Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 41 Egyegy ilyen felhívó jellegű, egy ilyen provokatív jellegű példát … valaki megpróbál ilyet. Annak idején ilyen volt, amikor egy szlovák anyanyelvű képviselő a parlamentben szlovákul mondo tt beszédet. Egyébként zárójelben jegyzem meg, ez Szlovákiában nem lehetséges. Tehát, a parlament nem lehet csak államnyelven beszélni. Műsorvezető: Igen ez egy szocialista képviselőnő volt, sajnos nem jut eszembe a neve, az arca itt van előttem, aki pont azért mondta el ezt a beszédét a parlamentben szlovákul, mert akkor született az a törvény, ami megtiltotta Szlovákiában és ő be akarta mutatni, hogy itt azért lényeges különbség van a két ország és a kétféle felfogás között. Persze oda meg tolmács kellett , hogy a többiek meg tudják, vagy értsék, hogy végül is miről beszél. Most nemzetközi jogászként ennek az ügynek a kapcsán is, de mégis Európára pillantva, ön hogy látja az európai egységesülési folyamatok figyelembe véve ezeket a nagyon erős nemzetállami érzéseket is, amelyek persze itt léteznek. Halad a dolog, nem halad? Halade valamilyen irányba vagy egyelőre nem. Ugye figyelembe véve azt is, hogy mennyi probléma volt az Európai Unió – kvázi – alapszabályának az elutasításával, és most az újraírásával, és most az újabb próbálkozásokkal. Vane ennek valami esélye? Kardos Gábor: Azt gondolom, ha … a népszavazás megszavazza a lisszaboni szerződést, akkor ez komoly előrelépést jelent. A lisszaboni szerződésnek egyébként az a szerencséje, hogy még a gazdasági válság kitörése előtt készült el, mert az az általános tapasztalat az integráció történetéből, hogy akkor, amikor gazdasági, komoly világgazdasági problémák vannak, akkor nem várható az előrelépés, akkor inkább a cél az, hogy az eddig elért színvonalat ko nszolidálják. Ugye ez volt a helyzet a 70es években, amikor ugye 73ban volt az a nagy válság …állapot, és aztán ezt ugye európai intézményi keretek között ennek a hatását elkeresztelték „euro szklerózisnak”, ugye ez a 80as évek közepéig létezett. A nag y dolog az, hogy ebben az időszakban, ezt a szklerózist sikerül elkerülni és az elért eredményeket nem veszítjük el. Abban a pillanatban, ahogy a világ gazdaság az magához tér, abban a pillanatban, hogy a politikusok képesek túl nézni ennek a társadalmi, p olitikai és egyéb … abban a pillanatban felgyorsulhat a dolog. Tekintettel arra, hogy a külső kényszerek, azok, hogy úgy mondjam, még inkább megerősödnek a válság által. Gondoljunk csak például Kínának a hihetetlen gazdasági teljesítményére. Úgyhogy, ami a nyelvi sokszínűséget illeti, hogy erről is mondjak egy mondatot. Erről pedig azt gondolom, hogy hát ez nyilvánvalóan alapkövetelmény, mert ugye az egység és a sok, akkor jó a helyzet, ha az egységes és a sokszínűség az ugye egymást feltételezi. Műsorveze tő: Gondoljunk csak Szent István intelmeire, aki ugye azt mondta, hogy: a sokszínű ország az erős ország nem pedig az, amelyik … és magába zárkózik. Köszönöm szépen, Kardos Gábornak, az ELTE ÁJK professzorának, nemzetközi jogásznak, hogy a nyelvtörvény kap csán segített minket kicsit jobban megérteni, hogy mi is történik. Meg persze azt is, hogy mi várható, vagy nem várható és ha igen, vagy ha nem, akkor az miért lesz. Még egyszer köszönöm szépen. Kardos Gábor: Én is köszönöm szépen! vissza Klubrádió Reggeli gyors Szereplők: Törzsök Erika Dátum: 2009. július 23. Szó szerinti leirat Műsorvezető: Törzsök Erikával a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyekkel foglalkozó főosztályának főigazgatójával akár folytathatnánk is a Kozák Ákossal megkezdett beszélgetést. Kezét csókom, jó reggelt! Törzsök Erika: Jó reggelt kívánok! Műsorvezető: Láttam, hogy itt volt, tehát legalább hallotta a műsor második felét. Mit szólt hozzá? Törzsök Erika: Egy pillanat, mielőtt erre válaszolnék. Muszáj bejelentenem, hogy Kiss Péter miniszter úr nem hosszabbította meg az én főigazgatói kinevezésemet, úgyhogy kisebbségi szakértőként és állampolgárként nyilatkozom és kapcsolódom akkor… Műsorvezető: Kedves Erika, én eredetileg kisebbségi szakértőként akartam meghívni. Én magam is elcsodálkoztam, mert úgy tűnik, hogy elfelejtettem, hogy ilyen magas polcra került ön be. De, hogyha így van, akkor most sajnálattal…. Törzsök Erika: Igen… Műsorvezető: … viszont a szakértelem az marad. Reméljük. Törzsök Erik a: Reméljük. Sajnos a problémák is maradnak, és valóban ez az imázs képzés ez a kisebbségi kérdésekkel sajnálatos módon rettenetesen összefonódott az elmúlt időszakban. Elég, ha valóban csak a