Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.27 . 30 Băsescu hitet tett a kisebbségi jogok mellett. Rámutatott: valamennyi kisebbségnek biztosítani kell a jogát ahhoz, hogy kulturális és történelmi önazonosságát megőrizhesse. A nemzeti kisebbségek ugyanis értéktöbbletet jelentenek az országnak, szebbé teszik azt, és ugyanakkor hidakat építenek más államok felé. Hangsúlyozta: a kulturális autonómiát is tarta lmazó kisebbségi törvényt – amely az elmúlt törvényhozási ciklusban elakadt – a parlamentnek mielőbb el kell fogadnia. Az államfő szerint a megkezdett decentralizálási folyamatot szélsőséges megnyilvánulások hátráltathatják. – Közös felelősségünk a kölcsö nös megértés, egymás érzékenységeinek figyelembe vétele. A decentralizálás az autonómia növelésének eszköze, mert alkotmányellenes megoldásokat az állam intézményei nem fogadhatnak el. Ki kell tehát használnunk az adott alkotmányos teret, lehetőségeket. Ne m szeretném, ha a helyi autonómiák késnének, mert ez a feltétele annak, hogy Romániát modern állammá tegyük – fogalmazott. Beszédében az államelnök Kovászna és Hargita megyével külön foglalkozott. Elmondta: viszonylag jól ismeri e két megyét, ahol azt lát ja, hogy nem adottak a fejlődési lehetőségek a falusi magyar családok gyermekei számára. – Ezekben a családokban csak magyarul beszélnek. Az első osztályba beíratott magyar gyermek nem képes ugyanúgy elkezdeni a román nyelv tanulását, mint a román családb ól származó. Az oktatási tárcának külön kell figyelnie arra, hogy a székelyföldi magyar gyermekek jól megtanulhassák a román nyelvet, mert e nélkül képtelenek lesznek érvényesülni – mondta. Băsescu felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a két székely megyébe rendkívül kevés a befektetés. – Meg kell találni a lehetőségét annak, hogy ne csupán magyarországi cégek ruházzanak be e két megyébe, hiszen e terület jó potenciállal, kiváló lehetőségekkel rendelkezik – tette hozzá. Az elnök felszólította a kormá nyt, hogy gondolja újra a dekoncentrált intézmények jelenlegi vezetőinek menesztéséről és az új intézményvezetők kinevezéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet, amelyet ellenzéki oldalról, így az RMDSZ részéről is sok bírálat ért. Boc: partneri viszonyt , kölcsönös támogatást Boc sikert kívánt az RMDSZnek az EPválasztásokon Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy Kolozsváron, RMDSZkongresszuson egy teremben foglaljon helyet az állam elnöke, miniszterelnöke, a város volt, jelenlegi pol gármestere. A néhány évvel ezelőtti etnikai feszültségektől izzó városban ez lehetetlen lett volna. Hogy ez most mégis megtörténhet, az a román demokrácia sikere. Annak bizonyítéka, hogy párbeszéd útján meg tudjuk oldani vitás kérdéseinket – hangoztatta E mil Boc miniszterelnök, a DemokrataLiberális Párt elnöke. Boc üdvözletében elmondta: pártja korrekt partneri viszonyt kíván fenntartani az ellenzéki RMDSZszel, és ígéretet tett arra: kormánya támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a romániai nemze ti kisebbségek kultúrájának, identitásának megőrzését szolgálják – az alkotmány keretei között. A miniszterelnök számít az RMDSZ támogatására a kormány által előterjesztett három törvénykezdeményezés parlamenti vitáján: a decentralizációs törvénycsomag, am elyet május 4re ígért a kabinet, a közalkalmazotti bérek egységesítését szabályozó törvény, illetve a nyugdíjtörvény. Boc biztosította az RMDSZt: a kormány részéről megvan a politikai akarat a decentralizációs folyamat folytatására. Ami pedig a dekoncent rált megyei hivatalok, igazgatóságok vezetőinek menesztéséről szóló rendelkezést illeti, a miniszterelnök elmondta: biztosra veszi, hogy a magyarok körében is nagyon sok az alkalmas jelölt, akik majd megpályázhatják ezeket a posztokat. Boc azt hangsúlyozta : az elbíráláskor nem a politikai, hanem a szakmai szempontok érvényesülnek majd. Emil Boc sikert kívánt az RMDSZnek a közelgő EPválasztásokon. Emlékeztetett: mind az RMDSZ, mind a PDL az Európai Néppárt tagja, a szövetség sikere is hozzájárulhat ahhoz , hogy e Néppárt továbbra is meghatározó politikai erő legyen az Európai Parlament döntéshozó fórumain.