Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 05.20 . 17 A VMDP a fentiekkel összefüggésben megállapítja, hogy még a vajdasági szerb pártok is, egymást túllicitálva igyekeznek támogatásukról biztosítani Boris Tadić elnök tervét, hogy a készülő területfejlesztési törvényben, amolyan köztes megoldáskén t, a Vajdaságot besorolják a hét szerbiai fejlesztési régió közé. 3. Több jel is utal arra, hogy a Magyar Koalíció pártjaira a Tadićféle Demokrata Párt egyre erősebb nyomást gyakorol. Mind gyakrabban megtörténik, hogy a magyar tanácsnokokat és képviselőke t egyszerű szavazógépként igyekszik felhasználni. Általában semmi fejében. Ha ez a szerb kormányzópárt tesz is valamilyen ígéretet, arról gyorsan kiderül, hogy nem reális, vagy több kár származhat belőle, mint haszon. Konkrétan a félő, hogy a szerb költsé gvetés módosításakor szinte kikényszerített VMSZes támogatás fejében megígért 62 millió eurót a szerb kormány valóban átutalja a Vajdaságnak, de céleszközként netán a hazatoloncolt többségében koszovói roma ellátására. A VMDP ezért javasolja a Magyar Koa líció pártjainak, hogy közös állásfoglalásban tiltakozzanak a magyar többségű települések etnikai arányainak további megbontását célzó elképzelések ellen. 4. Félő, hogy az EU tárgyalói a vízummentesség megadását végül a kitoloncolt menekültek gyors visszaf ogadásához kötik. Emberiességi szempontokat is figyelembe véve – sok fiatal menekült nem is tud szerbül, s csak németül, franciául, vagy más európai nyelven beszél – a VMDP ellenzi mind a családok szétszakítását, mind a körülményekre figyelemmel, azoknak a 1520 éve menekült státusban élő embereknek a hazatoloncolását, akik még az ország nyelvét sem beszélik. Ezzel összefüggésben ki kell alakítani a Magyar Koalíció pártjainak közös állásfoglalását, hogy felkérhessük a magyar külügyminisztert ügyünk támogatá sára. vissza (Közlemény) Ne vegyük biztosra a vízumkényszer közeli feloldását Vajdaságma.info 2009. május 19. [13:29] Az Európai Unióban kezdődik a balkáni országokkal kapcsolatos vízumliberalizálásról szóló vita. Az előz etes jelentést kiosztották a tagországoknak. Csehország, az EU elnöklője megerősítette, hogy megkapta a jelentéseket, de sok száz oldalas dokumentumokról van szó, amelyek áttanulmányozására idő kell. Ennek alapján alakítják majd ki a végeleges döntést. Azt más elárulták, hogy egyes országok jobban, mások kevésbé jól alakították ki a feltételeket a vízumkényszer megszüntetéséhez. A BBC diplomáciai forrásokra hivatkozva nem sok jót mondott Szerbia esélyeiről. A szerbiai polgárok esetében ugyanis felmerültek bizonyos nehézségek. A nevük elhallgatását kérő diplomaták szerint Macedónia eleget tett a vízum eltörlése feltételeinek, Crna Gora polgárai számára ugyancsak megszűnik a beutazási engedély. BoszniaHercegovina és Albánia pedig nem tett eleget a feltételek nek, tehát nem várhatják a vízumkényszer megszüntetését. vissza Újra hallható a Pátria Rádió KeletSzlovákiában is Bumm.sk 20090520 Újra hallható a Pátria Rádió magyar nyelvű adása középhullámon a keletszlovákiai Szep si és Kassa városokban, illetve környékükön. Miloslava Zemková, a Szlovák Rádió vezérigazgatója a rádiótanács (RoRa) keddi ülésén bejelentette: hétfőn egy 10 kilowattos adót helyeztek üzembe KeletSzlovákiában Kassa közelében, amely most már lefedi a fe bruár elején műsorszórás nélkül maradt területeket. Csallóközben május elsejétől fogható újra a közszolgálati szlovák rádió magyar nyelvű műsora, miután ismét üzembe helyezték azt a nyitrai középhullámú adót, amelynek februári kikapcsolása és a műsorszórá s URHsávra való átvitele után DélSzlovákiában a magyar adás nem volt hallható. A nyitrai adó addig marad üzemben, amíg nem sikerül a magyarok lakta vidékeken biztosítani a Pátria Rádió URHsugárzását. A középhullámú adók működését a rádió saját költségve téséből fogja finanszírozni. A magyar rádióműsor elhallgatása feszültséget okozott a szlovákiai magyarok körében, s több civil szervezet aláírásgyűjtést kezdeményezett a műsor foghatóságának felújítása érdekében. Ezt eddig mintegy 30 ezren írták alá - mon dta a napokban újságíróknak Hrubík Béla, a Csemadok magyar kulturális szervezet elnöke.