Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.08 . 25 Čaplovič szerint az előirányzott összegből mintegy 50 komplex, a romaproblémára irányuló projekt valósulhat meg. A beilleszkedési program négy alapvető területre összpontosít, mégpedig az oktatás, fogla lkoztatottság, egészség, lakhatás. Čaplovič kijelentette, elnöksége alatt Szlovákia szeretné támogatni a roma identitást. vissza Egységtörekvések – a kirekesztés jegyében Paraméter.sk 2009, július 7 - 18:30 Futaki Pál Kié ez az állam? – kérdezi Petőcz Kálmán a Sme.skn megjelent cikkében, a nemrégiben módosított államnyelvtörvényre reagálva. Konkrétan a törvény ama magyarázó megjegyzésére, amely egyértelműsíti, a Szlovák Köztársaság egyetlen államalkotó szubjektuma a szlov ákság. A jobboldali retorika – amelyet Szlovákiában paradox módon egy magát baloldalinak tituláló párt, a Smer használ a leghevesebben – az egység fogalmát rendszerint „nemzeti egység”ként értelmezi. Nem tudatosítva – vagy éppen hogy tudatosítva, s ennek várható konfliktusgerjesztő hatásából nyerészkedni igyekezve – , hogy az ilyen fundamentalista egységtörekvések sokkal inkább vezetnek széthúzáshoz, mint valódi együttműködéshez. Az erőltetett egység természetellenes jelenségekhez, deformált társadalomhoz v ezet, közvetetten akár erőszakhoz. Ez a bizonyos erőltetett egység az alapgondolata az elmúlt időszakban sokak részéről hevesen bírált szlovák államnyelvtörvénynek, amely nem hogy feltárni és megoldani próbálná a társadalmi ellentéteket a maguk valóságában , inkább a lehető legdurvább beavatkozással mélyíti el őket. Nem kizárt, hogy épp az ilyen hatalmi lépések képeznek majd táptalajt az olyan radikális nacionalista mozgalmak megjelenésének Szlovákiában, mint amilyenek mostanság Magyarországon felbukkantak, s amelyek többek között a nemzetiségi konfliktusok „határozott” megoldására törekednek. Petőcz cikke kiemeli a törvény – és ezzel egyetemben az egész jelenlegi szlovák hatalom gondolkodásának – legkirívóbb és legaggályosabb pontjait, s ebből kiindulva rák érdez, vajon azok, akik nem szlovák nemzetiségűek és anyanyelvűek, vajon csak afféle albérlőknek számítanake a Szlovák Köztársaságban? Az államnyelvtörvény egy deformált szlovák egység megteremtésére törekszik, amelyben részt vehetnek ugyan „idegen elemek ”, rangjukban azonban soha nem érhetik el az „államalkotó nemzet” státusát. Ezen a ponton nem árt hangsúlyozni a szlovák jogrend meglehetősen nyugtalanító önellentmondásait, már magától az alkotmánytól kezdve, amely egyrészt leszögezi, hogy a Szlovák Köztá rsaság nem kötődik semmilyen valláshoz vagy ideológiához, a hatalom a polgároktól származik, ugyanakkor a szlovák jogrend mégsem idegenkedik a nemzetállami ideológiától, ahogy ezt az államnyelvtörvény is mutatja. S lehet, hogy a szlovák nemzeti egységet va lóban erősítik a hasonló intézkedések, kizárják azonban az együttműködésből azokat, akiket ezáltal hivatalosan is másodrendűeknek könyvelnek el. Amíg a hatalom nem fogadja be a statisztikailag kisebbséget képező népek kultúráját (aminek általában szerves r észe a nyelv!), nem ismeri el mint egyenrangú kultúrát, addig nem lehet a társadalmi egység építéséről beszélni, sokkal inkább uralmi önkényről. Hogy a nyelvtörvény a szlovákok Trianonkomplexusáról szól, az persze senkinek nem lehetett kétséges egy pilla natra sem. Téved ugyanis, aki azt gondolja, a szlovákság nem küzd legalább olyan jelentős Trianonkomplexussal, mint a magyarság. A magyar nyelv megmaradása DélSzlovákiában egyes nemzeti ideológusok szerint nyilván Trianon befejezetlenségét jelenti, a „na gymagyar sovinizmus” továbbélését. Pedig tulajdonképpen a kulturális kérdéseket leszámítva nagyszerű az együttműködés magyar és szlovák között a déli országrészeken: tudja ezt bárki, aki akár csak nagyjából ismeri ezeket a vidékeket. Mikor azonban a kultur ális kérdések kerülnek előtérbe, megfagy a levegő – a falak felhúzódnak, a békepipa kialszik. Mert az általános hiedelmek szerint a magyar nyelv és a magyar kultúra mégiscsak idegen, mégiscsak magyarországi bázisú, s ugyanez a gondolkodás érvényes a szlová kiai magyarokra, akik aligha vallják igazán a magukénak a szlovák nyelvet és kultúrát. Mert ez ugyebár szentségtörés lenne. Mert az egységnek nemzeti alapon kell léteznie, s ezen ideológia szerint a nemzeteknek szigorú tulajdonjogi viszonyaik vannak (lásd még: Szlovákia a szlovákoké, Magyarország a magyaroké stb.). Ebből a kelepcéből nehéz szabadulni. Pedig a megoldás lehetősége a nyelvünkbe van kódolva. „Ezer példát lehetne felhozni, Mikszáthtól Rimay Jánosig és vissza, hogy ez a két nép két nyelven, de e gy tudattal élt századokon át” – írja naplójában (Szent Antal disznaja) Tőzsér Árpád, akit, nem mellesleg, Kossuthdíjjal ugyanúgy kitüntettek, mint Ľudovít Štúr Érdemrenddel… Amikor magyarul azt mondom: A barátaimmal pálinkáztam pénteken a kocsmában – ebb en a mondatban a névelőkön kívül minden szó arra emlékeztet, hogy létezik keleteurópai közös történelmi örökség, hiszen csupa szláv eredetű szóról van szó. Magyar őseink tehát
