Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-18
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.18 . 17 hosszúhosszú évtizedek alatt, pártállási, ideológiai meggyőződésre való tekintet nélkül a magyarok Magyarországon közösen felépítettek - hangsúlyozta. Szerinte a balold ali politika kudarca hatalmi, politikai és gazdasági válságot eredményezett, amely a nemzetközi válsággal összeadódva a magyarokat nyomasztja. Az utóbbi néhány esztendőnek pedig az a következménye Orbán szerint „a két szélsőséges politika megjelenése Magya rországon: az egyik a szélsőséges liberális baloldal, a másik a szélsőséges jobboldal. - Egymásból élnek, egyik a másik következménye. Ezekkel a szélsőségekkel szemben csak a kiegyensúlyozott és sikeres, eredményeket hozó polgári kormányzás lehet az az al ternatíva - fogalmazott. Leszögezte: az európai jobboldalnak az a feladata, hogy véget vessen „a neoliberális pénzügyi körök által finanszírozott agresszív ideológiai kísérleteknek". E kísérletek lényege szerinte „kisgazda antitézis: se isten, se haza, se család". - Ennek a korszaknak véget kell vetnünk, az egész európai civilizációt kell megújítanunk - mondta. Úgy vélte, Európa polgárai azt várják el a jobboldaltól, hogy számolja fel a káoszt, és teremtsen végre rendet. - Három tételt kell lerombolnunk: hogy a piac mindenható, az állam akkor jó, ha gyenge, és a gazdaság akkor jó, ha önszabályozó. Helyettük új tételeket kell felállítanunk, amelyek Európa megújulásának lehetnek az alapjai - közölte. Magyarországnak nem szabad kimaradnia a vizionált új euró pai jobboldali korszakból, amely most veszi kezdetét. Ehhez radikális, erőteljes politikai fordulatra van szükség, vélte Orbán. - Ezt várjuk a minél hamarabb bekövetkező parlamenti választásoktól - tette hozzá. Traian Basescu gondolataira reflektálva, Orb án elmondta: pártja „alig várja azt a pillanatot", amikor Romániában a Fidesz európai politikai közösségéhez tartozó párt által támogatott Basescu újra elnök lesz, Magyarországon pedig jobboldali kormány kerül az élre, és közösen előrelépést érhetnek el a vitás magyarromán kérdésekben is. Tőkés külön kisebbségi törvényt kért a magyaroknak Tőkés László EPképviselő tusnádfürdői előadásában megköszönte Basescu elnöknek a kommunizmust - Európában is élen járó - elítélő jelentés kidolgozását, és azt kérte, h ogy a magyarok elnyomását is elismerő, közismert Tismaneanuféle jelentésnek jogi következményei is legyenek. - Sokatmondó számunkra, hogy hivatalban lévő román államelnököt köszönthetünk körünkben. Azért is fontos Basescu elnök Orbán Viktorral történő tal álkozója, mert nemsokára ő lesz Magyarország miniszterelnöke - mondta. Tőkés kérte, hogy Basescu támogassa a romániai magyar alkotmánymódosítási törekvéseket. Az EPképviselő bírálta a szlovák nyelvtörvényt és kérte Traian Basescut, hogy a magyar nyelvhas ználatot Romániában az igazságszolgáltatásban is biztosítsák, és fejezzék be „a román katonai expanziót Székelyföldön". Tűrhetetlennek nevezte a csángókat érő nyelvi diszkriminációt és a magyar nyelvű oktatás egyes területén tapasztalható. Elismerte: Romá niában vannak „szerény eredmények" a kisebbségi jogok terén, de az autonómia tekintetében Európa sokkal messzebb tart. Sürgette az autonómia megvalósítását, a „a nemzetpolitikai rendszerváltozást a Kárpátmedencei magyar nemzet ügyében", az alkotmányos ref ormot, és külön magyar kisebbségi törvényt kért Romániában. vissza Albright: KözépEurópa nem áldozat! Azt hiszem, a levél tartalmával egyetértett de egy kissé kritikusan fogadta annak hangvételét Madelaine Albright, mert b iztos akart lenni benne, hogy a keletközépeurópaiak nem áldozatként állítják be magukat - mondta lapunknak Ronald Asmus, a Clintonkormány külügyminiszterének közeli munkatársa arról a nyílt levélről, amelyet keletközépeurópai politikai vezetők, illetv e értelmiségiek írtak az amerikai elnöknek. A levél aláírói arra kérik Barack Obamát, hogy ne feledkezzen meg a keletközép- európai országok érdekeiről. - Szőcs László Washington| Népszabadság| 2009. július 18. |