrejöjjenek a rendőrség munkáját hatékonyan s egíteni képes kiegészítő szervek, és hogy mindezeknek a finanszírozását biztosítsa az az állami szerv, ami éppen erre a célra kapja a forrásait: a bukaresti Belügyminisztérium. Nem halogatható a szociális problémák hatékonyabb kezelése sem, hiszen egy me gváltoztatott szociális politika, amely a passzív segélyezés helyett a munkára ösztönzés gyakorlatára épülne (segélyek közmunkához kötése, stb.) nagyban elősegítené a szegényebb társadalmi csoportok leszakadását és terjesztené a jogkövető magatartást. Az ö nkormányzatok saját eszközeikkel ezen a területen is igyekeznek eredményeket elérni, de elvárásokat megint csak a felhasználható forrásokkal arányban lehet megfogalmazni. Amíg a források és a szabályozás kulcselemei egyaránt Bukarestben vannak, eredményes megoldások is csak onnan jöhetnek. Ha majd egy – reméljük, nem nagyon távoli – napon a sokat emlegetett decentralizáció valósággá válik, és az önkormányzatok döntési kompetenciákat és a feladatokkal arányban álló erőforrásokat kapnak, nem fogunk elszaladni a feladat elől. Jelenleg azonban a helyi közösségek ki vannak szolgáltatva a bukaresti döntéshozóknak és forráselosztóknak, nélkülük semmilyen eredményes lépést nem tudnak tenni az önkormányzatok. Kicsinek látszol innen Fentiek ismeretében érdemes m egvizsgálni, milyen reakciókat szültek az alcsíki események. A fővárosi roma szervezetek kirakatakciói sem meglepőnek, sem mulatságosnak nem mondhatók. Ezt akarják, ezt tudják ma a romániai roma szervezetek, de ez az ő dolguk. Az, hogy a román sajtó egy ségesen etnikai konfliktusként kezelte a történteket, szintén megszokottnak mondható. Könnyebb szívhez szólóan írni erdőbe kergetett emberekről, mint tárgyilagosan bemutatni a szentkirályi hétköznapokat a számtalan lopással, garázdasággal. Egyszerűbb etnik umok közötti összetűzést láttatni, mint részletezni, hogy a fellángoló indulatok célpontjai konkrétan azok az emberek voltak, akikről köztudott, hogy elkövetői ezeknek a cselekményeknek. Csak összezavarják az olvasót az olyan részletek is, mint hogy a csík i falvak békére, biztonságra és nyugalomra vágyó lakói nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül támogatják az önkormányzatok által kidolgozott együttélési szabályzatokat, és hogy a roma szervezetek beavatkozása a helyi ügyekbe nem talált visszhangra a helyi cigányság körében. Mindez, mondom, nem meglepő, Bukarestből nézve kicsinek látszunk, össze kell mosni a dolgainkat nagyobb halmazokba, hogy szabad szemmel érzékelhetőek legyenek. Nálatok vannake Állatok? Ami az események médiareakciói közül igazán figyelmet érdemel, az a kitüntetett ügybuzgalom, amivel az erdélyi magyar sajtó egy jól körülhatárolható és komoly politikai háttértámogatással rendelkező része a történtekből sietett bunkósbotot faragni, és azzal a csíki székelyekre támadni. Megj egyzendő, hogy olyan sajtócsoportról beszélünk, amely az erdélyi magyarság kulturális intézményeinek fenntartására szánt közpénzek nélkül sem újságpapírt, sem nyomdafestéket nem tudna vásárolni egyetlen lapszám kiadásához sem, nem beszélve a tárcaírók és s zerkesztők tízórai vajas kenyeréről. Ezek a hölgyek és urak addigaddig licitáltak egymásra a tények elferdítése, a tendenciózus csúsztatások és a rosszindulatú félreértelmezések árverésén, amíg olyan helyes kis megállapításokig sikerült eljutni, mint ho gy „a
