Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.27 . 29 az internet, a génmódosítás nem szerepel a tankönyvekben. Ideális megoldásnak azt tartaná, hogy a kiadók ugyanazokat a tankönyveket frissítsék évente, összhangban az illető szakterület fejlődésével. Jelenleg azonban mindezt a kiadónak kellene finanszíroznia az oktat ási minisztérium helyett. “Akár egy fél mondatnyi változtatás is azt eredményezheti, hogy át kell tördelni az egész tankönyvet. Arra pedig nincs pénzügyi keret, hogy ezen a téren a kiadók szponzorizálják a tanügyet” – fogalmaz az igazgató. Volt matematik atanárként azonban leszögezi, nem ért egyet azzal, hogy jobb volna visszatérni a régi rendszerhez, amelyben egy osztály számára, egy tantárgyból egyetlen hivatalos tankönyv létezett. “Régi tanítványaim a megmondhatói, hogy 1996 előtt is több könyvet vitte m be egyegy órára, legfeljebb nem tankönyvnek, hanem példatárnak hívták őket” – számol be. Bár hozzáfűzi, lehet, hogy a diákok szemszögéből előnyösebb volna az egységes tankönyvek rendszere a jelenlegi káosznál, Dáné Károly úgy véli: igazi javulást az al ternatív tankönyvek esetében a konkrét és állandósult törvényes keret jelentene. “Ha lesz pontos szabályrendszer, a játékosok alkalmazkodni fognak, kialakulnak a működési mechanizmusok, és megszűnik a mostani zagyvaság” – vonja le a következtetést az orszá gos tankönyvkiadó igazgatója. Fülöp Noémi vissza Kollektív jogok kiharcolását tűzte ki célul az RMDSZ Szabadság 2009. április 27. ÖSSZEFOGLALÓ A szövetség kilencedik kongresszusát tartotta szombaton Kolozsváron Himnuszéneklés közben a magyar és román politikusok – felvételeket Rohonyi D. Iván készítette Bár az RMDSZ 9., szombati kolozsvári kongresszusa nem volt hivatott a tisztújításra, mégis rendkívüli nagy figyelem övezte azt. Markó Béla szövetségi elnök lezá rta az elmúlt két évtizedet, s kijelölte azokat a célokat, amelyeket követve, az RMDSZ az egyéni jogok után a kollektív jogokat kívánja kiharcolni. Traian Băsescu államfő a kisebbségi törvény mielőbbi parlamenti elfogadását szorgalmazta, illetve arra bizta tta a kormányt: gondolja át a dekoncentrált intézmények vezetőinek menesztéséről szóló kormányrendeletet, míg Emil Boc korrekt partneri viszonyt ajánlott fel az RMDSZnek, három fontos törvénykezdeményezéshez kérve támogatását. A kongresszuson úgy módosíto tták az RMDSZ alapszabályát, hogy lehetőséget biztosítottak az EMNT belépésére a Kulturális Autonómia Tanácsba. Az eseményen megjelenő valamennyi magyarországi és romániai párt képviselője nagyra értékelte az RMDSZ által betöltött szerepet. Băsescu hitet tett a kisebbségi jogok mellett A kulturális autonómiát is tartalmazó kisebbségi törvény mielőbbi parlamenti elfogadását szorgalmazta Traian Băsescu Kolozsváron, az RMDSZ IX. kongresszusán mondott beszédében. Az államfő arra bíztatta a kormányt, hogy gon dolja át a dekoncentrált intézmények vezetőinek menesztéséről szóló kormányrendeletet. A fórum kétnyelvűségére utalva, az elnök sajnálatát fejezte ki, hogy nem tud magyarul, így románul kell köszönetet mondania a meghívásért, hogy részt vehet a kongresszu son. Beszédében Traian Băsescu kijelentette: az RMDSZ jelentős mértékben hozzájárult Románia demokratizálódásához, egyensúlytényezője volt a hazai politikai életnek, és sokat tett annak érdekében, hogy a többség megértse a nemzeti kisebbségek, köztük a ro mániai magyarság problémáit. Az államelnök kifejtette, hogy fenntartások nélküli támogatója a decentralizálásnak, a helyi autonómia növelésének, és ennek hasznát tanügyi, egészségügyi és mezőgazdasági példákkal illusztrálta. Egyben reményét fejezte ki, ho gy a decentralizálást az idén valóra lehet váltani, Románia ugyanis mindmáig nem vált modern állammá, és ezen a helyi autonómia növelése sokat segíthet.