Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-27-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.2729 . 49 Markó érvelt az államelnökjelöltállítás mellett is, az őszi választások meghatározóak lesznek Románia jövője szempontjából, s bár nem biztos, hogy az RMDSZ befolyásolni tudja az eredményeket, felelős politikai szervezetként, ahányszor lehető ség nyílik erre, közvetíteniük kell üzenetüket. Sokan kívánták az ő indulását pont azért, hogy megmaradjon a szövetségben az egyensúly, ezt fontosnak tartja, de lát erre személyén kívül más garanciát is. Az elkövetkező időszak kihívásai miatt a szövetségi elnökre más feladatok várnak, ennek próbál megfelelni. Beszélt az elmúlt hetek szerinte fölösleges feszültségeiről, sokan a 2011es tisztújítással kapcsolták össze a jelöltállítást, a mostani döntést a változás, illetve a folytonosság mérföldkövének tekin tették. Minden döntést a maga idejében kell meghozni, az ÁT javaslata — Kelemen Hunor jelölése — az egyensúlyra való törekvést tükrözi, úgy vélik, a folytonosság érdekében a legjobb megoldás, ha újat tudnak felmutatni. A felszólalók többsége néhány mondat erejéig tért ki csak az EPválasztások eredményeire, legtöbben, legtöbbet az államfőjelölésről szóltak. Majd mindenki hangsúlyozta, fontos, hogy legyen az RMDSZnek jelöltje, de a többség Markóra bízta volna a feladatot, igaz, mindenki ígérte, támogatja K elemen kampányát. Markó Béla figyelmeztető felvezetője ellenére sokan jelezték, a mostani jelöltállításnak a 2011es tisztújításon lesz tétje, csak Frunda György hívta fel a figyelmet az esetleges buktatókra, alig 3 — 4 százalékos arány elérése Kelemen bukás ához is vezethet, nemcsak előretöréséhez egy esetleges jó szereplés. Mátis Jenő vetette fel, meg kell határozni a minimális célt, mert az EPválasztáson elért kilenc százalék után egy mostani esetleges három százalékot kudarcként élhet meg az erdélyi magya rság. Szabó Ödön bírálta a szövetséget, hogy nincs leszögezve alapszabályzatában az elnökjelölés módja, nem ismerik a jelölt programját, így nehéz érdemben dönteni. A Szabadelvű Kör nevében felszólaló Czika Tihamér volt az egyetlen, aki megfogalmazta, el k ellene napolni a döntést, önálló jelölt állítása a magyarság körében népszerű Crin Antonescu esélyeit rontja, és biztossá teszi a második forduló Băsescu — Geoană párharcát. Ő is úgy vélte, gyengítheti az RMDSZ jelenlegi alkupozícióját, ha jelöltjüknek alig néhány százalékot sikerül összegyűjtenie. Kelemen Hunor munkát ígért, és azt, a kampányban a magyarság üzenetét, elvárásait közvetíti. Véleménye szerint ez a választás különbözik az összes eddigitől, hisz ez nem az elért százalékról, hanem az üzenetről sz ól. Farkas Réka, Háromszék vissza Korrupciós rekord a kormányban Erdélyma [ 2009. június 29., 08:01 ] A korrupciójáról mindenkor nevezetes Romániának még soha nem volt olyan hivatalban lévő kormánya, amelynek egy időben n yolc minisztere ellen is vizsgálat folyik. A bukaresti sajtó értesüléseinek megfelelően az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) a Bockabinet nyolc tárcavezetőjének vagyonnyilatkozata kapcsán fogott gyanút. A jelek szerint az érintettek összvagyon a meghaladja a 8 millió eurót, ezzel pedig alighanem nehezen tudnak majd – a törvényes előírásokat betartva – elszámolni. Jóllehet az ANI, Nicolae Nemirschi környezetvédelmi miniszter kivételével, nem közölt neveket, a szemfüles sajtó „kioknyomozta” a mási k hét tárcavezető személyét is. Ezek szerint Adriean Videanu gazdasági miniszterről van szó, aki 2 millió eurós vagyont gyűjtött össze. Őt a közlekedési tárcavezető, Radu Berceanu követi, 1,87 millió euróval, 1,6 millió euróval pedig még dobogós helyet „ csípett el” Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter. A negyedik helyezett Mihai Stănişoara honvédelmi miniszter már messze leszakad az „élbolytól”, 250 ezer euróval, ám így is felkeltette az ANI érdeklődését, akárcsak 208 ezer eurójával Ilie Sârbu mezőgazd asági tárcavezető, valamint a pénzügyeket irányító, 143 ezer eurót bevalló Gheorghe Pogea, illetve Dan Nica belügyminiszter, aki ahhoz képest, hogy a kabinet miniszterelnökhelyettese is, csupán az ANIfeketelista utolsó helyét foglalhatta el 138 ezer euró jával. kitekinto.hu vissza