Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-09
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.09 . 38 tulajdonítható, hogy az elmúlt esztendő második felé ben béremelésekre került sor. Szerinte éves szinten mégis csökkenni fognak a személyzeti kiadások úgy, ahogy azt tartalmazza az idei állami költségvetés, lévén, hogy 20%kal mérséklődnek a béren kívüli bér jellegű juttatások. Nagyon nyakatekert az érvelé s, akár a miniszter, akár a kormányfő megnyilatkozásáról legyen szó. Például nehezen hihető el, hogy a második félév során majd csökkennek a személyzeti kiadások, hisz a tavalyi állítólagos béremelések idén is óhatatlanul éreztetni fogják hatásukat. Mi töb b, vannak olyan minisztériumok, ahol rápótoltak a juttatásokra. Ilie Sârbu mezőgazdasági miniszter egy múlt havi rendeletével júliustól a minisztérium kötelékeibe tartozó 650 igazgató vezetői illetményét növelte meg 30%ról 50%ra (az alapbérre számítva). Ezt azzal indokolta meg, hogy egyesek kilátásba helyezték lemondásukat, mások esetében pedig a vezetői illetmény lefaragása okán személyi jövedelmük kisebb lett, mint egyikmásik beosztottjuké. Ugyanakkor a minisztériummal szemben 458 bérkövetelési jellegű per van folyamatban. Igazodj el, ha tudsz: pillanatnyilag nincs szó létszámcsökkentésről, de arra lehet, hogy mégis sor kerül; a vezetői illetmények felső határa 30%, de a fő hitelutalványozó dönthet másképp is, ha erre lehetőséget ad a költségvetési ke ret; hogyan ad lehetőséget a költségvetési keret, ha azt eleve mérsékelték?; mi lesz akkor, ha nagyon kevesen távoznak a közszférából „természetes úton”? Folytathatnánk a kérdések sorát, s arra bizonyára válaszolni is tudnak az illetékesek. A gond csupán c sak az, hogy a miniszteri válaszok, a kormányfői meglátások, az ilyen vagy olyan vélemények a realitások talajáról elrugaszkodnak. Arról már nem is beszélve, hogy sokszor ellentmondásosak is, mint ahogy az legutóbb történt az egységes bérezési rendszer jog szabály tervezetével, amikor is egyet mondott a munkaügyi miniszter, mást a kormányfő és teljesen mást az érintett szakszervezeti tömörülések vezetői. Hecser Zoltán, Háromszék vissza Erdélyben a magyar külügyi államtitkár Er délyma [ 2009. július 09., 07:28 ] A román — magyar jószomszédi kapcsolatok fenntartása mindkét félnek fontos, ez közös magyar nemzeti érdek is, de csak akkor biztosítható, ha a két országban élő nemzeti kisebbségek biztonságban érzik magukat, és képesek megőrizni identitásukat — jelentette ki tegnap Szabó Vilmos, a magyar külügyminisztérium államtitkára. Pénteki bukaresti hivatalos tárgyalásai előtt a tisztségviselő a három székelyföldi megyében folytat megbeszéléseket magyar és román önkormányzati vezető kkel. Tegnap Marosvásárhelyen a gazdasági együttműködésről, az európai uniós lehetőségek kihasználásáról beszélt vendéglátóival, de szóba került a magyar intézményvezetők tömeges leváltásának témája is. Háromszék vissza Zava rta a lakókat a kolozsvári Dsida Jenő utca neve – átnevezték Pablo Picassóra Krónika 2009. július 08. Kényelmetlennek érezte Kolozsváron a Hajnal negyedbeli Dsida Jenő utca román lakossága a az utca megnevezését, mivel szerintük az nagyon hasonlít az AID S román megnevezésére (SIDA) – írta szerdai számában a Szabadság. A kolozsvári napilap beszámolója szerint a helyi tanács lakossági kérésre Pablo Picassora változtatta az utca nevét, elvetve az RMDSZ javaslatát, amely Szabédi Lászlót ajánlotta Dsida helyet t. Az RMDSZ azt állítja: kommunikációs baki miatt veszett el még egy magyar utcanév. Péntek János nyelvész azonban úgy véli: a kezdeményezés és a módosítás rosszhiszeműségre utal, az indoklás pedig teljesen elfogadhatatlan. A Szabadság beszámolója szerin t a magyar tanácsosok azt javasolták a polgármesternek, hogy amennyiben a névváltoztatásra sor kerül, az utca szintén magyar személyiség – ez esetben Szabédi László költő – nevét viselje. Habár Sorin Apostu polgármester elfogadta a kezdeményezést, utólag m égis elvetették a Szabédi névjavaslatot, és Pablo Picassóról nevezték el az utcát. A lap úgy tudja, a tanácsosok maga Apostu javaslatára cselekedtek így, mivel az RMDSZes önkormányzati képviselők nem támogattak egy a polgármester számára fontos határozatt ervezetet.