Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-01-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 31 Valamikor, az 1980as években egy nemzetközi labdarúgó mérkőzés során, ahol a csehszlovák válogatott volt az egyik ellenfél, a (cseh)szlovák sporttudósító, saját csapatát, rossz szereplése miatt azzal védelmezte, hogy az ellenfelet okolta emiatt, mondván: azok kényszerítették őket a hibák elkövetésére. Ez a vélemény lehet csupán egyéni meglátás vagy személyes indíték kérdése, lehet azonban a labdarúgó szurkolók körében megnyilvánuló csoportmagatartási jelenség, de az is lehet, hogy nem csupán erről van szó, hanem a tömegsporttal kapcsolatos olyan társadalmi megnyilv ánulásról, ami a nemzetlélektan tárgykörébe tartozik. Ezt azonban ne mi döntsük el, és ne most. Később úgyis kiderül. Közelmúltunk történelméből tudjuk, hogy az északmagyarországi szlávságnak a cseh nemzet magyarországi nyúlványaként való nemzetté szerve ződését a XVIII. század vége felé Prágából irányították, majd néhány évtizeddel később, az 1820as évek vége felé ugyanott kezdtek csodálkozni azon, hogy ez a nép saját szlovák irodalmi és köznyelvet akar magának alkotni és nem a cseh nyelvet kívánja átven ni. A korabeli magyar szóhasználat szerint ez a tótoknak nevezett szlovákság, akkor még korántsem volt egységes. Nem ismerte saját szlovák nemzeti kiterjedését, azonban tisztában volt a szláv térmértékkel, aminek később rabja is lett az Orosz Birodalom cso dálásával. Ez a szemléletváltás a magyarszlovák viszony szempontjából azonban éppen a legrosszabbkor jött, Rüdiger orosz lovassági tábornok színe előtt megtörténő világosi fegyverletételt követően. Nyilván érzékeljük a térséghez kapcsolódó tragikus, de v alós képtelenséget: az 1848as szlovák törekvéseket a magyar forradalmi kormányzás nem értette meg, ezért a szerveződő, mindmáig nemzeti példaképnek tekintett szlovák erők a császár oldalára álltak, majd a magyar szabadságharc bukása után a szlovákok akkor i szellemi vezetői a szabadságharcot leverő oroszok bámulatába estek. Azóta mindmáig nem akadt jelentős szlovák közéleti erő, ami az innen eredő fonalat átvágta volna. Sőt, nem akadt szlovák politikus, aki elfogadhatatlannak minősítette volna Sztálinnak, 1 943. december végén elhangzott kijelentését: „a magyar kérdés, vagonkérdés”, azaz a felvidéki magyarság felszámolása csupán a vasúti marhaszállító kocsik számától függ. A világosi fegyverletételt száznegyven évvel követően megtörtént egy több mint negyven éves hatalmi közjátéknak, az oroszszovjet hatalom vonzáskörébe tartozó kommunista rendszernek a bukása, ami a szövetségi államrendszerben szerveződő csehszlovák államban köszöntött a korábbi északmagyarországi, most felvidékinek vagy szlovákiainak neveze tt magyarokra. A hatalomváltáskor, 1990 májusában a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság szlovákiai tagköztársaságának belügyminisztere, Vladimír Mečiar – aki ezt követően háromszor kormányfő is volt Szlovákiában – egy komáromi kihelyezett nyilvános kormán yülésen nyíltan megfenyegette az ott, azaz Szlovákiában élő magyarokat, hogy a közkegyelem miatt szabaddá vált börtöncellákat egykettő be lehet népesíteni az elégedetlenkedő magyarokkal. A magyarok az akkori CsehSzlovákiában azonban semmivel sem voltak elégedetlenebbek, mint a kommunista rendszerben, csupán mertek hangot adni véleményüknek. Hozzá kell tenni, hogy ennek az akkori rendszerváltoztató hatalomnak akkor már egynéhány magyar is részese volt, akik nem siettek tiltakozni kormányuk belügyminiszter ének kijelentése miatt. Ugyanebben az időben kezdődött a már korábban, az 1980as évek első fele óta szerveződő szlovák újfasiszták csoportjainak tüntetése a szlovák nyelv használatának kizárólagos bevezetéséért. Soraikban feltűnt egy széparcú fiúcska is, Marek Maďarič, aki 2006ban Szlovákia kultuszminisztere lett, a legújabb nyelvtörvény beterjesztője. Az akkori rendszerváltó szlovákiai államhatalom 1990 tavaszán és nyarán nem tudott mit kezdeni a szlovák nyelv kizárólagos használatáért tüntetőkkel, de tudatosította, hogy valamit tennie kell a felkorbácsolt közvélemény megnyugtatására. A rendszerváltó hatalom képviselői nem értették, mi a különbség az államnyelv és a közhivatalok nyelvhasználata között. Amikor rádöbbentek, hogy az államnyelv csupán dekla ratív lehet, az állam felségterületén használt honos nyelveket kellene ennek tekinteni, már késő volt. Az 1990 őszén elfogadott, a magyar nyelvet megalázó, de a kormánypártok és a magyarok egy része által is, a kisebbik rossz elve szerint támogatott hivata li nyelvhasználati törvényt, a szélsőségesek által befolyásolt közvélemény már elutasította, noha vezérük, az akkori miniszterelnök ezt az első nyelvtörvényt a védelmébe vette, hogy következő miniszterelnökösködése idején ettől egy sokkal rosszabbat, az új fasiszták szájíze szerinti javaslatot terjesszen elő.
