Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.24 . 12 Lényegesen kevesebb költségvetési pénzt kaptak a magyar települések, mint a román falvak Mediatica.ro 20090624 A kormánypártiak is többet kaptak, mint a többiek. A napokban megjelent közlöny szerint a különbség csaknem tízszeres. A sz ékelyföldi megyékre nem nehéz ráakadni a h osszú listán: a legkisebb összegeket, és a legrövidebb felsorolást kell keresni. Kovászna megyében nyolc településnek jutott az összegből. Közülük az egyetlen magyar többségű Barót, amely jelképes összeget, 15 ezer lejt kapott. A községek vezetői és a poli tikusok érthetetlennek, és felháborítónak tartják a politikai nézet és a nemzetiség szerinti elosztást. - Mindnyájan ennek az országnak vagyunk az állampolgárai és mindnyájan egyformák vagyunk, és ennek az országnak az adófizetői – hangsúlyozta Ráduly Ist ván Uzon polgármestere. - Ez így nincsen rendben. Ez ellen felemeltük a szavunkat, válaszként pedig oldalból, a pénzügyi ellenőrzést kaptuk – közölte Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke. - Ez jó példa arra az erőfitogtatásra, amit néhány hónapj a Románia kormánya művel, produkál – mondta Albert Álmos RMDSZ szenátor. Ráadásul Kovászna megyétől az év elején a kormány visszavett 2 millió 300 ezer lejt, amit az uniós pályázatok részfinanszírozására spórolt meg az önkormányzat. Az ország lakosságának több mint egy százalékát kitevő Háromszék az országos alap 0,4 százalékát kapta. Még kevesebb, 0,3 százalék jutott a népesebb Hargita megyének. Ott is elsősorban a románok lakta települések kaptak a pénzből. Egyetlen vasat sem kapott Kovászna megye a céli rányos 24 millióból, Hargita megyének ebből négymillió jutott. Igaz, az összeg háromnegyede csak a román többségű maroshévízi beruházásokra fordítható. vissza A Nasa Ukrajina visszahívhatja minisztereit www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda / 2009.06.22. A Nasa Ukrajina kongresszusán — melyre június 27én kerül sor — jóváhagyásra előterjesztik a párt ellenzékbe vonulásának kérdését. A KomerszantUkrajina című lap információi szerint erre az elhatározásra jutottak a párt tanácsának pénteki ülésén. Az ülés egyik résztvevője — aki neve elhallgatását kérte — arról tájékoztatta a lapot, hogy a kongresszus arra kötelezheti a Nasa Ukrajina kvótája alapján miniszteri tisztségben lévő kormánytagok at, hogy nyújtsák be lemondásukat. Vira Uljancsenko, a párt tanácsának elnöke is alátámasztotta ezt: „Mi arra kötelezzük minisztereinket, hogy aktívan részt vegyenek a kormány munkájában és álljanak ki észrevételeik mellett. Ha a kormány nem fogja meghallg atni minisztereink javaslatait, különböző variánsokkal állunk elő”. Ugyanakkor a pártnál megállapították, hogy a miniszterek egyharmadának távozása nem jelenti azt, hogy a kormány működésképtelen lesz. A Miniszteri Kabinet a Nasa Ukrajina miniszterei nélkü l is tevékenykedhet. vissza Parubij: a Nasa Ukrajina kongresszusa Juscsenkót jelöli államfőnek www.umdsz.uz.ua /RBKUkrajina/2009.06.23. „Meg vagyok győződve arról, hogy a Nasa Ukraji na kongresszusán határozat születik a párt a koalícióból való kilépéséről, és a párt vezetőjének, Viktor Juscsenkónak a jelöléséről államfőnek” — jelentette ki Andrij Parubij, a Nasa Ukrajina tanácsának tagja. Erről a politikai erő sajtószolgálata tájékozt atott. A koalícióból való kilépésről szólva a parlamenti képviselő elmondta, hogy ezt sokkal korábban meg kellett volna tenni. „A régiókban aktív eszmecserékre került sor. Ismertté vált, hogy a Nasa Ukrajina regionális szervezetei ennek az elképzelésnek a hívei. Meggyőződésem, hogy a kongresszus többségi szavazattal elfogadja az erre vonatkozó határozatot” — jegyezte meg a politikus. vissza