Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 20 Ceausescuféle állambiztonsági és katonai klikkek befolyásos - és pénzzel jól eleresztett - maradványai. A vezető „középpártok" se riadtak vissza az erdélyi ma gyarok elleni durva propagandától. A vezető rétegnek azonban rá kellett döbbennie, hogy a folyamatos összecsapások fenyegető légkörében semmi esélye a gazdasági fejlődésnek, és hogy a Nyugattal akkor még kitűnő kapcsolatokat ápoló Magyarország támogatása n élkül szó se lehet az ország nemzetközi kapcsolatainak megnyugtató rendezéséről, miközben Románia a besszarábiai (moldovai) kérdés meg egyebek miatt keleti szomszédaival, Oroszországgal és Ukrajnával se volt jóban. A hazai tőke, a magas hivatalnoki kar is belső békét akart. Ehhez a szolid szavazótáborra támaszkodó, hajlékony és alkuképes, ám „nemzeti hitelességgel" rendelkező RMDSZben - amelyet az 1990es évek első felében afféle rémnek tüntettek föl - alkalmas partnert talált. Az RMDSZ távolról sem érte e l minden célját, de része lett az országos, és sok helyütt (különösen a Székelyföldön és a Partiumban) a helyi hatalomnak. Terebélyes magyar nemzetiségű bürokrácia alakult ki, a mai KeletEurópára jellemző kijárókkal, „baráti" cégekkel, és így tovább. Szám os tehetséges erdélyi magyar politikus kifejezetten népszerű volt a román közönség egy részének a szemében. Ám a dolgok az utóbbi években megváltoztak. Különösen három mozzanatra szeretném fölhívni az olvasó figyelmét. A román állam, miután részben leküz dötte a Nyugat tartós bizalmatlanságát, a térségben (Lengyelország mellett) az Egyesült Államok első számú szövetségese lett, amire történeti okokból nagyon mély oroszellenessége is predesztinálta. (Az oroszellenesség rendszereken áthúzódó adottság, így Ce ausescu rezsimjét is jellemezte.) A kisebb szomszédaihoz képest katonailag meglepően erős román állam az iszlám fenyegetés és az újra aktivizálódott orosz militarizmus miatt stratégiailag fölértékelődött feketetengeri régióban kulcsszerepet játszik, s ami nt ezt Törökország párhuzamos példája szépen mutatja, ez fontosabbnak minősül, mint a romániai demokrácia minősége. Tehát a Nyugat bírálata, gyanúi miatt kevésbé kell aggódni Bukarestben, mint korábban. Ehhez adódik, hogy - ismét csak szemben Magyarország gal - a közvélemény sokáig pozitívan ítélte meg a NATOtagságot és az európai integrációt. A román elitek hagyományos kisebbrendűségi érzéseire gyógyír volt a szíves fogadtatás. A nyugati megfigyelőket és a nyugati sajtót aggasztó szélsőjobboldalt kiszorít ották a nagypolitikából, a gazdaság pedig - állítólag - fejlődött. Háromnégymillió román állampolgárságú vendégmunkás dolgozott nyugateurópai országokban, s minden probléma (románokkal és romániai cigányokkal szembeni olasz, spanyol stb. idegengyűlölet) ellenére ez is szorosabbra fűzte Románia kapcsolatait a külvilággal. A román kultúra (különösen a film és a képzőművészet) exportja hihetetlenül sikeresnek bizonyult, s a bukaresti elitek (szemben a pestiekkel) tisztában van nak ennek a politikai jelentőségével. A második mozzanat: a romániai magyarság gazdasági és demográfiai helyzetének átrendeződése. A csökkenő gyerekszám, a vegyes házasságok növekvő mennyisége, a területi mobilitás által fölgyorsított asszimiláció, az erd élyi magyar szülők növekvő hajlandósága arra, hogy gyerekeiket román iskolába írassák, a tömeges külföldi munkavállalás, a kivándorlás - manapság nem Magyarországra, amelynek a szörnyű állapota nem vonzó az erdélyi magyarok számára sem - egyaránt a románia i magyarságnak az összlakosságon belüli arányát, relatív súlyát, s evvel a szavazatokban megtestesülő politikai erejét rontja. Az erdélyi, bánsági, partiumi magyar nép mint de facto „társalkotó" jelentősége elhalványul, és az egyre marginálisabb, csakugyan „kisebbségi" helyzet válik jellemzővé. (A bukaresti magyar lakosság, együtt az ottani hivatalnoki és értelmiségi elittel, szőrénszálán eltűnt, visszahúzódott Erdélybe, beolvadt, kivándorolt.) A harmadik mozzanat: Traian Basescu. Románia elnöke (a román alkotmányos dokumentumok tartózkodnak a „köztársaság" terminustól: annak idején nyitva akarták hagyni az utat a monarchia visszaállítása felé), amikor pártja még ellenzékben volt, megkísérelte az alkotmányos rendszer átalakítását, elnöki rendszert óhajtott , elnöki állampárttal a la Putyin, s ehhöz megszerezte egy időre a Romániában még mindig befolyásos értelmiségiegyetemifőtisztviselői és médiaelitek nélkülözhetetlen támogatását. Ez nem járt sikerrel, a választási rendszert azonban sikerült átalakítani, s evvel ki lehetett ejteni a parlamentből a kisebb pártokat, elsősorban a szélsőjobboldalt. Az RMDSZ - itt nem részletezhető kanyarokkal - végül is szembeszegült az egészen mostanáig hallatlanul népszerű Basescu elnökkel, aki nemcsak a kormányból, hanem az informális hatalomból is kiszorította. Ráadásul az elnöknek sikerült személyes tekintélyt szereznie az erdélyi magyarok körében, akik masszívan rá szavaztak a - nem érzelmi vagy világnézeti, hanem pragmatikus okokból - sokkal inkább magyarbarát Nastaséval (és másokkal) szemben. Basescu kitűnő kapcsolatokat ápol az RMDSZ mindenkori belső ellenzékével, így alakulhatott ki az a bizarr helyzet, hogy a névleg „nemzeti" magyar sajtó számtalanszor neki szurkolt az RMDSZ ellenében. (A „balközép" magyarországi médi ák viszont minderről alig tájékoztatják közönségüket.)
